Oldal kiválasztása

CSOK-os lakásra hogyan jegyezzünk be másik hitelt?

Bevallom bajban voltam. Úgy alakult, hogy a lakásomra felvett CSOK 10M forintos hitelt kiváltom piaci hitellel és erre az ingatlanra próbálom rakatni egy szabadfelhasználású jelzáloghitelnek a bejegyzését. Hogy miért szabadultam a CSOK hiteltől, annak magyarázatát itt írtam le: Miért váltottam ki a CSOK hitelemet?Viszont sehol nem találtam a folyamatról információt.

Előzmények a CSOK ranghelycsere kérelem kapcsán

Valamilyen szinten abszolút vakrepülés az egész. Hiszen a lakástámogatási osztály elé a kérelmet csak azután lehet terjeszteni, miután leszerződtünk a bankkal. A mi esetünkben erre azért volt szükség, mivel a CSOK hitelt és egy piaci hitelt váltottunk ki + egy másik ingatlanra felvett szab. fel hitelt. Mindezt összevontan arra az ingatlanra szerettem volna terhelni, amin még mindig rajta a kincstári bejegyzés (CSOK).

Elidegenítési és terhelési tilalom miatt az ő engedélyük szükséges, ami folyósítás feltétele a banknak.

Előre viszont senki nem mond semmit.

Végig kell vinned a teljes hitelezési folyamatot, ki kell fizetned a közjegyzői díjat, az értékbecslést azzal az ígérettel, hogy „általában engedélyezni szokták”.

A neten alig található információ

Tudod, én lakáshitelezéssel foglalkozom több, mint 12 éve. Mégis ismeretlen terep volt az új CSOK és a ranghelycsere kérelem területe számomra. A banki kontaktjaim is csak annyit tudtam mondani, hogy menjek be az illetékeshez és indítsam el a folyamatot!

Azt persze nem mondta meg senki, hogy hova menjek.

A neten pedig félinformációkkal találkoztam. Amit kibogoztam, az alapján a Magyar Kincstár ügyfélszolgálatára jutottam. Megnéztem a legközelebbit. Nincsen egyértelműen feltüntetve, hogy melyik kirendeltség mivel nem foglalkozik….

Bementem a 11. kerületibe…

Kivártam a sorom, majd egy full flegma ügyintéző szinte kiröhögött, hogy mit keresek ott, hiszen „mindenki tudja”, hogy a 13. kerülete központi ügyfélszolgálatukon kell intézkedni.

Nem kevés bosszankodással átrohantam az egész városon. A helyi biztonsági őr látta el az infotainment szerepet és bosszankodva küldött el, mondván már régóta nem ők foglalkoznak ezzel az üggyel, hanem egy másik hivatal.

Egyáltalán nem hatotta meg, hogy a 11. kerületből küldtek pont ide.

Szerencsémre ez a másik hivatal pár utcányira, a Teve utcában található, ahol egy sorban van a NAV-tól kezdve az OEP. Persze nem tudtam melyikhez kell mennem. Sorba jártam és beszéltem a biztonsági őrrel, aki mindig tovább küldött. Végül eljutottam a kormányablakba (még jó, hogy ilyen van Budaörsön is, ahonnan indultam…)

Ők az illetékesek

Szóval három külön hivatalban voltam, mire sikerült kideríteni, hogy egy ideje a lakástámogatási kérelmeket és módosításokat a kormányablaknál lehet leadni (bármelyikben).

Ott egy nagyon kedves hölgy volt segítségemre. Tőle megtudtam, hogy náluk csak a kérelmet lehet beadni, mert az anyag megy vissza a lakástámogatási osztályra, ahol 3!!!! ember bírálja el az ügyeket 70 napon belül.

Kevesen vannak, de lelkesek. A vicc, hogy a kiváltásnál a bank 60 napos határidőt ad folyósításra, utána bukom a szerződést és a kamatomat. Az ígéret azonban 1 hónap a döntésben. De ez lutri.

