Oldal kiválasztása
Európa élvonalában egy magyar HR tech megoldás?

Európa élvonalában egy magyar HR tech megoldás?

Az a megtiszteltetés érte a Borealis Consultingot, hogy bekerült azon 10 magyar HR cég közé a HEPA támogatási programjába, akik pályáztak kiállítónak Kölnbe, Európa legnagyobb szakmai kiállítására. Ők pedig megragadták az alkalmat és kivitték magukkal a „The Journey” HR tech megoldásukat, ami hatalmas sikert aratott szakmai körökben!

Kipróbáltam a demó változatot

Mi az a HR tech?

Hasonlóan a Fintech forradalomhoz, a HR tech is egyfajta technológia vezérelt megoldást nyújt a vállalatok és a munkatársak közötti problémák, kérdések megválaszolására, kezelésére, a HR folyamatok kétoldalú támogatására.

A HR világa a technológiavezérelt megoldások irányába mozdult el. Itt kapcsolódik a Borealis Consulting, akik úgy gondolják, hogy a nagy, robosztus HR rendszerek mellett megjelentek és teret hódítanak ezek a frissebb, gyorsabb, könnyedebb, játékosabb HRtech megoldások.

Helyüket pedig az applikáció jellegű, azonnal elérhető és valós visszajelzést adó, munkatárs fókuszpontú technológiai megoldások veszik át.

HR tech megoldások a Borealist Consulting HR cégtől
Kővári Adrienn, Üzletfejlesztési vezető

Diverzifikált HR megoldásokra van szükség

Péntek 9:00. A margitszigeti Danubius Grand Hotel főbejáratán lépek be, amikor megszólít jobbról a pultja mögül egy idősebb úriember. Öltözetére nézve és viselkedéséből egyből tudtam: „Igen, megérkeztem a Grand Hotelbe”.

Valahogy így képzelem azt, amikor a HR működik és a megfelelő embereket helyezik a megfelelő pozíciókba. Hogy mit kerestem ott abban az időpontban? A Borealis Consulting rendezvényére siettem, ahol bemutatták a legújabb megoldásukat, amivel remélhetőleg sokkal több munkavállaló kerül a megfelelő pozícióba, és egyre sikeresebben, hatékonyabban végzi el feladatát a cége mellett hosszútávon elköteleződve.

Útkeresés közben…

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni a mostani, felgyorsult világnak a veszélyeit. Ez egy állapot, ami ellen kizárólag megfelelő eszközökkel, gyors beavatkozásokkal tudunk reagálni.

Adrienn az előadás során a Journeyt egyfajta applikációs füzérként jellemezte, aminek keretein belül 10 különálló megoldást fűztek össze egyetlen, perszonalizált munkavállalói életutat felölelő ideába.

A munkavállaló életciklusának 10 lépése az applikációban
  • Első fázisban a munkavállaló értékeinek (value nature) összeegyeztetése a szervezeti kultúrával
  • A második fázis a beilleszkedést és integrációt támogatja
  • Harmadik fázisban a célokat határozzák meg
  • A negyedik fázisban valós idejű visszajelzést kapnak
  • Ötödik fázisban készül el a Borealis 360 fokos felmérése
  • A hatodik fázis felelős a célok nyomonkövetéséért
  • Improve yourself, azaz a soft kompetenciák előtérbe helyezése (7.)
  • Nyolcadik fázisban a bizalmi felmérés következik, hogy csökkentsük a „bizalmi adó” mértékét
  • Kilencedik lépésben bizalomépítés,
  • míg a tizedik fázis a teljesítményértékelő modul.

Bizalmi adó

Katona Melindától (Borealis Consulting alapítója) hallottam először ezt a kifejezést. Szerinte a bizalom a legalapvetőbb vállalati értékek egyike. A bizalmi adó pedig nem más, mint a vállalaton belüli bizalmatlanságból (ezáltal önbizalomhiányból) eredő veszteségnek a mértéke.

Katona Melinda előadás a bizalomról
Katona Melinda (Borealis Consulting alapítója) a BIZALOM-ról

A blog.hu halála üzleti blogolásnál?

A blog.hu halála üzleti blogolásnál?

Két dolgot szögezzünk le, mielőtt időt szánsz ennek a cikknek az elolvasására. A cikkben a saját több éves, gyakorlati tapasztalataimat írom le, így nem feltétlenül vonatkoztatható a saját helyzetedre. Másrészt üzleti blogolás alatt ezerféle megvalósítást, célt és szolgáltatást értünk. Kifejezetten azoknak írom ezt a cikket, akik szolgáltatnak (marketing, pénzügy, könyvelés, adó…stb) és törekednek az online sales funnel-ből becsatornázni az ügyfeleket.

