Oldal kiválasztása

Amikor pénzügyekről van szó, amikor vásárolni szeretnénk valamit, akkor alapvetően meg kell hoznunk egy döntést. A döntés lehet túlzó-elhamarkodott-megfontolt-logikus-gazdaságos-gazdaságtalan-kétségbeesett. Képzeljük el, hogy létezik olyan döntésmodell, ami segíthet nekünk a számunkra legmegfelelőbb döntés meghozatalában. Ebben a cikkben egy konkrét példán keresztül mutatom be a saját döntésmodellemet!

Tegyük fel, hogy már hónapok óta szemezgettünk egy Nespresso kávégéppel, mivel megfogott boltjainak exkluzivitása, a kávé minősége vagy éppen egyfajta életérzés. Aztán egy nap a boltban szemjön velünk egy „soha vissza nem térő” akció, aminek keretében 50%-os kedvezménnyel tudjuk a gépet megvásárolni. Hogyan döntünk?

 

1. Keressünk viszonyítási pontot – a döntésmodell kiindulási pontja

Azt pontosan érezzük, hogy az 50%-a valaminek egy rendkívüli lehetőség a cselekvésre (vásárlásra). DE valójában minek az 50%-áról van szó? Hihetünk az árcetlin lengedező „eredeti árnak”? Egyáltalán ugyanazt a minsőgéet kapjuk meg ezzel a vásárlással, mint amire vágytunk?

Nagyon fontos, hogy keressünk az adott helyzettől teljesen független viszonyítási pontot, azaz elő a mobiltelefonnal és keressünk rá a neten az adott termékre. Ha eddig nem tettük meg, akkor itt az idő, hogy

  • elolvassunk véleményeket
  • megnézzük az árgépen, hogy valójában mennyibe kerül ez a termék
  • helyezzük el ezt a nespresso kávégépet a nespresso kínálatának minőségi hiearchiájában.

Pontosan tudnunk kell, hogy ez a kávégép valóban jó áron, számunkra megfelelő minőséget szolgáltatva érhető e el, vagy csak szimplán egy „-50% cetlibe” futottunk bele!

2. Szűkítsük le a választékot!

A választási paradoxon azt jelenti, hogy azt hisszük, minél nagyobb a választék, annál jobb lesz a döntésünk. Valójában a bőséges kínálat megosztja a figyelmünket és a végén nem leszünk képesek meghozni a saját magunk számára megfelelő döntést. Nem véletlenül szokták mondani, hogy a kisebb választékból könnyebb dönteni.

Ott állunk a kávéfőző előtt és azon gondolkozunk, hogy megvegyük e ezt a terméket vagy sem. Döntésünket az aggodalom akadályozza, hiszen egyáltalán nem vagyunk biztosak abban, hogy jó döntést hozunk. Hogy megkönnyítsük saját esélyeinket, érdemes az első pont keresésére hagyatkozni és egy másik szemüvegen keresztül megvizsgálni a kínálatot.

A Nespresso ebben a percben 13 féle gépet kínál különböző méretben, felszerelésben, kinézetben. A belépő terméktől kezdve a prémium katagóriáig. A legolcsóbb és legdrágább közötti árkülönbség 6x-os, ami jogosan ébreszt bennünk kételyt a minőséggel kapcsolatban. Vajon mindegyik kép ugyanazt a minőséget képviseli?

Nagyon fontos, hogy a választékból alakítsunk ki magunknak három kategóriát:

  • Belépő termék
  • Minőségi közép
  • Prémium

A három kategóriába nagyjából 4-4 gép fog belekerülni. A cél, hogy a három csoportból egyértelműen kiválasszuk az egyiket, így máris 66%-kal csökkentsük a választási kínálatunkat. A döntésben nyilván közrejátszik az ár, kinézet, funkciónalitás…stb. Most válasszuk a [minőségi közepet]. Vessük össze ezt a kategóriát az előttünk álló géppel. Beleillik ebbe a kategóriába?

Igen/Nem

A döntésmodellünk legfontosabb elem, hogy bármikor visszafordulhatunk. Nem az a célunk, hogy mindenáron vásároljunk és ehhez találjunk önigazolást. A cél kideríteni, hogy számunkra a legjobb döntés ez az akciós Nespresso kávégép lenne e vagy sem. Ha az általunk választott kategória és a gép kategóriája stimmel, akkor már csak a kategórián belülre helyezett 3-4 opcióból kell kiderítenünk, hogy ez az a gép e, amit meg akarunk vásárolni.

Döntésmodell avagy hogyan vegyünk nespresso kávégépet

 

3.  Fogadjuk el, hogy a döntésünknek nem lesz végzetes következménye

A racionális döntésünket erőteljesen befolyásolja a következményektől való félelem. Ilyenkor folyamatosan kongatjuk a vészharangot magunkban:

  • Mi lesz, ha kihagyom ezt a lehetőséget?
  • Mi lesz, ha élek a lehetőséggel és rosszul döntök?

Ez a fajta örlődés Daniel Gilbert amerikai pszichológus szerint könnyen feloldható, ha elfogaduk, hogy a döntéseink következményének hatása a végtelent alapul véve sosem lesz olyan hosszú, mint azt az adott pillanatban meg tudnánk ítélni. Magyarul a félelmeink ebben a helyzetben teljesen alaptalanok, kifejezetten károsak a döntésünket megnézve.

