Oldal kiválasztása
Hogyan veszek saját lakást? – kivitelezési terv

Hogyan veszek saját lakást? – kivitelezési terv

Elkészítettem neked azt a kivitelezési tervet – 2019 ismert szabályait és támogatásait kihasználva – , amivel a lakásvásárlás sokkal egyszerűbbé, elérhetőbbé válhat a számodra. Fontos megjegyezni, hogy ez a terv kifejezetten a kormány szerinti „zsáner családra” vonatkoztatható. Ugyanakkor mások is szemezgethetnek belőle!

Honnan teremtem elő az önerőt?

Minden lakásvásárlás alapvetően a minimum 20% önerővel kezdődik. Ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények, hiszen a legtöbben képtelenek ezen a ponton túljutni.

Remek lehetőség volt tavaly őszig a lakástakarékpénztárban gyűjteni. Ez a lehetőség azonban megszűnt. Így újabb lehetőségek után kell néznünk. Alapvetően három lehetőségünk létezik:

  • A fizetésünkből megtakarítani
  • Családi segítség
  • CSOK meglévő és/vagy vállalt gyermekre
Amikor az egyetlen lehetőségünk a CSOK

Sok fiatal pár találja magát abban az élethelyzetben, amikor se megtakarított pénze, se családi segítsége nincsen a továbblépésre. Ráadásul kifejezetten szorít az idő, hiszen az ingatlanárak jobban növekednek, mint a megtakarítási képességünk.

Amennyiben a pár tervez a jövőben családot alapítani, akkor megoldást jelenthet a CSOK felhasználása önerőnek. Fontos megjegyezni, hogy a bankok 90%-a a vállalt gyermek utáni CSOK-on felül elvárja a 20%-os önerőt. De létezik olyan bank, ahol nincsen ilyen elvárás…

A CSOK mellett mindenféleképpen szükségünk lesz segítségre

Ezen a ponton tartom szükségesnek megemlíteni, hogy egy új építésű ingatlan esetében az eladó félnek nincsen „türelme” mindent előre megfinanszírozni számunkra. Elvárja az általában 20%-os előleget.

Ezzel kapcsolatban jelenleg nincsen tökéletes megoldás vagy megnyugtató állami támogatás, ami a használatbavételi engedély és az albetétesítés előtt segítséget nyújtana. Sokan ezen a ponton rekednek meg.

2019 júliusától érkezik az állami személyi kölcsön

Valószínűleg ezt a hiányosságot felismerte az Állam is, amikor meghirdette az állami kamatmentes személyi kölcsönt a fiatalok számára maximum 10M forint értékben.

 A 10M forint gyermekvállalási hitel szabályai és titkai

Valójában ez a 10M forintos a valóságban nem teljesen 10 millió forint támogatást jelent azok számára, akik 2019.07 után szülnek három gyermeket. De erről később. Most éljünk a lehetőséggel és vegyük fel kamatmentesen, aminek a havi törlesztése várhatóan 41 667 forint lesz.

A lehetőségeink ezáltal behatárolódnak

Amennyiben a teljes önerőnk ez a 10M forint lenne, amit alapvetően jelzálogfedezet nélkül vehetünk fel szabadfelhasználásra, úgy a hatályos ingatlanfinanszírozási szabályok alapján megkaptuk a maximális keretünket.

10M forint önerővel maximum 50M forint értékű ingatlant vásárolhatunk, amennyiben nincsen gyermekünk és kizárólag vállalt CSOK-ot hoznánk az ügyletbe.

Figyeljünk oda az ÁFA buktatóra

Mint ismert, 2019 december 31.-én lejár az új építésű lakásokra vonatkozó kedvezményes 5%-os ÁFA. Ezt a lejáratot módosították bizonyos szabályok mentén.

A lényeget ezen a folyamatábrán láthatod:

Figyelnünk kell arra, hogy az adott projekt mikor kezdődött. Amennyiben 2018-11-01 előtti engedélyekkel rendelkezik, abban az esetben az 5%-os ÁFA meghosszabbodik 2023.12.31-ig.

Ha 2018-11-01 utáni az engedély, abban az esetben hatalmasat bukhatunk, hiszen a 2019-12-31 után kifizetett vételárrészt már 27%-os ÁFA terheli. Te viszont nettó+ÁFA árról írtál alá szerződést. Tehát automatikusan emelkedne az önerő mértéke.

A CSOK 10+15+ piaci hitel

A példánkban egy 50M forint értékű új építésű ingatlant szeretnénk megvásárolni. Ehhez már van 10M forint önerőnk (aminek a törlesztője: 41 667 forint).

További önerő a CSOK 10M forint három vállalt gyermekre. Itt figyelnünk kell arra, hogy a bankok tipikusan nem a használatbavételi engedélre folyósítanak társasház esetében, hanem a 1-2-3 hónappal későbbi albetétesítésre.

A CSOK 10M forint az önerő része.

A hitelek

A CSOK 15M forintos államilag támogatott, maximum 3%-os hitelnek a törlesztőrészlete 25 évre 71 132 forint. Mivel ez egy rendkívül kedvező, végig garantált hitelkonstrukció, ezért ezt véleményem szerint minden esetben érdemes meghagynunk és a szabad tőkénket inkább másfele koncentrálnunk.

Szükségünk van piaci hitelre, hiszen hiányzik még 50-(10+10+15)= 15M forintra. 25 évre, 4,55%-os kamatozás mellett (10 éves fix kamat) a havi törlesztésünk 83 801 forint.

A teljes havi törlesztőnk összesen: 196 600 forint

A hitelvisszafizetési stratégia

A terv sokak számára egyértelműen a hiteltől való minél hamarabbi szabadulás lehet. Éppen ezért most én is ezzel fogok foglalkozni és nem bonyolítom az ügyletet az erőforrások átcsoportosításával (például befektetési célú lakásvásárlás).

Állami személyi kölcsön: 3 évre felfüggesztve

Miután megigényeltük a 10M forintos kamatmentes személyi kölcsönünket, figyelnünk kell az időzítésre. Ugyanis az első gyermek megszületése esetén a hitel törlesztését 3 hónapra felfüggesztik.