Megváltozik az indexes blogketrec szerkesztési elve

Az elmúlt időszakban (2019 nyara) két fontos változás következett be az index.hu-n található blog.hu-s blogok válogatási elvénél, ami alapjaiban rengette meg az üzleti blogok lehetőségét. Mondhatni egyre inkább identitását veszti ez a fórum:

1. „Lehet” fizetni a garantált kiemelésért
index kiemelés blog.hu árak

Bevezetésre került a fizetett blogposzt kiemelés. Már az első perctől nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az Index2 elemi érdeke hátrébb sorolni organikusan az üzleti blogokat, mivel ők a célpiac.

Ha az üzleti blog ki akar kerülni, akkor fizessen érte. Ha linket is szeretne elhelyezni, akkor fizessen érte még többet. Így a blog.hu már középtávon elveszti legnagyobb vonzerejét, azaz „ingyenesen kikerülni minőségi tartalommal a közönség elé”.

2. A napokban csúcsosodott ki a politikai botrány

Az elmúlt napokban (2019.08) bukott ki, hogy a blog.hu-t üzemeltető Indamedia Zrt. új tulajdonosi körének tagja kormánypárti politikus.

Ebben a cikkben nem fogok politizálni, ezért idézek a media1 írásából:

Ám néhány héttel ezelőtt, július közepe tájékán valami mégis megváltozott. Az Index.hu-n a blog.hu tartalmaiból válogató i2 ajánlódobozban először külön dobozba kerültek át a közéleti-politikai témájú bejegyzések, majd 3-4 nap után teljesen el is tűnt ez a különálló doboz, majd végül a blog.hu ajánlódobozból teljesen eltűntek a politikai, közéleti vonatkozású bejegyzések, és azokat semleges témájú anyagok váltották.

Üzleti szempontból ez a bizonytalanság csak még inkább megerősít abban a félelmemben, hogy az évek óta épített, erős SEO jelenléttel bíró üzleti blogot is egyik percről a másikra le tudják törölni mindenféle belső csatározások során.

Teszem fel a kérdés: a blog.hu-s üzleti blog mit ér az ingyenes indexes kiemelési lehetőség nélkül?

Milyen sikereket lehet elérni a blog.hu-s bloggal

Miután felvázoltam a jelenlegi helyzetet, ideje a saját tapasztalataimat megosztani veled. Ugyanis én már másfél éve elengedtem a blog.hu blogomat (már nem szerkesztek rá tartalmat) és létrehoztam egy saját üzleti blogot.

De mi vezetett idáig?

Először a mennyiség a fontos

Amikor elkezdünk blogolni (akár üzletszerzés miatt), akkor energiát és pénzt teszünk bele a projektbe. Mivel emberből vagyunk, ezért rendkívül a megerősítés, ami az olvasószámláló formájában érkezik.

Először 100-an, majd 1000-en, majd 10 000-en, majd 100 000-en kezdik el olvasni a blogot. Ebben a legnagyobb segítség mindig is az indexes kiemelés volt. Ez olyan, mint a drog. Komoly függőséget képes okozni…

  • 6 milliónál is több megtekintés
  • 50 000 komment
  • a csúcson 200 000 /hó feletti oldalmegtekintés átlagosan
  • cikkenként minimum 10 000 megtekintés
  • 392 000 megtekintés a legolvasottabb cikknél
ifl blog statisztika
A legsikeresebb cikkem milliókat hozott

Hazugság lenne azt mondanom, hogy nem lehetett ebből pénzt keresni. Mivel a szakterületem a pénzügy, ezért adott volt a cikk a CSOK-ról, amikor még 2015.12.31.-én bejelentették.

Észrevettem a törvényben egy szívatást, ezt megírtam és elszabadult a pokol. Több száz emailt kaptam, 32e like Facebookon, és ennek a cikknek köszönhetően építettem fel később a CSOK szakértői státuszomat.

De ez egy unikornis cikk volt. Amit akkor nem vettem észre, de utólag már értem a jelentését. Ha rám hallgatsz, akkor megérted, hogy az üzleti blogod lényege a stabil ügyfélszerzés + szakértői státusz lesz. Abból nem tudsz építkezni, ha mindig vársz erre az unikornis cikkre, amit valamiért felkapnak.

Több évnyi tartalmat buktam el

Amikor elkezdtem blogolni, akkor egyértelmű volt számomra a blog.hu az ingyenesség és szerkeszthetőség miatt+ kiemelési lehetőség. Évekre ráfüggtem erre a dologra és brutális mennyiségű olvasót vonzottam be. Csak éppen képtelen voltam őket megtartani és az értékesítési tölcsérembe csatornázni.

Utólag már látom, hogy az index olvasóközönsége teljesen máshogyan van szocializálódva, mint amire egy üzleti blognak szüksége lenne. Aki ide téved az alapvetően kattint -» olvas -» továbbmegy. Hiába a magas kattintási számok, ha ezeknek a kattintásoknak a 90%-a egyszerűen nem nyitott a szolgáltatásodra.