Legyenek nálad a papírok

Amiről viszont senki nem beszélt, hogy milyen papírok legyenek nálad:

  • értékbecslői dokumentum (fedezetszámítási igazolás), ami bizonyítja és igazolja az ingatlan jelenlegi értékét. Ez fontos, hiszen az. ingatlan aktuális értékét viszonyítják a bejegyezendő terhekhez. Nem mindegy, hogy mennyire szeretnéd leterhelni az ingatlant.
  • személyes okmányok
  • jelzálogjogot alapító szerződés eredeti példánya (minden hitel esetében, amit be szeretnél jegyeztetni)
Mi lett a vége?

Beadtam a kérelmet. Eltelt 3 hét és írtam nekik a lakastamogatas@bfkh.gov.hu email címre. Két nap múlva kaptam meg a választ, hogy jóváhagyták a kérelmemet és ajánlott levélként, postai úton küldik ki az engedélyt, amit aztán a banknak kell bemutatnom.

Azt nem értem, hogy ezt a folyamatot miért nem lehet a hivatalos oldalukon normálisan leírni?

lakastamogatas foosztoly csok
konzultáció

Szívesen segítek neked közvetíteni a babavárót és/vagy a lakáshiteledet, CSOK-ot. Átbeszéljük a többi igénybe vehető támogatást és akár jelzáloghitel konstrukciókat is nézünk, ha éppen lakásvásárlás előtt állsz. Ez egy komplex szolgáltatás.

szarvas.norbert@iflgroup.hu

jogi

Ez a cikk 2020. március. 12. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikkben szereplő információk nem teljes körűek és nem számítanak pénzügyi tanácsadásnak. A felelősségteljes döntéshez javasolt minden esetben a szolgáltató honlapján tájékozódni!

Igazságtalanságok a Babaváró igénylése körül

Igazságtalanságok a Babaváró igénylése körül

Szögezzük le a legelején: a Babaváró igénylése sokaknak egyszerűen megy, míg másoknak kész katasztrófa. Ebben a cikkben a Babaváró katasztrófa oldalát fogjuk megnézni, azaz milyen igazságtalanságokkal és válogatott szívatásokkal kell szembenéznie egy igénylőnek…

Itt az OEP, hol az OEP?

Több olvasóm és ügyfelem is beszámolt arról, hogy az ígért 8 napos kézbesítési határidőn túlcsúszva kapta meg az OEP igazolást postai úton. Külön pikantériája az ügynek, hogy egy 30 napig érvényes dokumentumról van szó, aminek a kezdete a dokumentum kiállítása és nem az átvétel időpontja.

Ügyfelem mesélte, hogy július 25.-én kapta meg az OEP igazolást, aminek a kiállítás dátuma július 8!!!!!!!, azaz van összesen 10 munkanapja arra, hogy intézkedjen, különben máris lejár a „friss igazolás”

Ma már azonnal kiadják az OEP igazolást, így ez a sztori azokat érinti, akik még az elején igényelték az igazolásokat.

Kaptál OEP-et? Nem az igazi…

Igazi arcon csapásként érhetett sokakat, amikor boldogan -kezükben a friss, ropogós OEP igazolással – mentek a bankba, ahol közölte velük az ügyintéző, hogy ez nem jó OEP igazolás.

Noha az ügyfelek nem hibáztak, hiszen „hülye biztosan” kérték a „babaváró OEP”-et, amit jogszabályi hivatkozással állítottak ki, mégsem tökéletes.

Ez egy tökéletes OEP minta:

babaváró OEP igazolás

Miért kell 3 éves munkaviszony?

Rengetegen buktak el ezen a ponton, ugyanis a kezdeti hírekkel ellentétben a babavárós OEP igazolást nem adják ki például nappali tagozatos diáknak, akik akár egy szemeszter is passziváltak.

Ugyanez igaz azokra az anyukákra is, akik diplomás GYED-en vannak, ami sajnos szintén nem számít bele ebbe a halmazba. Teljességgel érthetetlen számomra, hogy miért köti ilyen szigorú múltbeli jogviszonyokhoz a törvény a Babavárót, amikor ez a támogatás tipikusan a jövőnek szól, míg a bankok amúgy is elvégzik a szükséges jövedelemvizsgálatot.