A példa kedvéért tökéletesen időzítettünk és felvétel után szinte azonnal megszületett a pici. Így nem kell három évig törleszteni a havi 41 667 forint. Mivel ez alapvetően kiadás lenne, ezért érdemes az összeget minden hónapban félretenni. Évente 500 000 forint megtakarítást jelent.

Megszületik a második gyerek 2 év múlva

Tudatos tervezés esetén feltételezhetjük, hogy a szülők nem szeretnének nagy korkülönbséget a gyerekek között. 2019.08-ban született az első gyerek és az egyszerűség kedvéért 2021.08-ban a második (nyilván nem ennyire egyszerű, de ne bonyolítsuk tovább).

Az Állam kifizet 1M forintot a hitelünkből

A második gyermek megszületése esetén a jelzáloghitelünkből 1M forintot el tudunk tüntetni. Érdemes a drágább, piaci hitelt csökkentenünk. 2 év múlva az aktuális tőketartozásunk 14,3M forint, amiből lejön az 1M forint. Tehát 13,3M forinttal tartozunk.

Az új törlesztőrészletünk 77 806 forint.

Tehát tudtuk csökkenteni a törlesztésünket havi 5 995 forinttal. Ezt a pénzt tegyük ugyanoda félre (biztonsági likvid tartalék), mint a 41 667 forintokat. Így évente további 71 940 forintot tudunk összegyűjteni.

Az Állam elengedi a 30%-át a tartozásnak + 3 év

A második gyermek megszületése okán a szabadfelhasználású hitelünk havi törlesztését további 3 évre felfüggesztik. Ráadásul elengedik a 30%-át a tartozásnak. Így 2021.09-ben a tőketartozásunk már csak 7M forint (a példában feltételeztem, hogy azonnal megszületett a gyerek és felfüggesztésre került a törlesztés).

Megszületik a harmadik gyermek 2025-ben

A példa kedvéért feltételezzük, hogy a második gyerek megszületése után 3 évvel érkezik a harmadik csemete. Ez számos kedvezményt eredményez számunkra!

Az Állam elengedi a teljes tartozást a 7M forintból

A harmadik gyerek megszületése után (ebben az esetben csak azok a gyerekek számítanak bele, akik 2019.07 után születtek) az Állam elengedi a teljes tartozást. Így az máris állami támogatássá alakul át, ami vissza nem térítendő részünkről

Az Állam további 4M forintot kifizet a hitelünkből

2019.07-től az előzetes várakozások alapján az Állam a harmadik gyermek megszületése esetén további 4M forintot kifizet a jelzáloghitelünkből. Értelemszerűen megint érdemes a piaci hitelünket csökkenteni. 2025-ben (6. év) a tőketartozásunk 11M forint, amiből lejön a 4M forint.

Új tőketartozás 7M forint, új törlesztőrészlet 45 916 forint. Tehát az eredeti törlesztéshez képest megspóroltunk havi 37 885 forintot, ami bekerül a likvid tartalékba a többi mellé.

Az Állam elengedte a feleség diákhitelét

Itt érdemes megemlíteni, hogy a harmadik gyermek megszületése esetén anyuka esetleges diákhitelét (amit ezidáig befagyasztottak) teljes mértékben elengedték. Ez az elengedett összeg további milliókkal növelheti a családi vagyon mértékét.

Hogyan állunk 10 év után?

A CSOK hitelünket továbbra is fizetjük, aminek a törlesztése havi 71 132 forint.

A piaci hitelünk tőketartozása a 10. évben 5,9M forint.

A CSOK 10M és az állami 10M személyi kölcsön feltételeit teljes mértékbe teljesítettük.

A megtakarításunk: (120 x 41 667 = 5M forint) +( 3x 71490 = 214 470 forint) + (60x 37 885=2 273 100) = 7 487 570 forint.

Miután kifizettünk a 10. évben a piaci hitelünket, megmaradt 1 587 570 forint megtakarításunk, a havi törlesztésünk pedig lecsökkent 71 132 forintra (CSOK 15M hitel).

A lakás piaci értékének várható változása

fontos számolnunk a vásárolt lakás piaci értékének a várható változásával is, mint vagyonnövelő tényező. A 2019-ben 50M forintért vásárolt új építésű ingatlant számos tényező befolyásolhatja:

Az ÁFA változása 2019.12.31 után

Fontos figyelembevennünk azt a tényt, miszerint a jelenlegi információink alapján önmagában az ÁFA 22%-kal magasabb lesz hamarason. Ez mit jelent?

Az 50M forintos ingatlan nettó ára 47,6M forint. A bruttó ár 27%-os ÁFA-val számolva már 60,476M forint lenne. Ez önmagában 10,4M forintos árdrágulást jelent, amit a piac középtávon egyértelműen tartani fog.

Évi 5%-os lakásáremelkedés esetén

Nem gondolom, hogy 10 éves viszonylatban tartani fogja a piac a két számjegyű drágulást. Viszont joggal számíthatunk egy évenkénti 5%-os átlagos drágulásra.

Ez azt jelenteni, hogy 10 év múlva a mostani 50M forintot érő ingatlanunk ára 81M forint körül érhet. Ez összességében 62%-os emelkedést jelent.

Emlékszünk, hogy 10 évvel ezelőtt mennyit ért egy 55 nm-es panellakás Budaörsön? 12M forint. Most 28M forintért mennek. Te ismersz ilyen példákat?

Bekavarhat az infláció

Évi 2%-os átlagos inflációval számolva az 50M forint jövőbeni értéke 10 év múlva 60,9M forint.

Ezt azt jelentené, hogyha az 5%-os drágulást a piac természetes áremelkedésének tekintjük és ehhez számítjuk hozzá még az inflációból eredő korrekciót, abban az esetben a 81M forint helyett az ingatlan névleges értéke 98,7M forint.

Mennyi lesz az ingatlanom ára?