A SEO-t időközben „felfedezték” én meg elsírtam magam

Sajnos a SEO-t csak azután „fedezték” fel, illetve helyezték előtérbe, miután már megírtam pár száz cikket és elértem több milliós megtekintést. Mivel az olvasottságban mértem a sikert, ezért nem vettem észre, hogy magam ellen dolgozom.

Ha egy olyan ingyenes blogmotorra mész, mint a blog.hu, akkor tudnod kell, hogy a felület soha nem lesz a tied. Bármilyen stratégiai döntés egy másodperc alatt lesöpörheti több évnyi munkádat. Emlékszel a Népsportra a Nemzeti Sporton? Ez volt az ország „sportblog oldala”, amit az új tulaj egyik percről a másikra megszüntetett.

Hiába menthetted le a cikkeket, SEO szempontból ez kész öngyilkosság. Úgy értem több, mint 600 rendkívül látogatott blogcikket, hogy abból SEO szempontból már nem feltétlenül tudok profitálni azon kívül, hogy utólag behelyeztem a kereszt linkeket.

Rossz kompromisszumokat kell kötnöd

Tapasztalatból tudom, hogy indexre kikerülni egy blog.hu oldallal azt a kompromisszumot jelenti, hogy maximum 1 linket helyezel el a cikkedben. Ez azért problémás, mivel máris választanod kell, hogy egy hivatkozást pakolsz bele vagy a saját linkedet.

Amikor még futott a blog.hu blogom és már elindítottam a saját üzleti blogomat, akkor csináltam kereszthivatkozásokat nem reklám, hanem szakmai hivatkozás jelleggel. Kaptam az emailt a szerkesztőktől, hogy király a tartalom, de csak akkor teszik ki, ha kiveszem a linkjeimet a cikkből.

Maga a rendszer pontosan az üzleti blogod érdekei ellen dolgozik. Nem tudsz kereszt hivatkozgatni, nem tudsz megfelelően „átirányítani” olvasókat a fő oldaladra (ami nem a blog.hu), SEO szempontból sem tudod elvégezni a rendszeren belül a szükséges beállításokat (mivel nincsen ráhatásod).

Miről szól valójában az üzleti blogolás?

Fontos megértened, hogy az üzleti blogolásnak az alábbi feltételeknek kell megfelelnie:

  • a blog megjelenése illeszkedik az elképzelt brand stílusához
  • a blog minőségérzetet kelt
  • szakértői státuszra törekszel minőségi tartalommal
  • a tartalom felett te rendelkezel
  • az üzleti blog szerkesztői felülete a te birtokodban van -» senki nem szüntetheti meg
  • a bejegyzéseket be tudod illeszteni az értékesítési tölcséredbe (pl.: kereszthivatkozások, CTA gombok, feliratkoztatás…stb)
És mi nem fontos üzleti blogolás szempontjából?

Az oldalmegtekintés. Az üzleti blogolás esetében tökéletesen tudunk „célozni” az értékes olvasókra. Nem az a lényeg, hogy olvasson 15 000 passzív ember. Sokkal hatékonyabb, ha 1 000 olyan ember olvassa a cikket, aki a célközönséged.

Előbbi esetben a konverziód jó esetben 0,1%, azaz 15 embert tudsz aktivizálni, míg utóbbi esetben az 5%-os konverzió sem sci-fi ( 50 ember).

A kommentszám. Kétségtelen, hogy egy olvasott cikknél lényegesen több komment keletkezik. De biztosan szükséged van arra, hogy egy trollsereggel küzdjél meg és akár saját szakértői státuszodat rombolják le arctalan, névtelen trollok? Az üzleti blogolás szempontjából a kommentszekció másodlagos, felesleges meló komoly kockázattal (imázs rombolás).

Az üzleti blog célja a szakártői státuszod kialakítása, amivel felkelted az igényt saját magaddal /szolgáltatásoddal szemben. A következő lépcsőfok nem a komment, hanem az olvasói levél, ahol már privátban tudtok beszélgetni célirányosan. Ennek a közvetlen kapcsolatfelvételnek az eredménye – a cikk elején említett szakmákban – lesz maga az üzleti tárgyalás és ügyfélszerzés.

Mi a megoldás?

Én másfél évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy feladom függőségemet és fokozatosan kihátrálok a több, mint 5 éve sikeresen készített blog.hu oldalról. Először létrehoztam egy új honlapot, megterveztem a kommunikációt és megalkottam az új üzleti blogomat (amit most is olvasol).

Itt már valóban rajtam múlott és múlik a dizájn, a megjelenés, a SEO, és a rendelkezésre eszközök használata. Nem kell kompromisszumot kötnöm és nem kell félnem attól, hogy egyszer csak valaki kihúzza a lábam alól a talajt.

A totális összeomlás

Gondolhatod milyen csalódás volt számomra, amikor egy cikkenként átlagosan 10 000-es olvasottságú blogból áttértem a saját üzleti blogomra, ahol kezdetben volt összesen 5 000 olvasó egy hónap alatt. Nyilván nulla tartalomról kellett újra felhúzni az egészet.