Teljesíted a feltételeket? Nem érdekel…

A Babaváró kölcsön egy olyan államilag támogatott és 5 évig biztosan kamatmentes hitel, ami akár a futamidő végéig kamatmentessé válhat, amennyiben minimum egy gyermek születik menet közben (5 éven belül).

Ehhez képest a legtöbb bank ezt nem hajlandó tudomásul venni és a JTM jövedelemvizsgálat során úgy számolnak, mintha kamatostul kéne fizetned a Babaváró kölcsönt, azaz kb. 84e forintot havonta.

Van olyan bank, aki akkor is ezzel a magasabb értékkel számol, ha az igénylés pillanatában már 12 hetesnél hosszabb ideje várandós a feleség, azaz garantáltan teljesítik a kamatmentességhez szükséges feltételeket.

Érthetetlen…

Segítség

Szívesen segítek neked közvetíteni a babavárót. Átbeszéljük a többi igénybe vehető támogatást és akár jelzáloghitel konstrukciókat is nézünk, ha éppen lakásvásárlás előtt állsz. Ez egy komplex szolgáltatás.

szarvas.norbert@iflgroup.hu

Jogi felhívás

Ez a cikk 2019. július 26. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikkben szereplő információk nem teljes körűek és nem számítanak pénzügyi tanácsadásnak. A felelősségteljes döntéshez javasolt minden esetben a szolgáltató honlapján tájékozódni!

A családvédelmi támogatás valódi segítséget jelent?

A családvédelmi támogatás valódi segítséget jelent?

Manapság minden a családvédelmi akcióterv elemeiről szól. Aki beleillik a szórásba, az a család milliókat kap az Államtól támogatott hitel és/vagy vissza nem térítendő támogatás formájában. De mit jelent valójában ez a támogatás az életünkre vetítve? Valóban elinflálódik a vagyonunk emiatt, vagy pedig érdemben gyarapszik? A szakemberek azt mondják, hogy ezek a támogatások beépülnek az árakba, tehát „minden mindegy”. De mi van, ha létezik egy másik megoldás is?

Mennyit gyűjtöttél össze 5 év alatt?

Egy picit forduljunk el a mai ingatlanáraktól és menjünk mélyebbre a családi költségvetésünkben. És most ne az elméleti számokat mantrázzuk, hanem a valóságot, ami át van itatva teljesen felesleges (luxus nyaralások) és szükségszerű kiadásokkal egyaránt (autó). A hétköznapi élet viszonylatában az elmúlt 5 évben mennyit tudtunk félretenni?

Ha azt vesszük, hogy az elmúlt 5 évben ketten együtt megkerestek 400 000 forintot, és ebből csak a lakhatással kapcsolatos költségek (albérleti díj, rezsi, előfizetések, fűtés…stb) 200 000 forintba kerültek Budapesten, akkor maradt havonta 200 000 forint. Ha ebből levonjuk az öltözködési, utazási, élelmiszer költségeket, akkor nem lövök mellé, ha azt állítom, hogy maradt mondjuk 50 000 forint.

50 000 forint, amiből indítottak két darab 20-20e forintos Fundamentát. Akkor reálisan mennyivel növekedett az átlagos családnak a likvid vagyoni helyzete? Havi 10-20-30 000 forinttal? Mondjuk azt, hogy havonta 20 000 forintot félre tudtak tenni és ami ennél is fontosabb: MEG IS TETTÉK…

5 év szorozva 12 hónappal….

20 000 x 60= 1 200 000 forint. 5 év alatt. Ez a szörnyű realitás.

Persze lehet azt mondani, hogy márpedig ennél többet illene megtakarítani. De meg is teszik? Ilyen fizetés mellett tudtál ennyit félretenni? Van 1,2M forint a számládon, amit az elmúlt 5 évben, szigorúan a fizetésedből tettél félre, miközben albérletben laktál, átlagosan éltetek és fizettétek a lakástakarékokat?