A fentiekben kizárólag árnövelő körülményeket számítottam, miközben az ingatlanpiacon nem ritka az a ciklikus esemény, amikor árcsökkenésről beszélünk.

Azonban 10 éves távlatban nem annyira jelentős ez a csökkenés még a válságok idején sem. Gondoljunk bele, hogy a 2009-ben bezuhant ingatlanpiacon az árak messze nem zuhantak az 1999-ben tapasztalt árak szintjére.

Azt gondolom, hogy a most 50M forintért megvásárolt ingatlan várható névleges értéke valahol 75-90M forint között alakul. Azon sokat lehet vitatkozni, hogy a valódi értéke ennek a pénznek 10 év múlva mennyi lehet.

Azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a bérek képtelenek ezt a fajta vagyontömeget akár névértéken lekövetni. Ugyanis azt jelentené, hogy elméletben a következő 10 évben félre kéne tudnunk minden költségünk és tervünk mellett 25M forintot tenni a fizetésből.

Ez évi 2,5M forint, azaz havi 200e forint. Egyetlen átlagbér prognosztizáció sem említi, hogy a következő években az átlagbér Magyarországon megduplázódna. Tehát nem reális ennyit megtakarítani az Átlagos embernek.


Díjmentes hitelügyintézés

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Cikkhez kapcsolódó tartalom

Új építésű ingatlant vásárolnál? Itt vannak a buktatók!

A CSOK 2019 csapdái

Szükséged van a segítségemre?

Bankfüggetlen hitelközvetítés és CSOK tanácsadás

Nyugdíjcélú megtakarítás tanácsadás

Gyerekmegtakarítás tanácsadás


Ez a cikk 2019. március 01. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kiszámoltuk, hogy melyik a legjobb hitelkonstrukció

Kiszámoltuk, hogy melyik a legjobb hitelkonstrukció

Melyik a legjobb hitelkonstrukció? Mindenki ezt a kérdést teszi fel magának és keresi rá a választ. Természetesen nem létezik egyetemes „legjobb megoldás”, hiszen minden hitelkonstrukció és ügyfél más megközelítést igényel. Azonban érdemes elgondolkodni időnként ezen és megnézni azokat az államilag támogatott lehetőségeket, amikkel érdemes párosítani az annuitásos jelzáloghitelünket!

 

 

Egy konkrét hitelhez és szituációhoz képest viszonyított egyedi stratégiát mutatok be, amit szakértő nélkül nem javasolt önállóan megvalósítani!

 

 

Milyen lakást vásárolhatok hitelből?

Gyorsan fussunk végig a kötelező körökön. A mai példában egy olyan átlagos család élethelyzetébe képzeljük magunkat, ahol Okos Eszter még felsőoktatásban tanuló, aki 3 hónapos állapotos, jövedelme pedig még nincs. Okos Jakab (a párja) pedig havonta nettó 400 000 forintot visz haza. Albérletben laknak és elérkezettnek látták az időt, hogy végre saját lakásba költözzenek. Ehhez azonban hitelre lesz szükségünk.

A törvény szerint hitelre maximum (400 000 forint vagy alatta) a fizetés 50%-át lehet költeni. Az IFL ajánlása, hogy hitelre maximum 35-40%-ot szánjunk, máskülönben komoly bajba kerülhetünk, ahogyan változik az élethelyzetünk…

Mivel Okoséknak sikerült 3M forint önerőt összegyűjteni (+ tartalék az illetékre, ügyvédre, ügyintézésre), ezért maximum 15M forint értékben (80-20-as szabály) nézelődhetnek az ingatlanpiacon.Gyors fejszámolás után kiderül, hogy 12M forint hitelre lesz szükségük, amit a lehető legokosabban szeretnének felvenni.

 

 

 

CSOK-ot mikor érdemes ígénybe venniük?

Kapásból rávághatnánk, hogy a hitelösszeget simán tudjuk csökkenteni CSOK támogatással. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és milyen feltételekkel vesszük ígénybe a CSOK-ot? Okoséknak jelen pillanatban csok szempontból egy meglévő gyermekük (magzat) van. Terveik szerint még egy gyereket biztosan szeretnének, ezért akár a 2 gyermekes csok is játszhat a dologban.

Azonban nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a jövőben még egy harmadik gyereket is bevállaljanak. Ebben az esetben biztosan költözniük kellene egy nagyobb házba, amihez jól jön majd a CSOK 10+10, mint lehetőség (arra számítanak, hogy nem szűnik meg 2019 után ez az összeg). Ha most felveszik használt lakásra a 2 gyermekes csok támogatást, akkor megkapnak 1 430 000 forintot.

Ez azt jelenti, hogy a jövőben a CSOK 10+10-ből ennyivel kevesebbett kapnának meg, ugyanakkor addig sem az albérletbe fizetnek, hanem a saját lakásukat törlesztik vissza és növelik a családi vagyont ezáltal. Éppen ezért Okosék úgy döntenek, hogy biztosra mennek és most a 2 gyerekre felveszik a CSOK támogatást!

A tényleges hitelösszeg, amire szükségük van: 10 570 000 forint

 

 

 

Melyik a legjobb hitelkonstrukció?

Mindenféleképpen annuitásos hitelben kell gondolkodunk, ami azt jelenti, hogy a bank felé fizetünk kamatot és tőkét is. Ezáltal a tőketartozásunk folyamatosan csökken. Egyedüli kérdésként a futamidő szokott felmerülni. Okosék úgy gondolkodnak, hogy minél hamarabb „megszabaduljanak” ettől a hiteltől, hiszen nem szeretnének életük végéig eladósodni.