Organikusan forgalommal fél év alatt sikerült elérnem a havi 40 000 oldalmegtekintést és a Google-ből organikusan érkező 15 000 látogatót (ez stabilan érkezik).

Végső soron az üzleti blogom lényegesen kevesebben látogatják még most is, mint a blog.hu-s oldalamat fénykorában.

Többszörös megtérülés

Érdekes módon a kevesebb látogatóból mégis sokkal több ügyfelet szereztem, mint előtte. A jelentkezők száma napról napra emelkedik, köszönhetően az oldal kialakításának, a tartalomszerkesztésnek és a szakértői státusz kialakításának.

Megéri létrehozni egy saját honlapot és blogoldalt

Sosem az elmélet az érdekes, hanem az a tanács, amit a fiatalkori énünknek adnánk így utólag. Ma már azt mondanám magamnak, hogy maximum 1-2 évig használjam a blog.hu felületét, amíg megtanulok blogolni és szerzek egy bizonyos követőtábort (kötelező FB csoportba csatornázni az embereket!!!).

Ezután viszont azonnal át kell váltani saját honlap+blog kombóra és elkezdeni a valódi, SEO optimalizált tartalmat gyártani, szakértői státuszt kialakítani saját magaddal szemben. 2019-ben az emberek már nem a cégek irányába köteleződnek el, hanem a hiteles szakértők felé, akikben hinni tudnak és akiben megbízhatnak.

Segítség

Ha tudok valamiben segíteni vagy kérdésed merült fel, fordulj hozzám bizalommal: szarvas.norbert@iflgroup.hu

Mit tehet a HR a munkavállalóért

Mit tehet a HR a munkavállalóért

Nagyon érdekes kérdés, miként értékelődik fel a HR szerepe a jövő munkavállalójának megtartásával kapcsolatban? Ezidáig a HR-re úgy gondoltunk, mint akiknek legfontosabb feladatunk megtalálni a munkaerőpiacon a megfelelő munkatársakat. De mi van, ha már nálunk dolgozik a megfelelő ember?

A HR feladata immáron toborzás helyett a megtartás

Az elmúlt évtizedekben a HR abban a kényelmes helyzetben találta magát, amikor nyugodtan válogathatott a munkavállalók között, hiszen úgynevezett keresleti „piac” alakult ki a munkáltatók és munkavállalók piacán.

Ehhez képest az elmúlt években egyre több pozíció jelent meg a munkaerőpiacon, miközben egyre kevesebb az „alkalmas” munkavállaló. Így a HR legfőbb problémája a megfelelő munkaerő felkutatása lett. Ma már azonban egy újabb problémával kell megküzdeniük a cégeknek:

A munkavállalókat nehéz megtartani

Számos kutatás felismerte már azt az alapvető gazdasági tételt, miszerint egy munkatársat olcsóbb megtartani (relative cost), mint a helyettesét felkutatni, kitanítani és integrálni a szervezetbe.

Milyen kihívásokkal kell ma szembesülnie egy működő vállalkozásnak ezen a téren? Gondoljunk csak bele az egyre növekvő szakképzett munkaerőhiányra, a csábító „külföldi környezetre” vagy a törekvő versenytársak „elszívó erejére”.

Ezek a körülmények rendkívüli módon megnehezítik a vállalkozások életét és működését! A felismerés (munkaerő megtartás) már megszületett. De mi a következő lépés? Hogyan tovább?

Ma már az ígéret nagyon kevés

A vállalkozások nincsenek egyszerű helyzetben. Ma már nem elég „ígérgetni” a munkavállalóknak. Nem lehet hitegetni, hiszen a jó munkaerőt rendkívül gyorsan elszívják tőlünk. Helyette konkrét cselekvési tervre van szükség!

Itt jön képbe a HR, akinek a legfőbb feladata a jövőben a munkavállalók bizalmának a kiépítése és erősítése lehet. Nem a pénz a legfontosabb döntési tényező, hanem az az inspiratív munkahelyi környezet, amelyik nyitott a kérdésekre és megoldási javaslatokra. Az a környezet, amelyik odafigyel a munkavállalókra és erős bizalmat képes kiépíteni!

„Halld a munkavállalók hangját. Figyelj oda és ez alapján határozd el magad”

Mit tehet a HR a bizalom kiépítéséért?

