Tudom, hogy szeretsz a múltban élni, mert akkor minden jobb volt. De a cikk végére egy hatalmas felismerésben lesz reményeim szerint részed és rájössz, hogy a pénzügyi helyzeted egyre jobb. Sőt! Kifejezetten megváltozott és már egy teljesen másik ligában játszol, más gondokkal és célokkal! Kommentbe írd meg a cikk végén, hogy te mikor jöttél rá arra, hogy a pénzügyi helyzeted megváltozott?
A nap, amikor rájöttem, hogy a pénzügyi helyzeted – pénzügyi helyzetem megváltozott
Mindenki elindul valahonnan az életben és jellemzően megpróbálunk a lehetőségeinkből mégtöbbet kihozni. Emlékszem, hogy az első momentumra, amikor rájöttem, hogy az anyagi helyzetem megváltozott:
bementem az első elektronikai üzletbe és megvásároltam hitel nélkül az xbox 360 konzolomat gond nélkül… aztán vettem hozzá azonnal eredeti játékokat…meg mégegy joy-t
Ez a felismerés teljesen megváltoztatta az életemet és végre megértettem, hogy a munkának nem csak ára, hanem eredménye is van. Pedig ez alapvetően egy apró lépés, mégis azt gondolom, hogy mindenki életében elérkezik a pont, amikor valamit úgy tud gond nélkül megvásárolni, hogy közben nem kell nézegetnie a számláját.
Ezt a pillanatot azóta sok másik felismerés követte, mint például
- étteremben nem a jobb (ár), hanem a bal oszlopot nézegetem
- szeretem a subwayt, viszont nem szeretek egy szendvicsért kiadni 2 000 forintot. Viszont ha megkívánom…
- mindig is álmodoztam róla az Apple bolt előtt járva, hogy egyszer bevásárolok… aztán pár éve vettem észre, hogy már semmi más nem kell a boltból
Szóval az élet királyának éreztem magam évekig, hiszen egyre több gyerekkori frusztrációmtól szabadultam meg, és a megvalósítás útjára léptem. Aztán egy újabb érzés férkőzött a tudatomba…
Nem boldogít
Most mond meg, hogy milyen önző az ember. Amikor nincsen semmilye, akkor arról álmodozik, hogy egy napon majd meglesz mindene. Amikor eljön ez a nap, akkor pedig vállat von és kedvtelenül sétálgat tovább. Amikor először sétáltam a bevásárlósoron a márkásabbnál márkásabb boltok előtt azzal a tudattal, hogyha „meglátom-megveszem” és mégsem éreztem semmit, akkor megijedtem.
„Már ez sem boldogít”- gondoltam magamban – ” De akkor mi fog?”
Sokat gondolkoztam a megoldáson és arra jutottam, hogy már azért nem érdekel a vásárlás, mert megtehetem. Egy másik mentális állapotba léptem, ahol már nem az ingóságok birtoklása a cél, hanem valami sokkal több.
Az ember bolfog akar lenni, ezért elkezd másfele kacsintgatni. Felértékelődtek a családi-emberi kapcsolatok, és a legújabb telefon helyett inkább választottam 10-ből 10-szer egy családi nyaralást, ahol élményeket szerzünk egymásnak. Mert rájöttem, hogy a tárgyak elavulnak, de az élmény mindig ott lesznek velem.
Persze új célok kellettek az életben…
Ideje nagyban játszani
Ha az ember eljut odáig, hogy az ingóságok helyett a pénzét lakásra akarja költeni vagy egy autóra, akkor rátőr a felismerés, hogy ezidáig azért vásárolta halomra a hülyeségeket és a luxus cuccokat, mert azoknak sokkal könnyebben elérhetőek voltak számára és azonnal mentális drogként kifejtették hatásukat. Ez pedig függőséget alakít ki, amit hatványozottan felerősítenek azok a gyerekkori traumák, amikor állsz a cipőbolt kirakata előtt és annyira vágysz arra a cipőre, de nincsen pénzetek megvenni.
És még egy felismeréssel lettem gazdagabb. Ahelyett, hogy évekig milliókat dobáltam volna ki hülyeségekre, amiknek a fele már meg sincsen, mindig a nagy dolgokra kellett volna koncentrálni. Mivel akkor most legalább 1 lakással több lenne a birtokomban. És ez egy tartós, valódi érték, ami nem a pillanatnak, hanem az életemnek szól.
Mikor jöttem rá, hogy az anyagi helyzetem megváltozott?
Mindig rájövök, aztán új célokat találva megint. Egyszer pozitív, máskor negatív, pedig nem az anyagi helyzetem, hanem a felfogásom változik. Ez az élet egyik legfontosabb tanulsága számomra. A fejlődésünk során a céljainkat folyamatosan átértékeljük és az ehhez szükséges anyagi helyzetünket teljesen másképpen kezdjük el értékelni.
Szerintem ez a folyamatos változás az oka annak, hogy ugyanolyan kereset mellett vannak emberek, akik szegénynek, míg mások gazdagnak érzik magukat!
Kíváncsi vagyok, hogy te éppen melyik felismerésnél tartasz? Írd meg kommentben…