Ilyenkor logikus megoldás a „minél rövidebb futamidő”. De akkor hol lenne az okosság a teljes konstrukcióban? Mitől lenne egyáltalán hitelstratégia, ha simán bemegyünk a bankba és elvitelre kérjük 8 évre? Nézzük meg mi történik ezzel a havi törlesztőrészlettel és kamattal, ha 20 évre vesszük fel:

kamatperiódusban érdemes minél hosszabb időre fixálni. Okosék az 5 éves fix mellett döntöttek

 

hitelek kamatai 8 évre és 20 évre- melyik a legjobb hitelkonstrukció

Láthatjuk, hogy a „minősített fogyasztóbarát hitelek” korszakában a futamidővel nem változik a kamat. Értelemszerűen minél rövidebb ideig fizetünk kamatot, annál olcsóbb volt nekünk ez a hitelt. Ennek oka, hogy a kamatot minden évben a teljes és aktuális tőketartozásunkra számítják ki. Ha előbb szeretnénk kifizetni egy hitelt, akkor mindig az aktuális tőketartozást+ végtörlesztési/előtörlesztési díjat kell megfizetnünk. A bank nem kéri számon rajtunk az „elmaradt” kamatait. Ettől nem kell félni!

 

 

 

Kombináljuk lakástakarékkal

Az első okos húzásunk az lehet, ha lakástakarékkal szeretnénk kombinálni a hitelünket. Ezt azonban kizárólag abban az esetben éri meg, ha a lakástakarék EBKM-je (kamata) magasabb lesz, mint a hitel kamata. Magyarul ugyanazt a pénzt jobban tudjuk fialtatni a lakástakarékban, mintha a banknak adnánk oda.

A konstrukcióban Okosék ingyenesen törleszthetnek elő lakástakarékból a hitelbe, ezért ezzel a költséggel nem kell számolniuk. Viszont törvényileg maximum 2%-os lehet ennek a díja!

 

4 éves erste lakástakarék

Nagyon fontos, hogy ne csak a végösszeget vegyük figyelembe, hiszen alapvetően a végösszeget (ha nincsen akció) csökkenti a számlanyitási költség illetve a havonta fizetendő adminisztrációs díj miatt alapvetően többet kell befizetnünk 7 200 forinttal. De talán ezek nem azok a jelentős összegek, amik meghatározzák a hitelünket!

 

A keretünket alapvetően az eredeti feltételekhez kell igazítanunk. Ez azt jelenti, hogyha a 8 éves hitel 131 015 forint lenne, és a 20 éves futamidővel 73 728 forintot kellene fizetnünk, akkor a „szabad hitelkeretünk” 60 000 forint. Tehát tudunk 3 db lakástakarékot kötni…

 

lakástakarék előtörlesztés 4 év jelzáloghitelbe

 

Láthatjuk, hogy 3×20 000 Ft/ hó lakástakarékkal+ az annuitásos hitel miatti tőkecsökkenéssel a tőketartozásunkat az 5. évre le tudjuk csökkenteni 5 397 374 forintra. Most egyenlőre ne menjünk tovább, vonjuk le a tanulságokat és a végén fésüljük össze a kapott értékeket, ugyanis a stratégia többi elemével alapvetően az első 4 évben még tudunk játszani!

 

 

Használjuk fel a cafeteria-t!- Lakáshitel támogatás

Amennyiben a munkáltatónktól kapunk cafeteria és lehetőségünk van a lakáshitel támogatást választani, akkor érdemes élni ezzel a lehetőséggel A keretösszeg 5 évente 5 millió forint, amit akár havi felosztásban is megkaphatunk. Mint ahogyan a legtöbben, így Okosék sem kapnak a munkáltatótól havi 83 000 forintot, viszont havi 15 000 forintot erre a célra mégis engedélyez a munkáltató!

a lakáshitel támogatás 2017-ben adómentességet élvez, ugyanakkor bizonyos feltételeknek meg kell felelnünk!

  • a támogatott személynek az ingatlanban tulajdonosnak vagy haszonélvezőnek kell lennie
  • egyeztetnünk kell az indító bankkal, hogy az el tudja e ezeket a feladatokat látni- igazolást kell kiállítania a kiadás évét követő január 31-ig számunkra az indított juttatásokról
  • a támogatás a vásárlási vagy építési ktg. 30%-ig terjedhet ki, maximum 5 millió forint. Tehát Okosék 15M forintos lakásához maximum 4,5M forintot kaphatnának. Mivel havonta 15 000 forintot fizetne a munkáltató, ami 900 000 forint 5 év alatt, ezért beleférnek a keretbe.
  • Úgynevezett méltányolható szobaszámnak is meg kell felelnünk, ami Okosék esetében (2 felnőtt+ 1 meglévő+1 vállalt gyerek) 4 szoba. Ennél nem költözhetnek nagyobb lakásba, ha szeretnék ezt a támogatást.

Nézzük meg hogyan alakul ezzel a támogatással a tőketartozásuk:

 

lakáscélú támogatás lakáshitelbe cafeteria

 

Láthatjuk, hogy szépen tudtuk ezáltal az első 4-5 évben csökkenteni a tőketartozásunkat. Menet közben a havi fizetendőnk is csökkent, hiszen folyamatosan csökkent a tőketartozásunk is a lakáshitel támogatás cafeteriából féle előtörlesztésnek köszönhetően. Ez azonban annyira minimális, hogy most ezt nem számoltam ki. (Örülünk neki, hogy havi szinten idővel pár ezer forint a zsebünkben marad). Viszont nem számolok itt sem tovább, mint 5. év. Nézzük meg, mi történik a többi okosság megvalósulása esetén!

 

 

Önsegélyező pénztár, mint adójóváírás a hitelhez

Sokan nem tudjátok, de az önsegélyező pénztár (ha szeretnél kötni, írjál emailt nekem: szarvas.norbert@iflgroup.hu) felhasználható hiteltörlesztéshez is. A működése pontosan ugyanolyan, mint a már ismert egészségpénztár esetén. Minden befizetésre jár 20% adójóváírás (amennyiben fizetünk megfelelő mértékben SZJA-t), amit aztán felhasználhatunk.

A 1993. év XCVI törvény 2016. január 1-jén hatályba lépő módosítás miatt a pénztáron keresztül fizethető a lakáshitel törlesztőrészlete, ami után adókedvezmény vehető ígénybe.