Mert lakástakarékkal máris nem annyira szörnyű a helyzet. Mert 400 000 forintból havonta 60 000 forintot (2x 20+20) félretenni teljesen reális. Albérlet mellett is egyébként…

Második gyereknél elengednek 1M forintot…

Sokan lebecsülik az olyan összegeket, mint ami manapság jár a második gyermek születésénél, azaz 1M forintot elengednek a lakáshitelünkből. Persze ez egy tűnik olyan soknak, amikor 10-20-30 milliós támogatások és hitelek röpködnek a fejünk felett. De azért játsszunk el a gondolattal, hogy ez a bagatell 1 millió forintos hitelelengedés reálisan olyan összeg, mint amit 5 év alatt tudott egy átlagos pár összegyűjteni.

És ez már messze túlmutat az ingatlanpiacon. Hiszen egy család megtakarítási képességének függvénye az ár – bérszínvonal, és nem az ingatlanárak változása.

És akkor a babaváró támogatásról még nem is beszéltünk…

És akkor mit jelent 10M forint a babaváró program keretében? Hiába hitel. Hiszen kamatmentes. Hiszen évekre felfüggeszthető. Hiszen el is engedhetnek belőle.

De legyünk brutálisan őszinték magunkkal. 10M forintot egy összegben egyetlen, átlagos bérből élő család sem tudott még összegyűjteni megtakarításként 10 év alatt. Hogy is tehették volna, amikor fizették az albérletet/banki hitelt? Amikor megérkeztek a gyerekek és rájuk kellett fordítani a pénzt? Amikor az élet költsége folyamatosan emelkedik?

Miből tudtak/tudnak 10 év alatt 10M forintot félretenni?

Mert nem is tudnak…

Mégis van nekik. Átlagos bérből élő családok tízezreinek van a számláján jelenleg ennél nagyobb összeg. Hogy miből? Hát nem a fizetésükből, amiből élnek. Hanem örökségből. Vagy családi segítségből.

És pont kapóra jött az ingatlanárak brutális emelkedése. Hiszen a mostanában örökölt kis garzont most jó áron el lehet passzolni.

De egy valamit elfelejtettek ezek a családok. Ez a pénz nem az övék. Mármint nem ők dolgoztak meg érte. Azaz a munkájuk értékével számolva nem lehetne ilyen vagyonuk.

Mégsem ilyen szemüvegen keresztül értékelik a legtöbben ezt a helyzetet. Hanem egy groteszk lencsén keresztül, aminek a kiindulópontja, pénzügyi origója az örökölt 60M forint. 60M forint mellett pedig valóban eltörpül az 1M forint hitelengedés. De még a 10M forint babaváró is.

De a 60M forint mellett tudod mi törpül még el? Ennél is jobban? A munkabérből származó megtakarítás. Mert magadnak összetenni 60M forintot szerintem lehetséges. 60M/60e= csupán 1000 hónapra lesz hozzá szükséged jelen ütemterv szerint. 83 év és még egy kicsi.

Egy kicsit nagyobb alázattal adjuk elő…

Ijesztő módon elkezdtek röpködni a milliók az országban. Rémisztő, ahogyan a tegnap még hónapról hónapra élő családok csípőből dobálgatják a pénzt és ütik le az 50-60 millió forintba kerülő lakásokat. Könnyen jött pénz…

És egy ilyen lélekállapotban már nem számít, hogy út közben jön vagy megy az egy millió forint. Semmit nem számít. Számítási anomália. Említésre se méltó.

Én is csak azért említem, mert az elmúlt 5 évben – ha ügyes voltál – legalább ennyit össze is tudtál a fizetésedből spórolni… Többet nem igazán.

Segítség

Szívesen segítek neked közvetíteni a babavárót. Átbeszéljük a többi igénybe vehető támogatást és akár jelzáloghitel konstrukciókat is nézünk, ha éppen lakásvásárlás előtt állsz. Ez egy komplex szolgáltatás.

szarvas.norbert@iflgroup.hu

Info

Ez a cikk 2019. július 15. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikkben szereplő információk nem teljes körűek és nem számítanak pénzügyi tanácsadásnak. A felelősségteljes döntéshez javasolt minden esetben a szolgáltató honlapján tájékozódni!