4. Alkudozzunk magunkkal az árról

Ott találtuk magunkat egy döntési heyzetben, amire nem készültünk fel. Most éppen egy Nespresso kávégépet szeretnénk féláron megvásárolni és döntenünk kell. Persze minden döntésnek van egy anyagi vonzata, így ebben az esetben is számolnunk kell. Kétfajta ember létezik:

  1. nem érdekli a pénz
  2. számára fontos a pénz

Ebben a döntésmodellben viszont a pénz szerepe felértékelődik, sőt kifejezetten azonosul saját életminőségünkkel, életfelfogásunkkal. Nem csak arról van szó, hogy megengedhetjük e magunknak vagy sem. Szinte másodlagos körülmény, hiszen hosszútávon sokkal komolyabb hasznot is szerezhetünk magunknak egy okos elhatározással.

Számomra ez az elhatározza a következő volt, amikor ott álltam ebben a helyzetben:

 

Ha megveszem a gépet, akkor annak feltétele, hogy onnantól kezdve tudatosan kerülöm a cukros üdítőket, nem veszek otthonra. Gyakorlatilag a kávét felcseréltem az üdítőre, amiből értelemszerűen nem tudok meginni annyit (napi 2 liter), mint mondjuk egy kólából. Gyorsan kiszámoltam, hogy egy hónapban elköltöttem az utóbbi időben üdítőre havi minimum 10 000 forintot. A kávégépbe való kapszulára egy hónapban maximum 5-6 000 forintot fogok elkölteni. Gyakorlatilag ezzel az „életmódváltással” és saját magamnak tett ígérettel 1 éven belül visszahozom a gép árát (tehát ingyenessé teszem saját magam számára), másrészt onnantól kezdve évente 40-50 000 forintot spórolok mindamellett, hogy egészségesebben élek.

5. Hallgassunk a belső hangunkra, de kérjünk külső véleményt

Meg kellene mindenkinek tanulnia meghallania a saját belső hangját, odafigyelni az első benyomásra. Ha helyesen tudjuk értelmezni ezeket a jelzéseket, akkor ösztönösen fogunk sokkal jobb döntéseket meghozni. Gyakorlatilag ez lenne az első szűrője a döntésünknek, hiszen mit akarunk, ha még saját magunknak sincsen abszolút jó érzésünk a vásárlással kapcsolatban?

Persze a belső hang gyakran nem az érzést, hanem a vágyat nagyítja fel. Tehát gátolja a helyes döntés meghozatalát. Éppen ezért, amikor ott állsz a boltban, hívj fel valakit, akiben megbízol. Kérd meg, hogy hallgasson meg és kezd el neki a számodra objektívnek tűnő érveket felsorolni. Előnyöket és hátrányokat egyaránt!

Tehát hangosan, egy barátodnak mond ki azokat az ellenvetéseket, amik az adott dologgal kapcsolatban felmerülhetnek. Fejtsd meg, hogy miért nem szabad ezt megvenni. Előtte vagy utána pedig érvelj a kávégép mellett. Amint befejezted, hallgasd meg az ismerősöd gondolatait és kezdjetek el alkudozni erről. Nem azért hívtad fel, hogy engedélyt kérjél tőle. Azért beszélsz vele, hogy egy független ember szempontjait és kérdéseit meghallgasd.

A beszélgetésnek lesz egy eredmény, a negatív vagy pozitív. Általában az ilyen beszélgetés közben már megszületik bennünk az ösztönös döntés, maximum még tépelődünk rajta ideig-óráig, hogy megértsük az okokat.

A döntés a tied. A felelősség a tied. Ha úgy döntesz, hogy a barátod tanácsát követed anélkül, hogy te ugyanazt a döntést hoznád meg, akkor sem ő lesz a felelős, hanem te. Mert te döntöttél úgy…!

6. A helyes döntés három napig tart

Vannak olyan helyzetek, mint a Nespresso kávégépé, ami annyira rendkívüli akció volt, hogy alig pár darab volt belőle. Tehát ejtőernyő nélkül kellett beleugranunk és meghozni egy döntést helyben. Viszont szerencsére a döntéshelyzeteink 90%-ában van elég időnk és terünk arra, hogy a megfelelő döntést hozzuk meg.

A XVI. században Loyolai Szent Ignác azt a módszert javasolta a helyes döntéshez, hogy

három napig tegyünk úgy, mintha az egyik lehetőség mellett döntöttünk volna. De közben minden érzésünket, gondolatunkat a dologgal kapcsolatban jegyezzük fel. Majd fordítsunk a helyzeten és éljünk úgy, mintha a másik döntést hoztuk volna meg. Jegyezzünk fel mindent. Amikor letelt az idő, akkor vessük össze a két tapasztalatot és látni fogjuk a helyes döntést.

 

Exkluzív: a cikkhez készült egy [döntésmodell] tervrajz

Ezen a linken éred el: https://www.patreon.com/posts/dontesmodell-17122222

(kizárólag az IFL támogatói láthatják, mint VIP tartalom. Akkor támogasd a blogot, ha exkluzív anyagokhoz szeretnél hozzáférni a jövőben is, illetve hasznosnak találod a cikket/blogot. A támogatás összege már havi 1 dollártól elérhető függően attól, mennyire tartod értékesnek az itt olvasott dolgokat)

 

Cikk ajánló:

A „3”-as szabály alkalmazása a pénzügyeinkben pénzügyi sikerhez vezethet!

 

Tetszett a cikk? Itt tudsz meghívni egy virtuális kávéra: Érdekel


Szeretnél nyugdíj célra félretenni és keresed a legjobb megoldásokat?

Az adatkezelési tájékoztató itt megtekinthető.

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű. Szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul. Nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk.
Ez a cikk 2018. február 21. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.