Erre keresik a választ a Borealis Szakmai Fórum kerekasztal beszélgetésén az alább felsorolt HR szakértők:

  • Barcza Ilona – Európai HR vezető, volt GE HR Igazgató
  • Rappensberger Marianna – Senior HR Business Partner, Raiffeisen Bank
  • Müller Diána – Head of Talent Acquisition, Telenor
  • dr. Hajtó Zoltán – Lapker Zrt.
Milyen kérdéseket kell feltennie a HR-nek?
  • Az emberek cselekedetei mintázatot követnek. Ha hisznek abban, hogy korábban jól teljesített a csapat, akkor a jövőben is meg fogják tudni oldani jó minőségben a feladatot- A kérdés tehát: bíznak egymás képességében a munkatársak?
  • Tudják az emberek, hogy a szervezet milyen irányba halad? A közös célok elérése vezeti őket?
  • (El)Ismerik egymás tudását a munkatársak? Ha igen, akkor minden ember a saját feladatára koncentrál és képes a másik munkavégzésére támaszkodni. Így a marketinges a marketinggel , az értékesítő az értékesítéssel foglalkozik.
  • Ha azt hallod, hogy az emberek egymást bántják, kritizálják (pl.: ” Na, a pénzügyesekre nem lehet számítani, mert mindig elrontják a kimutatást), akkor nem bíznak egymásban.

Szakmai fórum: Társas készség, vagy üzleti tényező? Avagy, mit tehet a HR a bizalom megteremtéséért?

Kezdés ideje: 2019.05.10 9:00-13:00
Cím: Spoon rendezvényhajó, Budapest, Vigadó tér 3. kikötő

Díjmentes hitelügyintézés

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. május 01. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vége a papír alapú szerződéseknek? – itt az e-szerződés

Vége a papír alapú szerződéseknek? – itt az e-szerződés

Az e-szerződés minden igényünket kielégítheti. Bizonyára neked is eleged van a szerződéshalmokból, amikkel nap, mint nap szembesülnöd kell az irodában. Brutális mennyiségű, feleslegesen elhasznált papírhalom, amire semmi szükség nem lenne…

Évente közel 4 milliárd fát vágnak ki világszerte, hogy papírt állítsanak elő – NASA

Költséghatékony megoldás

Amikor az e-szerződés szolgáltatásokról olvastam a neten, akkor vállalkozóként egyből a költséghatékonyság jutott az eszembe. Ha jobban belegondolok, akkor évente rengeteg szerződést kötök a partnereimmel.

Tehát amire szükségem van:

  • egy csatorna, ahol percek alatt megköthetem a szerződést
  • gyors és kényelmes ügyintézés
  • költséghatékony megoldás
Eddig kizárólag a multik engedhették meg maguknak

Habár a 2014 eIDAS EU-ban törvénynek köszönhetően már évek óta lehetővé tették az elektronikus szerződést, mégis alapvetően a multik éltek ezzel a bürokráciát enyhítő lehetőséggel.

Az elmúlt években hatalmas techonlógiai fejlődésen ment keresztül ez a szektor is, aminek eredménye: megnyílt az e-szerződések piaca a KKV-k számára is. A szerződéseiket megfizethető áron köthetik meg elektronikusan, illetve tárolhatják azokat a felhőben.

Az eIDAS azzal veti meg minden elektronikus aláírás alapját, hogy kinyilvánítja: egyetlen aláírásnak sem lehet kétségbe vonni jogérvényességét tisztán elektronikus formája miatt. Ez a követelmény teljesíthető a tipikus elektronikus aláírásokkal.  

eIDAS megfelelés az elektronikus szerződés megkötéséhez
Milliókat spórolhatnak a cégek

A modernizációtól sokan félnek, mivel tartanak az elszabaduló költségektől. Egyrészt az előbbi állítás ma már nem teljesen állja meg a helyét, amikor egy előfizetéses rendszerben gyakorlatilag alacsony bekerülési költséggel vehetünk részt.

Másrészt az e-szerződésre való átállás a cég fejlődésének következő lépcsőfokát jelentheti. Gondoljunk bele, ahogyan a dokumentációs-szerződéses folyamat közben a kiegészítő folyamatok és hiánypótlások átfutási ideje csökken.

Képzeljük el, hogy a papíralapú folyamataink digitalizációjával a munkatársaink munkáját gyorsabbá, nyomonkövethetőbbbé és biztonságosabbá tehetjük. Időt és pénzt spórolhatunk meg ezáltal.

Növelhetjük a konverziónkat

Minden vállalkozó egyszerre áll az eladó és a fogyasztó oldalon is. Érdemes átgondolni, hogy számunkra (mint vevő) mi lenne az abszolút pozitív megoldás, amikor szerződni szeretnénk?

10-ből 9 megkérdezett vásárló vágyik a minél hatékonyabb és gyorsabb ügyintézésre -szerződéskötésre. Az e-szerződés éppen azon tulajdonsága miatt növelheti a konverziónkat, hogy redukálja a szerződéskötések idejét, miközben nem szükséges a fizikai jelenlét a felek között (elektronikusan történik a folyamat).