Lehetetlen minden állami támogatást megkapni?

Lehetetlen minden állami támogatást megkapni?

A családvédelmi akcióterv keretében egyre nagyobb összegekhez lehet(ne) jutni a családoknak, hogy aztán egy sokkal stabilabb családi vagyonnal vágjanak neki a jövő kihívásainak. Azonban több „rejtett”, „nem hangoztatott” szabály boríthatja fel a terveinket…

A CSOK hitel KHR bejegyzése

A példa kedvéért nézzük meg a CSOK 10+15 támogatási program hitelrészét, aminél óhatatlanul is keletkezik egyfajta törlesztési kötelezettségünk. 25 évre a 15M forintra 71 132 forintot kell havonta fizetnünk. Ennek az úgynevezett OTK hitelkonstrukciónak a jellegzetessége, hogy 5 éves kamatperiódusban ugyan, de a fizetendő kamatod nem lehet magasabb, mint 3%. A többit az Állam fizeti meg helyetted.

Sokakat fog meglepetésként érni a jövőben a felismerés – amikor egy új hitelt vennének fel – , hogy az OTK hitelnél a bank a KHR-be nem 71 132 forintot jegyzett be, hanem ennek nagyjából a 160%-át, azaz esetünkben körülbelül 113 811 forintot. Mondván semmi nem garantálja, hogy az ügyfél teljesíti a kamattámogatás feltételeit (gyerekvállalás teljesülése, a házastársak nem válnak, …stb). Tehát egy olyan feltételezett negatív jövőképpel számol a bank a KHR-ben, ami nagy valószínűséggel sosem következik be.

A meglévő hitelek is beleszámítanak

Nyílt titok szerintem mindenki számára, hogy ma már a hitelfelvételnél úgynevezett JTM-et számítanak a jövedelmünkből, ami kamatperiódus függő is. Azaz megvizsgálja a bank, hogy a jövedelmünkhöz képest milyen törlesztésű hitelt „vállalhatunk” még be. Ezzel alapvetően nincsen gond, ha a rendszer nem akarná magát túlbiztosítani és igazságos lenne.

Talán meglepő lesz számodra, hogy milyen szinten játszik ellened a rendszer. Rengeteg olyan ügyféllel találkoztam az elmúlt hetekben is, akiknek ugyan volt hitelkártyájuk, de azt nem használták vagy bármikor ki tudták volna fizetni. Az átlagos ügyfél úgy van ezzel, hogyha kell, akkor megszünteti. Igen ám, de a bankja csak 30 napos vállalási idővel futtatja át a KHR rendszerben a megszüntetést. Azaz te ma bemész lezárni a kártyádat vagy valamilyen hiteledet és az csak 30 nap múlva látszik a KHR-ben, amit a másik bank megnéz.

Így történhet meg tömegével az eseten, amikor már ki van fizetve a 300 000 forintos kerettel rendelkező hitelkártyád, le is van zárva és a babaváró/CSOK hitelnél a bank mégis úgy számol, hogy még létező szerződés és a keret 5%-át veszi törlesztőnek, azaz ebben az esetben havi 15 000 forinttal számol.

A babaváró hitellel kapcsolatos horror

A babaváró hitel csak tovább bonyolította a dolgokat, hiszen a JTM kapcsán sem egységes a szabályozás. Van olyan bank, amelyik 500 000 forintos jövedelem alatt 40%-os terhelhetőséggel számol, míg mások 50%-kal. Ugyanakkor van olyan bank, aki a JTM-et babaváró kapcsán 45 000 forinttal terheli, míg mások 84 000 forinttal (kerekítve). És ezeknek a számításoknak mindenféle verziójával találkozhatunk.

Ez mit jelent egy olyan ügyfél esetében, aki mondjuk nettó 400 000 forintot tud igazolni, van már CSOK 10+15-ös támogatása, van egy, a napokban megszüntetett 300 000 forintos hitelkártyája nulla tartozással és olyan bankba megy, ahol átlagos módon számolják a babavárót?