A kezelési költség 5,9%, vagyis az állami támogatást, ha csökkentjük a Pénztár költségével, még akkor is nyersz rajta 14%-t. Van még egyszeri 4.000 Ft számlanyitási díj és kártyadíj 2.000 Ft két évre, mert a pénztárból a gyógyszerekre, szemüvegre, családalapításra, gyermekruházatra és egyetemi tandíjra is költhetsz. Vagyis az ilyen jellegű kiadásaid után is kapsz adókedvezményt, ha azt az IZYS számlán keresztül fizeted.

 

Mi történik a feltöltés után?

A számlára feltöltött összegnek 6 hónapig kell kamatoznia mielőtt elköltöd. Azonban erre az időszakra kamatot fizet a Pénztár. A kamat mértéke alacsony, mert kizárólag biztonságos eszközökbe történik befektetés, így a hozam mindig pozitív, de csak 1-3% mértékű. Jó hír viszont, hogy kamatadó és kamatehó mentes, így a jóváírt kamat 100%-ban téged illet.

A lakáscélú hitel törlesztőrészletekre igénybe vehető összeg nem túl magas, a havi minimálbér 15%-a lehet. Vagyis 2017-ben 19.125 forint/hó (mert 127.500 forintra emelkedik a minimálbér). Egy évben 243.890 forint az az összeg, amit maximálisan érdemes befizetned, ha kizárólag hitel törlesztésre (pl nem költesz gyermekruhára, gyógyszerre) akarod használni. Így az adókedvezményed 48.778 forint lesz évente. Azt te döntöd el, hogy havonta fizetsz 20.325 forintot, vagy egy évre előre befizeted ennek tizenkétszeresét, de azt jó ha tudod, hogy a 2017-ben befizetett összeg 20%-a már 2017. március-júniusában a számládon jóváírásra kerül, a 2017-os befizetések után járó adóvisszatérítés pedig csak 2018-ban.

Azonban a törlesztő részletet fizethetik az adósok és az adóstársak is, így többszörözhető a havi 19.125 forint. Csak a példa kedvéért ha a törlesztő részletetek 60.000 forint és hárman vagytok adósok, akkor szinte a teljes törlesztő részletet tudjátok fizetni az IZYS számláitokról. Ha évente 3 x 243.890 forint a befizetésetek, akkor 146.334 forint adókedvezményt tudtok igénybe venni. Vagyis 2,5 havi törlesztőt kaptok vissza a béretekből levont személyi jövedelemadóból. Okosék jelen pillanatban csak Jakab után tudják ígénybe venni, mivel Eszter még tanuló.

 

önsegélyező pénztárból lakáshitel törlesztő fizetésének a folyamata

 

Mekkora a felhasználható keret?

Számos feltételt kell figyelembe vennünk, de a számításunk alapja lehet az, hogy havi szinten fizetik be erre a számlára Okosék a havi törlesztésre szánt összegből azt a 19 125 forintot+ 5,9% (költség), amivel kimaxolhatják a hitelre fordítható keretösszeget. Ez azt jelenti, hogy Okoséknak idén még a zsebükbe kell nyúlni, hiszen ha egy összegben befizetik év végéig az egész évnyi keretösszeget, akkor maximalizálhatják az állami adójóváírást már jövőre és onnantól beáll a rendszer.

(a táblázatban éltünk azzal a feltételezéssel, amit a kormány adott közre, miszerint átlagosan a következő években 10%-kal emelkedik a minimálbér, ami az alapja lesz az igényelhető összegnek- ez változhat, ha nem ebben a mértékben változik a minimálbér)

Nézzük meg, ez mit jelent nagyságrendileg a hitelben:

 

melyik a legjobb lakáshitel konstrukció önsegélyező pénztár és adójóváírás

És még itt sincsen vége, ha megvalósul 2018.januártól tartósan az, amit bejelentettek…

Diákhitelből lakás

2018.01.01-től valósággá válik a kormány elképzelése, miszerint a 2018 után született gyerekek számától függően elengedik a felvett diákhitel 1 vagy diákhitel 2 50%-át vagy 100%-át, két illetve három gyerek után. Okosék biztosan terveznek két gyereket, így számukra az alaphelyzet az lenne, hogy a diákhitel1 -nek (szab. fel). az 50%-át elengedik majd. A harmadik gyerek pedig, azt jelentené, hogy teljesen elengedték a felvett hitelt.

Eszter állapotos és nappali tagozatos tanulóként próbál érvényesülni. Abban gondolkodnak, hogy ezt a kedvezményt kihasználva felveszik a diákhitel 1 maximális összegét (félévente 350 000 forintot) és előtörlesztésre fordítják, mivel biztosak abban, hogy egyrészt legalább a fele elengedésre kerül, másrészt a diákhitel kamata számukra kedvezőbbnek tűnik, mint a hitel kamata.

FONTOS: plusz kedvezményként a diákhitel 1 kamata nem pörög, amíg megvan a tanulói jogviszony + a diákhitel 1 törlesztését bevonják az adó- és járulékmentes cafeteria juttatások körébe, tehát végső soron lehet majd a cafeteriáából is finanszírozni!

Ez mit jelent számokban? 4 év alatt (ők így terveznek) felvesznek 4x2x 350 000 forintot, amit minden félévben előtörlesztenek. Jelen pillanatban azt tudjuk, hogy az előtörlesztési költség maximális értéke a befizett összeg 2%-a. Így mi is ezzel számolunk, tehát a nettó befizetés: 4x2x343 000 forint= 2 744 000 forint

 

 

Fontos! Ha Okoséknak két gyermeke születik, akkor a felvett 2 800 000 forint diákhitelből marad még 1 400 000 forint hiteltartozásuk, amit szintén ki kell majd fizetni. Ráadásul az ötlet veszélye, hogy amint a terv szerint vége a 4. évnek a felsőoktatásban mostantól számítva, úgy elkezd kamatos kamattal növekedni a tartozás, amit minél hamarabb le kell tisztázni! Ha megszületik a harmadik gyerek, akkor nincsen gond, mert ez a tartozás megszűnik!

Mennyit fizetünk vissza összesen?

Alapvetően érdemes szerintem Okosék esetében is különválasztani a diákhiteles és a nem diákhiteles megoldást!

