Bevallom bajban voltam. Úgy alakult, hogy a lakásomra felvett CSOK 10M forintos hitelt kiváltom piaci hitellel és erre az ingatlanra próbálom rakatni egy szabadfelhasználású jelzáloghitelnek a bejegyzését. Hogy miért szabadultam a CSOK hiteltől, annak magyarázatát itt írtam le: „Miért váltottam ki a CSOK hitelemet?” Viszont sehol nem találtam a folyamatról információt.
Előzmények a CSOK ranghelycsere kérelem kapcsán
Valamilyen szinten abszolút vakrepülés az egész. Hiszen a lakástámogatási osztály elé a kérelmet csak azután lehet terjeszteni, miután leszerződtünk a bankkal. A mi esetünkben erre azért volt szükség, mivel a CSOK hitelt és egy piaci hitelt váltottunk ki + egy másik ingatlanra felvett szab. fel hitelt. Mindezt összevontan arra az ingatlanra szerettem volna terhelni, amin még mindig rajta a kincstári bejegyzés (CSOK).
Elidegenítési és terhelési tilalom miatt az ő engedélyük szükséges, ami folyósítás feltétele a banknak.
Előre viszont senki nem mond semmit.
Végig kell vinned a teljes hitelezési folyamatot, ki kell fizetned a közjegyzői díjat, az értékbecslést azzal az ígérettel, hogy „általában engedélyezni szokták”.
A neten alig található információ
Tudod, én lakáshitelezéssel foglalkozom több, mint 12 éve. Mégis ismeretlen terep volt az új CSOK és a ranghelycsere kérelem területe számomra. A banki kontaktjaim is csak annyit tudtam mondani, hogy menjek be az illetékeshez és indítsam el a folyamatot!
Azt persze nem mondta meg senki, hogy hova menjek.
A neten pedig félinformációkkal találkoztam. Amit kibogoztam, az alapján a Magyar Kincstár ügyfélszolgálatára jutottam. Megnéztem a legközelebbit. Nincsen egyértelműen feltüntetve, hogy melyik kirendeltség mivel nem foglalkozik….
Bementem a 11. kerületibe…
Kivártam a sorom, majd egy full flegma ügyintéző szinte kiröhögött, hogy mit keresek ott, hiszen „mindenki tudja”, hogy a 13. kerülete központi ügyfélszolgálatukon kell intézkedni.
Nem kevés bosszankodással átrohantam az egész városon. A helyi biztonsági őr látta el az infotainment szerepet és bosszankodva küldött el, mondván már régóta nem ők foglalkoznak ezzel az üggyel, hanem egy másik hivatal.
Egyáltalán nem hatotta meg, hogy a 11. kerületből küldtek pont ide.
Szerencsémre ez a másik hivatal pár utcányira, a Teve utcában található, ahol egy sorban van a NAV-tól kezdve az OEP. Persze nem tudtam melyikhez kell mennem. Sorba jártam és beszéltem a biztonsági őrrel, aki mindig tovább küldött. Végül eljutottam a kormányablakba (még jó, hogy ilyen van Budaörsön is, ahonnan indultam…)
Ők az illetékesek
Szóval három külön hivatalban voltam, mire sikerült kideríteni, hogy egy ideje a lakástámogatási kérelmeket és módosításokat a kormányablaknál lehet leadni (bármelyikben).
Ott egy nagyon kedves hölgy volt segítségemre. Tőle megtudtam, hogy náluk csak a kérelmet lehet beadni, mert az anyag megy vissza a lakástámogatási osztályra, ahol 3!!!! ember bírálja el az ügyeket 70 napon belül.
Kevesen vannak, de lelkesek. A vicc, hogy a kiváltásnál a bank 60 napos határidőt ad folyósításra, utána bukom a szerződést és a kamatomat. Az ígéret azonban 1 hónap a döntésben. De ez lutri.
Legyenek nálad a papírok
Amiről viszont senki nem beszélt, hogy milyen papírok legyenek nálad:
Mi lett a vége?
Beadtam a kérelmet. Eltelt 3 hét és írtam nekik a lakastamogatas@bfkh.gov.hu email címre. Két nap múlva kaptam meg a választ, hogy jóváhagyták a kérelmemet és ajánlott levélként, postai úton küldik ki az engedélyt, amit aztán a banknak kell bemutatnom.
Azt nem értem, hogy ezt a folyamatot miért nem lehet a hivatalos oldalukon normálisan leírni?
konzultáció
Szívesen segítek neked közvetíteni a babavárót és/vagy a lakáshiteledet, CSOK-ot. Átbeszéljük a többi igénybe vehető támogatást és akár jelzáloghitel konstrukciókat is nézünk, ha éppen lakásvásárlás előtt állsz. Ez egy komplex szolgáltatás.
szarvas.norbert@iflgroup.hu
jogi
Ez a cikk 2020. március. 12. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A cikkben szereplő információk nem teljes körűek és nem számítanak pénzügyi tanácsadásnak. A felelősségteljes döntéshez javasolt minden esetben a szolgáltató honlapján tájékozódni!