Számítás

400 000 x 0,4 (40% JTM) = 160 000

Meglévő hitelek: 113 811 (ami a valóságban 71 132) + 15 000 (ami a valóságban 0) + 84 000 (ami a valóságban 45 000, de törvényileg maximum 50 000 -babaváró) = 212 811 forintot „hoz ki a bank” és bebizonyítja, hogy nem vagy hitelképes, miközben a valós törlesztésed 71 132+45 000= 116 132 forint lenne, ami simán a JTM küszöböd alatt van.

További válogatott szívatások

Ha KATA egyéni vállalkozó vagy… Akkor a NAV a 2018-as árbevételed 60%-áról ad ki igazolást, amit elosztanak 12-vel és még ebből vonja le a bank a havi 50 000 forintos KATA fizetendőt. Tehát 8M forintos árbevétel esetén, ahol a tényleges bevételed 8M/12 – 50= 616 666 forint volt, a NAV és a bank kihozza, hogy a figyelembe vehető fizetésed 350 000 forint havonta. És akkor jön még erre a JTM…

A GYES, GYED nem mindenhol jövedelem… Vannak olyan bankok, ahol például nem veszik figyelembe jövedelemnek ezeket az államilag garantált bevételeket. Ez már csak azért is kellemetlen, mivel elképesztően könnyen esnek ki a JTM számításból 100 000 forintos havi bevételek, amikkel már „simán” beleférne az ügyfél a keretbe.

És akkor még álmodozol egy új autóról?

Mert ugye a „tipikus” harmadik fázisa ezeknek a támogatásoknak a háromgyermekesek esetében a 2,5M forint célzott autótámogatást. Jellemzően egy ilyen autó 7-8M forintról indul, így biztosan szükség van egy nagyobb önerőre, ami a legtöbb családnak érthető módon nem lesz.

Ilyenkor kéne lízinget felvenni, ami szinte esélytelen elnézve a fenti KHR számokat, amikor a bank mindig a magasabb havi törlesztőket jegyzi be, amiből majd a lízinget adó banknak is számolnia kellene…

Segítség neked!

Szívesen segítek neked közvetíteni a babavárót. Átbeszéljük a többi igénybe vehető támogatást és akár jelzáloghitel konstrukciókat is nézünk, ha éppen lakásvásárlás előtt állsz. Ez egy komplex szolgáltatás.

szarvas.norbert@iflgroup.hu

Nézd meg, hogy mit gondolok erről

Infó

Ez a cikk 2019. július 09. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikkben szereplő információk nem teljes körűek és nem számítanak pénzügyi tanácsadásnak. A felelősségteljes döntéshez javasolt minden esetben a szolgáltató honlapján tájékozódni!

Babaváró igénylés – lassan a testtel! 6 tipp

Babaváró igénylés – lassan a testtel! 6 tipp

Ebben a cikkben olyan gyakorlati tippeket gyűjtöttem neked össze, amiket betartva sokkal gyorsabban és hatékonyabban fogod tudni megigényelni a babaváró hitelt/támogatást. Nézzük meg, mikre kell odafigyelned:

#1 OEP igazolásra szükséged lesz

A babaváró hitelkérelemhez a NEAK-tól (korábbi OEP-től) kell majd igazolást szerezniük az igénylőknek 2019.07.01-től. Tehát a legelső feladatunk, hogy bemenjünk a NEAK (OEP) hozzánk közeli ügyfélszolgálatához.

Hol találsz ilyen ügyfélszolgálatot? Itt a NEAK ügyfélszolgálatok listája

Fontos: Július 1 előtt nincsen értelme megrohamoznod a NEAK-ot, ugyanis nem fogják tudni kiadni az igazolást ezzel kapcsolatban.

#2 Mit tehetsz a roham ellen?

Nyilván te is tisztában vagy azzal, hogy mindenki az első napokban és azonnal el akarja majd intézni a Babaváró támogatás felvételét. Azt már kevésbé tudhatod, hogy a minisztérium még csak 27-28.-ára ígérte egyáltalán az állásfoglalását a babaváróval kapcsolatban.