Lássuk be: az emberek gyűlölnek időt és energiát pazarolni a papírozásra. Legszívesebben otthonról a számítógép mellől szerződnének…

Az e-szerződés megkötésének a folyamata

  • Regisztrálunk egy szolgáltatónál
  • Kiválasztjuk a sablonszerződést abban a témában, amiben szeretnénk szerződést kötni
  • Személyre szabjuk a szerződést az egyedi paramétereinkkel
  • A partnert (vevő) meghívjuk a rendszerbe
  • Mindketten aláírjátok
  • Minősített elektronikus aláírással és időbélyeggel ellátott pdf-et állít elő a CLM rendszer (szerződéses életciklus-kezelés), amely teljes bizonyítékerejű magánokiratot jelent és létezésül az időbélyeg pillanatától megkérdőjelezhetetlen.
  • A szerződés létrejött, PDF-ben bármikor elérhető és lehívható a „felhőből”
elektronikus szerződés folyamat
mintaszerződés az eszerzodes.hu rendszeréből

Kicsit olyan, mint az e-számla

Nekem erről az e-szerződésről mindig az e-számla jut eszembe. Emlékszem, amikor még vállalkozók rohangáltak a számlatömbbel és céges bélyegzővel, majd kézzel töltögették órákon keresztül a számlákat.

Aztán jött az e-számla, azaz egy felhőalapú szolgáltatás, aminek a lényege, hogy a számítógépen keresztül, mindenféle külső behatás nélkül tudtunk kényelmesen számlát kiállítani és valós időben, bizonyítható módon (email) átadni a partnernek.

Az e-szerződés ezt az ötletet viszi tovább és nyújt remek lehetőséget azoknak a vállalkozóknak, akik szeretnék elhagyni a papíralapú szerződéskötéseket, folyamataikat felgyorsítanák és költséghatékony megoldást keresnek a szerződéskötésekhez, szerződések felhőalapú tárolásához.

Sokan vagyunk így ezzel….

Az e-szerződés 9 előnye, amire nem gondoltál volna…

  • Könnyen aláírható függetlenül attól, hogy éppen merre vagy
  • Mobilbarát, így akár telefonról is könnyen kezelhető
  • Kizárólag egyetlen változata létezik az e-szerződésnek, amit senki nem ír át (pl.: mint az email-ben csatolt word szerződések esetében
  • Felgyorsítja az értékesítési folyamatodat
  • Költséghatékony megoldás
  • Rendszerezhető, így a keresett szerződés egyszerűen előhívható
  • Az e-szerződést megőrzi a rendszer és bármikor elérhető
  • Környezetvédelmi szempontból megvédi a Földet a felesleges fakitermeléstől
  • Tehermentesíti az irodádat a felesleges papírhegyektől

Díjmentes hitelügyintézés

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. április 02. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vállalkozás okosan: hogyan tedd mérhetővé az online marketing eszközöket, hogy ne költs feleslegesen?

Vállalkozás okosan: hogyan tedd mérhetővé az online marketing eszközöket, hogy ne költs feleslegesen?

Egy vállalkozás pénzügyi sikerei rendkívül sok tényezőn múlhatnak. Ezeket a tényezőket egy okos vállalkozónak nem csak átlátni kell, de a cég sikeréhez – vagy épp kudarcához – hozzájáruló alvállalkozókat, alkalmazottakat is kezelni kell. Ahhoz kétség sem férhet, hogy a bevétel növelésének egyik leghatékonyabb módja ma az online marketing – azonban ha nem megfelelő céget/szakembert választasz ennek kivitelezésére, akár a befektetett összegek koporsója is lehet ugyanez… 

A marketing kiadásokra sok vállalkozó úgy tekint, mint szükséges rosszra, és egy nagy adag kidobott pénzre… Nem csoda, hiszen sokan éppen a Pareto-elvvel magyarázzák a marketing költséget: „a kiadások csupán 20%-a hoz hasznot, viszont nem tudjuk, melyik az a 20%!” – szokták mondani. Pedig ez egyáltalán nem igaz, ilyen arányokban semmi esetre sem. 

A Marketing Professzorok Kft. online marketing ügynökség segítségével most összefoglaljuk,

hogy melyek azok a beállítások, lehetőségek, amelyeket mindenképp érdemes beütemezned, ha szeretnéd tudatosan tervezni marketing büdzséd – és a legtöbbet kihozni belőle! Ezek segítségével a felhasznált eszközök függvényében nagyrészt, vagy teljesen mérhetővé teheted azok sikerét – amely nagyban segít az eszközök optimalizálásában, vagy ha ügynökséggel dolgozol együtt, az ő hatékonyságuknak ellenőrzésében is. 

Az alapvető fogalom: a konverzió és a konverziómérés

Jelen cikkünkben nem szeretnénk nagyon mélyre ásni az online marketingben és úgy alapvetően a marketingben használt fogalmakban, de van, ami nélkülözhetetlen… Ilyen a konverzió, és a konverziómérés is.