Diákhitel nélkül

  • az 5. évben 4 211 042 forintos tőketartozás mellett havonta kell fizetniük 30 916 forintot.
  • A tőketartozás a 8. évben 3 425 669 forint lesz, aminek kifizetéséhez kellene kötni még nagyjából 50 000 forint/ hó értékben lakástakarékot
  • Vagy pedig folytatják tovább az önsegélxyező pénztár+ lakáshitel támogatás cafeteriaból stratégiát, amihez már csak 30 ezer forint értékű lakástakarékot kellene nagyjából indítani
  • és 8 év alatt ki van fizetve a hitel

Diákhitellel

  • az 5. évben 1 467 042 forintos tőketartozás mellett havonta kell fizetniük 10 770 forintot.
  • A diákhitel tartozása vagy 0 vagy pedig (ha nem gondolják meg magukat) 1 400 000 forint, ami elkezd kamatozni
  • a hitel kifizetéséhez elég kötni egy 4 éves 20 000 forintos lakástakarékot és ki van fizetve 8 év alatt a jelzáloghitel
  • havi szinten marad a családi hitelkeretben az eredetihez képest 131 000-11 000-20 000= 100 000 forint, amit ha 14 hónapig a diákhitel kifizetésére szánnak, akkor 1 év 2 hónap alatt minimális kamattal ez is ki lett fizetve. Onnantól kezdve pedig minden hónapban nyereségként mutatkozik az a 100 000 forint…

 

 


Tetszett a cikk? Kérd segítségünket!

Az adatkezelési tájékoztató itt megtekinthető.

A cikkben felvázolt mintastratégia számos buktatót és feltételezést tartalmaz! Éppen ezért teljes átvétele, 100%-os megvalósítása senkinek sem javasolt. Ez egy elmélet levezetése volt.

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű. Szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul. Nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk.

Ez a cikk 2018. március 30. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hogyan tettem gazdaggá a gyerekemet? – A gyerek pénzügyi nevelése

Hogyan tettem gazdaggá a gyerekemet? – A gyerek pénzügyi nevelése

Mindenki kíváncsi a titokra, hogyan tehetjük gazdaggá gyermekünk életét. Van, aki ezt a pénzhez köti, míg más a tapasztalati útvonalon halad, megint mások nem akarnak beavatkozni. Ahány gyerek, annyi szokás! Több tucat tanulmány, több száz tapasztalati cikk elolvasása után összeállt bennem egy kép, hogyan is tehetjük gazdaggá a gyermekünket! A titok: a gyerek pénzügyi nevelése

 

Azt gondolom, hogy a gazdagságnak a természete nem kizárólag anyagi természetű és nem kizárólag lelki eredetű. Az igazság az, hogy egyfajta portfóliót kell kialakítanunk ebben is, amik mentén haladva, amikre a hangsúlyt fektetve próbáljuk gyermekünk életét könyebbé tenni!

 

 

Antoine de Saint-Exupery idézet, ha hajót akarsz építeni

 

#1 Hagyom, hogy hibázzon, a gyerek pénzügyi nevelése első állomás

Csodálattal nézem azokat a szülőket, akik rettegnek attól, hogy a gyerekük hibázik, bénázik vagy elront valamit. Emiatt inkább „arrébb lökik” a tanulni vágyót és elvégzik a munkát helyette. Vajon hogyan képesek erre? Milyen lelki erővel rendelkeznek, hogy a gyermekkor minden pillanatában résen legyenek?

Azt gondolom, hogy amikor gyermekünk születik, amikor gyermeket nevelünk, akkor a legfontosabb befektetésünk az időnk kell hogy legyen. Az idő, amit arra szánunk, hogy kijavítsuk mindazokat a hibákat, amit a gyermek próbálkozásai során elkövet. Mert tulajdonképpen mi a fontosabb?

a, az adott pillanatban tökéletesen legyen elvégezve a feladat

b, a gyerek tapasztalja meg, milyen érzés hibázni és keltsük fel benne a vágyat, hogy kijavítsa ezt a hibát?

 

Ez valahol egy nagyon fontos anyagi befektetés is, amit a legtöbb szülő mégsem hajlandó meglépni. Hiszen miért engednénk a gyereknek, hogy eltőrjön egy tányért (miközben behozza magának az ételt), ahelyett hogy mi hoznánk be neki (megfelelő életkorban persze)? A gyermekünk próbálkozásai mindig anyagi befektetéssel járnak. Mert ki kell fizetni az új tányért, amit elejtett.

 

#2 Engedem gyereknek lenni

Ma már nem kérdés, hogy a gyerekek beszéljenk 2-3 nyelvet, a matematika professzorai legyenek, igazi biokémikusok, akik értenek a programozáshoz is. Megpróbálunk polihisztorokat nevelni, akiknek mindent kell tudni. Emiatt pedig napi 10-12 óra munkára kényszerítjük az agyukat!

Egyre többen teszik fel a kérdést, hogy tulajdonképpen a gyerekek mikor viselkedhetnek gyerekként? Iskolában valószínűleg nem, hiszen idejük 80%-ában a padban kell feszengeniük fegyelmezetten és csendben. Hazaérve pedig várja őket az előre megkomponált ütemterv: magánóra, edzés, házi feladat, vacsora, alvás.

Mikor élhetik meg saját gyermekkorukat? – Ha jobban visszaemlékszel gyerekkorodra, akkor meglátod, hogy neked még megvoltak azok a helyzetek, amikor felszabadultan gondolkodhattál azon, hogy mit csinálj. Gyakran unatkoztunk, mert nem volt izgalmas program. DE éppen ezért megtanultunk türelmesen várni. 

Az egyik legfontosabb tulajdonsága a sikeres embereknek, hogy végtelenül türelmesek. Képesek kivárni a megfelelő pillanatot és nem kapkodnak.