Ez mit jelent? Felkészületlen és agyonterhelt ügyintézők hada, türelmetlen ügyfelek tömegei fogadnak téged, amikor belépsz a bankodba.

Mi a megoldás? Mások nevében nem beszélhetek, de azok az emberek, akik engem keresnek meg, számukra díjmentes szolgáltatásként tudom nyújtani több banknál a soron kívüli-sor melletti ügyintézést + szakmai tudásomat. Ez nagyon hasznos akkor is, ha te is el tudnád egyedül intézni az igénylést. Hogy miért? Mert neked nincsenek meg azok a kapcsolataid a bankokban, mint nekem.

#3 Szerezd be a munkáltatói igazolásodat

Mivel valamiféle hitelbírálat minden banknál várható, ezért érdemes időben beszerezni a munkáltatói igazolásodat. Minden banknak külön formanyomtatványa van erre, így értelemszerűen először a bankot kell kiválasztanod.

A bank kiválasztása nagyon nehéz lehet, hiszen minden bank más szabályokkal fog bírálni (olvasd el: A babaváró felvételének a buktatói)

Ha mégis megtaláltátok a bankot, akkor a megfelelő formanyomtatványt kell a munkáltatóval kitöltetni. Ne feledd: a munkáltatói érvényessége 30 nap, tehát túl korán sem érdemes megszerezni.

#4 Szerezz orvosi igazolást

Ez a rész kifejezetten azoknak a leendő igénylőknek szól, akik már babát várnak (12 hét+) és azonnal befagyasztanánk a havi törlesztéseket. Noha erről információ még nem érkezett a bankoktól, de CSOK mintájára valószínűnek tartom, hogy egy orvosi igazolás / terhességi kiskönyv másolata szükséges lesz, amivel igazolni tudjuk az állapotosságunk tényét.

#5 Készülj fel lelkileg

Sokan azt hiszik, hogy a 10 napos bírálati idő azt jelenti, hogy 10 napon belül a számlájukra kerül majd a 10M forint. Tizenéves tapasztalattal a hátam mögött mondom, hogy a brutális tömegre a bankok nincsenek felkészülve.

Éppen ezért lehetséges bizonyos bankfiókokban az a tendencia előfordulása, amikor „hiánypótlásokkal” húzzák az időt. Ugyanis a 10 napos határidő a hiánytalan nyomtatványcsomagra érvényes.

Ha lemarad egy aláírás, dátum, tanú vagy egy iksz, akkor bizony máris időt nyert a bank. Éppen ezért próbáljunk meg mi is nagyon odafigyelni a leadott papírokra és legyünk megértéssel, ha „véletlenül” pár napot hosszabbodik a bírálatunk .

#6 Csökkentsd le a hiteleidet azonnal

Ha még nem tetted meg, akkor érdemes a hitelkártyád-hitelkereted mértéket a minimumra csökkenteni. Ezek akkor is beleszámítanak a JTM-be, ha nem is használod őket.

Például 300 000 forintos fel nem használt hitelkártya keret esetében a bank havi 15 000 forintos törlesztővel fog számolni és ezzel rontja a hitelezhetőségedet.

Véletlenül se szüntesd meg ezeket a hiteleket, ugyanis az átfutási idejük 30 nap. Sokkal jobban jársz, ha először a minimumra lecsökkented őket, és ha a KHR-be megjelenik a csökkentés ténye (1-2-3 nap), utána szüntesd meg. Így a babaváró igénylésekor a bank a csökkentett kerettel fog számolni, amivel súlyos ezreket nyerhetsz magadnak.

Vedd fel velem a kapcsolatot

Szívesen segítek neked közvetíteni a babavárót. Átbeszéljük a többi igénybe vehető támogatást és akár jelzáloghitel konstrukciókat is nézünk, ha éppen lakásvásárlás előtt állsz. Ez egy komplex szolgáltatás.

szarvas.norbert@iflgroup.hu

Ez a cikk 2019. június 24. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikkben szereplő információk nem teljes körűek és nem számítanak pénzügyi tanácsadásnak. A felelősségteljes döntéshez javasolt minden esetben a szolgáltató honlapján tájékozódni!