A konverzió jelent minden olyan felhasználói cselekedetet a weboldaladon, amely számodra, vállalkozásod számára értéket teremt. Webáruházak esetében konverziónak hívjuk a megrendelések leadását, éttermek esetében az asztalfoglalást, szolgáltatások esetében pedig az időpontfoglalást, vagy éppen az ajánlatkérést, stb. Konverzió lehet továbbá akár egy felhasználó oldalon töltött ideje, vagy épp egy hírlevél feliratkozás – ez azonban jelen témánkhoz, a pénzügyi megtérüléséhez csak közvetetten kapcsolódik, így jelen esetben leegyszerűsítve maradjunk annyiban, hogy konverzió minden, ami pénzt hoz a házhoz. 

A konverziómérés pedig nevéből fakadóan is mutatja, hogy az ilyen értékes cselekedetek legfőbb mérőszáma. 

Mit tudunk meg a konverzióméréssel?

A weboldal és az online marketing hatékonyságát.

Alapvetően a fentiek alapján talán nyilvánvaló, hogy azt tudjuk megmondani a konverziómérés alapján, hogy hány ilyen értékes cselekedet született a weboldalon.

Ezzel azonban nagyon maximum a komplex marketing tevékenységet lehet értékelni – de részleteibe menően azt, hogy mely eszközök segítettek hozzá pontosan a sikerhez, nem. Szerencsére azonban a konverziómérés ennél jóval többet tud nyújtani számunkra… 

Az egyes marketing eszközök által behozott „vásárlók” számát

Egy kis szakértelemmel ugyanis a konverziómérésnek köszönhetően nem csak a beérkező vásárlások (ajánlatkérések, foglalások stb.) számát tudjuk megmondani, hanem azt is, hogy pontosan mely eszközöknek köszönhetjük ezeket! 

A megfelelő beállítások után meg tudjuk mondani, hogy hány vásárlót hozott az adott időszakban a Facebook, hányat a Google Ads, és hányan érkeztek például egy fizetett megjelenésből. 

Egy kis fejszámolással: az alkalmazott eszközök által behozott bevételt, és a tiszta nyereséget!

Szintén a webáruházak esetén használatos kifejezés az „általános kosárérték”, de a legtöbb szolgáltató is ki tudja számolni, hogy egy online ajánlatkérés mekkora bevételt generál számára (természetesen akár levonva belőle a lepattanó ajánlatkérők számát is). 

Ha pedig meg tudjuk mondani a konverzió értékét és mennyiségét is, valamint azt is, hogy mely eszköznek köszönhettük ezt a bevételt, akkor azt is meg tudjuk mondani, hogy pontosan mennyi hasznot hozott az az eszköz – vagy hogy éppen megtérült-e egyáltalán a rá áldozott pénz. 

Mennyire tud pontos lenni a konverziómérés?

Amikor a pontosságot elemezzük, akkor nem első sorban arra gondolunk, hogy a valós vásárlások száma is annyi volt-e, mint amit a konverziómérésben látunk, mert az normális esetben egyezni fog, és a pontosság csak nem 100%-os. 

Ennél sokkal fontosabb, hogy mennyire értékelhetőek objektíven az egyes eszközök.

A legtöbb esetben: egy kis utánajárással és számolással közel 100%-ban

A legtöbb online marketing eszköz, ha nem is első ránézésre és kapásból, de rendkívül pontosan mérhető. A legegyszerűbben talán a Google Ads felületén keresztül tudjuk ezt szemléltetni, így az alábbiakban egy egyszerű példát hozunk ennek működésére.

Egy női cipőket értékesítő webáruház Google Ads hirdetést ad fel, amelynek eredményét a fentebb említett konverzióméréssel vizsgálják. Az „bokacsizmák” értékesítésével foglalkozó kampányuk a vizsgált időszakban 40 000 Ft kiadást generált, tehát ennyit fizetett a cég a hirdetésre való kattintások után a Google-nek. Ebből összesen 10 db megrendelés érkezett a konverziómérés adatai alapján, tehát összesen 4 000 Ft-os konverziós költségről beszélhetünk, azaz a cég 4 000 Ft-ot fizetett azért, hogy egy cipő gazdára találjon. Leegyszerűsítve elmondhatjuk, hogy ha a cégnek az eladott cipőből megmaradt tiszta haszna nagyobb, mint az elköltött 4 000 Ft, akkor nyereséges ez a hirdetés. Természetesen a legpontosabb mérés érdekében a járulékos kiadásokat is érdemes számolni (pl. a marketinges munkatárs bére leosztva az adott eszközre fordított idővel, a grafikusi munka, ha a hirdetés éppen képpel jelent meg, vagy épp a szállítási költség, amennyiben azt nem a vásárló fizeti, stb).

Ezzel a rendszerrel tehát, ha minden adat a rendelkezésedre áll, egész pontos megtérülést tudsz csatolni az egyes eszközökhöz. Ha forintra pontosan nehéz is kiszámolni egy-egy termék/szolgáltatás megtérülését, azért az irányszámok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a rendszer hatékonyan működhessen! 