 

 

#3 A minőségi oktatására odafigyelek

A következő lépcsőfok, amit meg kell másznunk, hogy „értelmet adunk” tanulmányi előmenetelének. Ehhez pedig arra van szükség, hogy „ne csak úgy beirassuk valahova”, hanem tudatosan keressük a gyermekünk számára elérhető legjobb és legérdekesebb lehetőségeket. Ehhez pedig gyermekünk életének minden percében pontosan fel kell térképeznünk képességeit és érdeklődési köreit.

 

A legjobb, amit tehetünk, ha semmit nem erőltetünk rá, ugyanakkor végigkísérjük az úton, folyamatosan bemutatva a lehetőségeket. Segítünk fejlődni és érdekessé tesszük számára a dolgokat.

A felnőttkori sikeresség kulcsa, hogy a gyerekünknek megtanítsuk azt az érzést, amikor a kitartó munkáért cserébe elérhet valamit, megláthatja az eredményt. Sajnos ezen a ponton elengedhetetlen jobban menedzselni a különóráknak a minőségét. Nagyon sok helyről hallom, hogy a „gyereknek elment a kedve”, „nem érzi már jól magát”. Ennek oka jellemzően az, hogy nem jut rá elég figyelem, nem érik apróbb sikerélmények és a gyerek nem látja saját magán a fejlődés jeleit. Megkérdőjelezi saját magában, hogy ennek mi értelme van?

A szülő felelőssége, hogy ezen a területen is komoly befektetéseket tegyen, időt és pénzt nem sajnálva járja ki az utat a gyermek számára, akit az elérhető legjobb helyre kell irányítani, ahol a képességeihez mérten tudnak vele foglalkozni, A pontból képesek B pontba vezetni és megtanulhatja, hogy minden erőfeszítésnek van értelme.

 

Emlékszem, másodikos lehettem, amikor beirattak magán-némettanárhoz pár osztálytársammal együtt. Valakinek az ismerőse volt. Hetente kétszer jártunk az órákra, az elején lelkesen, majd egyre kedvtelenebbül. Utólag belegondolva azért ment el a kedvem, mert hiába „szántam rá időt és energiát”, semmi nem történt. Nem fejlődött senki, nem voltunk jobbak az órán. Nem kaptunk pozitív visszacsatolást és valószínűleg el is ment a kedvem egy életre a némettől.

 

#4 Felépítem az alapvetően pénzügyi hátteret

Hiába szeretnénk, nem mehetünk el szó nélkül az anyagiak mellett sem. Az előző pontok a lelki-szellemi fejlődést segítették. Mondhatni megalapozták a felnőtt létet, amikorra már kialakult (remélhetőleg) a gyerekben az a mentalitás és intelligencia, ami hozzásegítheti egy sikeresebb élethez.

Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy felnőtt éveinek első 15 évében azért küzd, hogy legyen egy saját lakása és fizesse a hiteleit (mai fiatal-felnőttek 80-85%-ának a célja azok közül, akik Magyarországon terveznek családot alapítani), vagy pedig már kezdetektől megkapta szüleitől ezt a lehetőséget és már az első perctől kezdve egy magasztosabb célért tud küzdeni (vállalkozás, előremenetel, alkotás), magasztosabb célra tudja fordítani a pénzét!

 

Mindig mondom, hogy annál elkeserítőbb nincsen, mint amikor 15 évig azért küzdök, hogy eljussak a start mezőre, ahonnan a másik indulhatott évekkel ezelőtt…

 

Most nem sorolom fel az összes pénzügyi lehetőséget. Viszont érdekességképpen itt egy kimutatás arról, hogy 18-21 év alatt hova lehet eljutni, ha a gyerek után járó családi pótlékot erre a célra használjuk fel…

 

gyerekmegtakarítás kalkuláció - A gyerek pénzügyi nevelése

Cikk ajánló: Miért ne gondolkozzunk túl sokat a gyerekmegtakarításon?

#5 Mire elég ez a pénz?

Mai értéken közel 5 millió forintot tudunk biztonságos körülmények között különösebb kockázatvállalás nélkül összegyűjteni, ha a családi pótlékot tesszük félre, amit minden évben 5%-kal emelünk meg. Sok? Kevés?

Nem tudjuk.

Azt látjuk, hogy a mai világban 5 millió forint egy szép önerőt jelent a lakásra (amiért átlagos esetben 10 évig kellene dolgozni) vagy pedig a teljes tandíjunkat+ albérlet fedezheti. Tehát biztosan mondhatjuk, hogy ez egy olyan jelentős segítség lehet, amivel máris egy kellemesebb pályán kezdheti meg a felnőttkort gyermekünk!

Mit tehetünk, hogy ellensúlyozzuk az áremelkedést?

A drasztikus áremelkedés alapvetően drasztikus fizetésemelkedéssel jár. Ha azon vesszük észre magunkat, hogy már nem 200 000 forintot keresünk, hanem 600 000 forintot, akkor ne féljünk x év múlva kipótolni a gyerekmegtakarítást havi 20 000 forinttal. Ez már minden szülő saját felelőssége, hogy a gyerekmegtakarítás befizetését tartja a mai állapotokhoz igazítva 20 éven keresztül, vagy pedig tudatosan mindig korrigál.

 


A lelki-szellemi fejlődésben nem tudok segíteni, viszont a megfelelő gyerekprogram kiválasztásában igen! Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor töltsd ki az űrlapot

Az adatkezelési tájékoztató itt megtekinthető.

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű. Szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul. Nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk.

Ez a cikk 2017. november 20. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hogyan fizessük vissza a diákhitelt?

Hogyan fizessük vissza a diákhitelt?

Ma már általános elképzelés, hogy a középiskola után a felsőoktatásban folytatja tovább a tanulát a tanuló. Az évről évre csökkenő államilag támogatott létszámkeret azt jelenti, hogy évről évre egyre többen fizetnek az oktatásért. Sok családnak ez megoldhatatlan feladat, ezért kénytelenek a diákhitel felé fordulni. Most nézzük meg, hogyan lehet a lehető legokosabban megszabadulni ettől a rossz hiteltől?

A diákhitel a legrosszabb hitelfajta, ugyanis a kamat beépül a tőketartozásba és évről évre kamatos kamattal növekszik a tőketartozásunk…

Hogyan működik a diákhitel?

