Oldal kiválasztása

A munkahelyi stressz szerintem mindenkit valamilyen szinten érintő probléma. Hiszen még a leginkább kék vérű embert is kellemetlen percek elé tudja állítani egy fontos határidő, vagy éppen az ideges felsővezetés. De mit tehetünk ez ellen az ingencsak káros folyamat ellen? Hogyan dolgozzuk fel a munkahelyi stresszt, hogy az ne menjen egészségünk és családunk kárára? Mi a helyes módszer  a munkahelyi stressz kezelése esetén?

 

 

Vezesd ki a munkahelyi minimumot

Főleg alkalmazottaknál létezik az a kifejezés, hogy munkahelyi minimum. Ez tulajdonképpen az elvárásoknak és a megfizetett bérnek azon keresztmetszete, ami még megfelel a munkáltatónak és már tökéletes a munkavállalónak is. Az a baj a munkahelyi minimummal, hogy kevésbé produktív,kevésbé izgalmas és kifejezetten a „túlélésre” játszik.

Önmagában a minimumteljesítmény kódolja, hogy soha nem nyújtunk kiemelkedőt, tehát soha nem fogunk elismerésben részesülni. Akárhogyan nézzük, mindenki számára fontos a pozitív, tartalmas visszacsatolás. A munkahelyi minimum éppen ezért egy jelentős stresszfaktor, ami hétről hétre növeli a belső feszültséget. Amit tehetünk, hogy olyan munkahelyet keresünk, ahol megéri többet hozni a minimumnál!

A vállalat fontos része vagy, de nem vállalhatod fel a teljes felelősséget

Tipikus munkahelyi stresszfaktor a túlzott felelősségvállalás a lojális munkavállalók részéről. Tehát, amikor már többet vállal, mint ami a feladata lenne és sokkal mélyebben átérzi, ha valami nem sikerül, mint ami elvárható lenne. Meg kell értenünk, hogy egy bármilyen vállalat életében a csapat teljesítménye a mérvadó, minden részfeladatnak megvan a maga felelőse.

Így alapvetően nem vállalhatunk mindenért felelősséget, pláne nem idegesíthetjük magunkat, ha valami nem sikerül. El kell fogadnunk, hogy emberek vagyunk, akik időnként hibázhatnak. Az igazán fontos, hogy ezeket a hibákat időben felismerjük és megpróbáljuk kijavítani!

Kezdesz depressziós lenni a munkád miatt? – a munkahelyi stressz kezelése

Ma már nem feltétlenül divat ugyanazon a munkahelyen megmaradni 10-20-30 évig. Mindamellett, hogy új impulzusokra van szükségünk a befásultság ellen, anyagiakban is megéri a 2-3-4 évenkénti váltás. Felmérések szerint 10 éves távlatban a 3 évente munkahelyet váltók átlagosan 30-40%-kal keresnek többet, mint azok, akik ugyanazon a helyen maradtak.

Az a helyzet, hogy egyfajta felgyülemlet belső feszültés is okozhat munkahelyi stresszt, amikor reggel közönnyel, sőt undorral készülődünk a munkába menet, mivel már nincsen perspektívánk, se kedvünk ott dolgozni. Ilyenkor a legrosszabb, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk túlélni a heteket, hónapokat, reménykedve, hogy majd jobb lesz! Figyeljünk oda ezekre a jelekre és akár munkahelyen belül keressünk új kihívásokat. Amennyiben sikertelenül keresünk, akkor elgondolkozhatunk a munkaváltás és akár iparágváltás lehetőségén!

Hagyd ott a munkahelyi stresszt! Ne vidd haza!

Szerintem a legtöbb munkavállaló már beleesett a munkahely-otthon közötti végtelennek látszó csapdájába. Amikor stresszesek vagyunk a munka miatt, akkor azt akaratlanul is hazavisszük. Már otthon is idegesen reagálunk, fáradékonyabbak vagyunk, nincsen kedvünk semmihez. Ezt a család megérzi és a párunk elkezd velünk emiatt vitatkozni.

Rajtunk pedig egyre növekvő lelkiismeret furdalás lesz úrrá, hiszen nem így terveztük az otthoni dolgokat és még álmunkban sem akarnánk a családunkat büntetni a munkahely miatt. Éppen ezért megszületnek a komoly elhatározások és sokkal feszültebbek leszünk a munkahelyen, majd otthon. Egy önmagát exponenciális generáló folyamat veszi kezdetét, miközben a megoldást keressük. A legfontosabb, hogy éles és egyértelmű határokat húzzunk meg! Otthon nincsen munka. Munkában nincsenek otthoni dolgok.

Legyen súlya a szavadnak

Főleg a bankszektorban tapasztaltam, amikor ügyfelekkel foglalkoznak az ügyintézők, hogy 1-1 rosszul elejtett mondat, egy kis hazugság az ügylettel kapcsolatban és máris kész a baj. Lehet idegeskedni hetekig a semmin. Hiszen alapvetően az igazság sokkal megnyugtatóbb és célravezetőbb lett volna mindenki számára. Az ügyfél pontosan tudta volna, hol tart az ügy. Az ügyintéző pedig nem azon idegeskedett volna, hogy rajtakapják a hazugságon.

Valójában hihetetlenül stresszmentes környezetet tudunk saját magunk számára a munkahelyen kialakítani, amennyiben nyomatékot adunk a szavunkat és mindenki tudja rólunk, hogy amit mondunk, az úgy lesz. És ezt a főnök felé is kommukálni kell. Sőt! Egyenesen megkövetelni visszafele is. Tehát mindig pontosan annyit vállalni, amit képesek vagyunk kivitelezni.

Nagyon fontos a rekreációs idő

Mivel nem vagyunk gépek, ezért rendkívül fontos, hogy akár napszakon belül is tartsunk szünetet és számunkra relaxációs hatást nyújtó tevékenységeket végezzünk. A napi mini-tevékenységek mellett ugyanakkor fontos a szervezetünk és lelki frissességünk érdekében, hogy tartsunk bizonyos időszakonkét olyan rekreációs időszakot, amikor kifejezetten magunkkal foglalkozunk, amikor képesek vagyunk megfeledkezni a munkahelyi problémákról.

És ez a rekreációs idő nem lehet a gyerekekkel, családdal való program. Sokan azt hiszik, hogy ez az a hasznos idő, amire szükségünk van. Valójában a munkahelyi stressz feloldása miatt nagyon fontos, hogy ne a gyerekekre kelljen figyelni, hanem önmagunkra. Ilyen program lehet egy szauna szeánsz, egy fél napos séta egyedül, sport, sorozat nézés, olvasás…stb

 

 

 

Ha tetszett a cikk, akkor meg tudsz hívni egy “kávéra”: Támogatom a blogot 1-3 dollárral


Töltsd ki, ha szeretnél nyugdíjadra félretenni

Az adatkezelési tájékoztató itt megtekinthető.

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű. Szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul. Nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk.
Ez a cikk 2018. február 05. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.