Ennél persze jóval összetettebb vizsgálni például a keresőoptimalizálás hatékonyágát, amelynek esetében több eszköz együttes alkalmazása (pl. tartalommarketing, linképítés, weboldal fejlesztés, stb.) hozza meg a sikert.

A határesetek: a PR eszközök, a brandépítés és a segített konverziók

Az egyetlen nehézség a méréskor és az értékeléskor az, hogy nem minden eszköztől várhatunk konkrét és azonnali eredményeket. Az egyes PR eszközök, a brandépítést elősegítő tevékenységek ugyanis rendkívül fontosak egy vállalkozás életében és fejlődésében, azonban ezek a legtöbb esetben járulékos eredmények, amelyek később, esetleg más marketing eszközön keresztül hozzák meg hasznukat – így ezekben az esetekben (pl. PR cikkek, egyes Facebook hirdetések, de sok esetben maga a közösségi média felületek is) óvatosan kell használni a becsléseket, és kalkulálni a járulékos nyerségekkel is.

Szerencsére erre már a Google is gondolt, így a Google Analytics eszközében a konverziók menüpont alatt, „segített konverziók” néven azon eszközöket is láthatjuk, amelyek közvetve járultak hozzá egy-egy eredményhez – de természetesen csak akkor, ha az online visszafejthető módon történt, így még így is marad bőven olyan szál, amelyet nem lehet objektíven mérni.

A konverziómérés beállításának alapjai

Hogyan tudod beállítani, és mérni a konverziókat – ezzel pedig vizsgálni, marketingesként optimalizálni (vagy őt ellenőrizni)? Természetesen számos kiegészítő eszköz, és néhány variáns módszer (pl.: eCommerce beállítások) is rendelkezésünkre állnak, azonban jelen cikkben nem célunk átfogó és mindenre kiterjedő tananyagot összeállítani erről, csupán gondolatébresztőnek szánjuk ahhoz, hogy tudatosan tudd megválasztani és ellenőrizni vállalkozásodban a marketingért felelős személyeket.

Az alábbiakban a konverziómérés alapjait vesszük számba.

Egy erre képes weboldal, és a beálltások

Ahogy az online marketingben minden, úgy a konverziómérés is a megfelelő weboldalnál kezdődik. Senki nem képes ugyanis mérni az eredményeket, ha azok nem futnak át egy jól megtervezett rendszeren. Ha weboldaladra telefonszámod a fejlécbe kiírva megjelenik, azt leendő ügyfeled feljegyzi magának majd valahonnan, valamikor felhív, azt az online rendszerek nem fogják tudni mérni.

A weboldalnak ezért tudnia kell adat küldeni arról a lentebb említett Google Analyticsnek, hogy melyek azok a cselekedetek, amelyeket értéknek, konverziónak számolhat. Ilyen lehet például egy ajánlatkérő, vagy épp időpont foglaló form, amelynek elküldése után a felhasználót egy teljesen egyedi, máshonnan nem elérhető aloldalra küldi a weboldal. Ez az aloldal lesz a konverziós aloldal, ennek forgalmát, forgalmi forrását képes majd elemezni a Google Analytics (vagy más erre alkalmas program).

Az elsődleges eszköz: a Google Analytics

A legegyszerűbb, minden weboldal tulajdonos számára kötelező, és teljesen ingyenes Google eszköz amely tökéletesen alkalmas a konverziómérésre és -elemzésre, a Google Analytics. A weboldallal összekötve, egy pár kattintásból álló beállítással megadhatjuk neki a fentebb már említett köszönőoldalt (vagy más konverziós értéket, pl. weboldalon töltött átlag időt, eseményt, videómegtekintést, stb.). A Google Analytics pedig meglepően pontos adatokat közöl a megadott célról. Megtudhatjuk, honnan, mely eszköznek köszönhetően érkezett oldalunkra a vásárló, milyen útvonalat járt be weboldalunkon a vásárlás előtt, stb…)

Miért van erre szükséged cégvezetőként?

Amennyiben nem 1-2 személyes kisvállalkozást vezetsz, könnyen felmerülhet benned ez a kérdés. A saját szakterületedhez értesz, a vezetéshez értesz – miért kellene Neked foglalkozni a konverzióméréssel? 

A válasz végtelenül egyszerű: ahhoz, hogy a cégben lévő bevételeid és kiadásaid egyensúlyba kerüljenek, ez egy rendkívül fontos tényező. A fontos tulajdonképpen nem az, hogy Te magad tudd elvégezni az elemzéseket, beállításokat – de mindenképp fontos tudnod, hogy mit érdemes elvárni, kérni, követelni alvállalkozóidtól, munkatársaidtól – és a konverziómérés, a pontos eredmény-elemzés ilyen. 

Díjmentes hitelügyintézés

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. április 2. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.