A diákhitelt alanyi jogon kaphatja meg minden felsőoktatásban tanuló diák egyszerűsített ügymenetben. Ez azt jelenti, hogy nem kell jövedelmet igazolni, fedezetet nyújtani. Bemegy a diákhitel központba, aláír pár papírt és máris megkapta a hitelt. A hitelből választhatja a kizárólag tandíjra fordítható diákhitelt és a szabadon felhasználható verziót egyaránt.

Bevett szokás, hogy felveszik a szabadon felhasználható diákhitel maximális összegét és felélik (lakhatás, étkezés, buli)

Érdemes megfigyelni, hogy a könnyű hozzáférhetősége miatt nem csak azok veszik fel, akik enélkül nem tudnák a tandíjat fedezni. Ugyanúgy felveszik a diákhitelt az ösztöndíjasok, államilag támogatottak vagy azok, akiknek amúgy van pénze. Talán azért vonzó egy fiatal számára annyira, mivel nem kell törleszteni, csak iskola után és akkor is a fizetés egy részéből. Ez nagyon jól hangzik, de az valahogyan mindenkinél kimarad, hogy a diákhitel kamata beépül a tőketartozásba, és már az iskolás éveinkben is évről évre növekszik a tőketartozásunk. Ráadásul gyakran előfordul, hogy a minimum fizetendő összeg ellenére nem csökken a tartozás, mivel a beépült kamat mértéke magasabb.

Mit mond a diákhitel kalkulátor?

 

A diákhitel hivatalos kalkulátorából láthatod, hogy az a diák, aki

  • félévente a maximális 250 000 forintot veszi fel
  • 10 alkalommal
  • 5 évet tölt iskolában
  • utána br. 300 000 forinttal kezd dolgozni

a felvett 2 616 902 forint hitelre 2024-ban (amikor elkezdene törleszteni) már 2 972 250 forinttal tartozik. Amennyiben nem emelkedik meg a kamat a diákhitel 1 esetében (erre nem kapunk állami garanciát, simán lehet 10% is a kamatunk…), akkor havi 16 834 forint befizetésével 47 éves (a kalkulációban a születési idő: 1999, tehát 19 éves) korunkra kifizettük a hitelt. A teljes visszafizetésünk közel 5 000 000 forint!!!!!!!

Arról nem szokott szó esni, hogy a minimálisan fizetendő összeg ebben az esetben nem 20 000, hanem 8-10 ezer forint körül alakul. Tehát, aki a minimumot fizetgeti vissza, annak az életben nem sikerül kitisztáznia magát, de cserébe 5-10M forintos tartozást halmoz fel…

Jobb a személyi kölcsön is?

Ha jobban belegondolunk, akkor családi összefogással még a személyi kölcsön sem lehetetlen megoldás a mai kamatviszonyok mellett. Érdekességképpen, ha beírjuk bármelyik kölcsönösszehasonlítóba, hogy 2 500 000 forintot szeretnénk felvenni 84 hónapra, akkor az alábbi adatokat kapjuk:

38 901 forint / hó

3 267 876 Ft teljes visszafizetés! Tehát pusztán azzal, hogy diákhitel helyett személyi kölcsön veszünk fel, kiszámíthatóbbá tehetjük a kötelezettségeinket, garantáltan 1,8 millió forinttal kevesebbett kell visszafizetni, mintha diákhitelt vettünk volna fel. Ez egy brutális különbség, ráadásul a személyi kölcsönnek van egy visszatartó ereje is!

Az emberek félnek a hiteltől, személyi kölcsöntől. Lehetőség szerint nem érzik azt, hogy ez ingyen pénz. Kivételt képez a diákhitel, amit a „gyerekre bízunk”, aki fiatalkori meggondolatlansággal ír alá olyan szerződéseket, amiknek nem érti a hosszútávú hatásait. Ilyen értelemben szinte biztos vagyok benne, hogy egy személyi kölcsönből finanszífrozott felsőoktatás esetén ezt a pénzt nem veszik fel olyanok, akiknek lenne amúgy pénze és nem költik el bulikra.

Mit tegyünk, ha már megvan a diákhitel?

A 200 forintos szabály

Minden nap következetesen tegyünk félre 200 forintot. Ez egy pénzérme, ami ott lapul a pénztárcánkba. Pontosan az az összeg, amit napi szinten biztosan elherdálunk a parkolóban, a sokadik kávéra, a felesleges dobozos üdítőre vagy bármi másra. Azt gondolom, hogy egy átlagos jövedelemmel rendelkező felnőtt ember észrevétlenül képes a malacperselybe bedobni napi 200 forint… vagy két darab 100-ast, vagy 10 darab húsz forintost…

Ha ezt beírjuk a diákhitel kalkulátorba, akkor meglepődünk…

  • 9 évet spóroltunk
  • közel 1 000 000 forinttal kellett kevesebbett befizetnünk

Akkor mégsem a személyi kölcsön a megoldás?

Feljebb direkt nem mondtam el neked, hogy nyílvánvalóan a matek máshogyan alakulna a diákhitel esetében is, ha nem havi 16 ezer forintot vállalnál, hanem havi 38 ezer forintot… nézzük meg…

És máris lespóroltunk további 6 évet és még fél millió forintot! 

A diákhitelt a legokosabban akkor tudnod visszafizetni, ha többet pakolsz bele, mint amit elvárnak. Kivéve, ha nő vagy és gyereked van, mert akkor elengedik a tartozás felét vagy teljes egészét! Ez pedig egy hatalmas lehetőség, hiszen az utolsó kalkulációt ebben az esetben a családo költségvetés már simán kibírja, ha közben a feleség diákhitelét már nem kell fizetni a kedvezmény miatt. Ilyenkor érdemes a feleség törlesztőjét azonnal átirányítani a férj hitelébe és minél hamarabb szabadulni ebből a konstrukcióból!

Tanácsadásra van szükséged pénzügyeidben?

Az adatkezelési tájékoztató itt megtekinthető.