Oldal kiválasztása

Mint nagyon sok dolgot, így a 90-es és 2000-es éves Magyarországában az üdülési jogok értékesítését is csúcsra járatva integrálták a vad kapitalizmus köntösébe. Hogy mi történt? Jóhiszemű emberek tízezreit verték át nagyon keményen…

Nézd meg a véleményemet

Mi ez az üdülési jog?

Nagyon leegyszerűsítve: képzeld el, hogy minden évben szeretnél legalább egyszer egy hetet, amikor kikapcsolódsz s együtt vagy a családdal . Ezt hívhatod pihenésnek, nyaralásnak, telelésnek. A lényeg, hogy találtál /találtatok egy helyet, ami megfogott benneteket, s szeretnétek oda rendszeresen visszajárni, ezzel egy stabil pontot teremteni az életetekben.

Vagyis lefoglalnál egy hetet az adott évben előre a lehető legolcsóbb konstrukcióban. Erre mondja azt neked a szállásadó, hogy akár évekre előre lefoglalhatod az üdülési hetedet, akár mindig ugyanarra az időszakra, akár minden évben más időszakra, ami így garantáltan a tied lesz. Most előre megfizetsz egy kedvező díjat és onnantól kezdve nem lesz vele gondod.

Az elv amúgy nem rossz. Én is szeretnék hasonlót.

Azonban amit az ezredforduló táján üdülési jogként Magyarországon tömegében eladtak az embereknek, az botrányos. De erről később. Viszont személyes tapasztalatot osztanék meg veled:

Évek óta járunk horgászni egy horgászszigetre. Nagyon szeretjük, mivel olyan mintha egy családba érkeznél vissza. Ismersz mindenkit, megbíztok egymásba, beszélgettek, pihentek. Ez számomra fontos tényező.

Lehetőség van ezen a szigeten kibérelni egész évre 1 szobát, ami így csak a tied. Akkor mész, amikor akarsz, hiszen mindig lesz helyed. Ráadásul a cuccodat is van hol tárolni. Számomra ez is egyfajta „üdülési jog”, ami konstrukciójában persze bőven túlmutat azon a lehúzáson, amivel sokakat megetettek:

  • Mert nem kell semmit sem megvásárolnom
  • Mert emiatt nincs kezdő befizetés/vételár sem
  • Mert nem kell a karbantartásával sem törődnöm, mintha a saját ingatlanom lenne
  • Mert évente mindössze egy fix összeget kell fizetnem
  • Mert bármikor lemondhatom, azaz dönthetek úgy, hogy jövőre már nem bérlem tovább
  • Mert sosem kell majd az eladása miatt sem aggódnom, hiszen nem vettem és nem is birtoklok semmit.

Hol a lehúzás az üdülési jogokban?

Nézzük tételesen, hol húzzák le ezek az üdülőjogos cégek a gyanútlan vásárlókat? Mi az, amiért az üdülőjog szitokszóvá vált kis hazánkban?

Egy életre szól…

Mert az üdülőjogot 20-30-90 évre akarják megvásároltatni veled. Azaz egy emberöltőn keresztül felelsz a döntésedért mind erkölcsi, mind anyagi értelemben. A legnagyobb probléma ezzel az, hogy ami ma jó vételnek tűnik (környezet, infrastruktúra, épület), az egy évtized alatt simán vállalhatatlanná amortizálódhat.

Magas vételi ár és akár dinamikus karbantartási költségek

Gyakran az üdülőjogokat félmilliós-milliós összegért kínálják nekünk, s ráadásul az üdülőjog tulajdonosának minden évben meg kell fizetnie a fenntartási és karbantartási költségeket akkor is, ha az adott évben nem tudott leutazni az üdülési hetére. A költségek pedig akár folyamatosan növekednek, így nem meglepő, ha egy kezdeti éves 60e forintos kiadás 5-8 év alatt, mára 150-200 forintot is kitehet. És ezt kötelező megfizetni!

Fantasztikus befektetési lehetőség

Nagyjából pontosan annyira fantasztikus, mint a félretett pénzedből befektetés céllal megvásárolni egy középkategóriás autót, amit aztán évente 1 hétre veszel elő.

Az üdülési joggal az a tapasztalatunk, hogy pénzt nem termel nekünk (hacsak nem tudod mindig magasabb áron kiadni valakinek), értéke alapvetően nem növekszik.

Szerencsére örökölhető

Mivel pont annyira „egyszerű” ezeken a jogokon túladni, mint azt gondolnád, így igazi áldás lehet a család számára, amikor megörökölnek egy éves karbantartási kötelezettséggel rendelkező üdülési jogot, aminek a lejárata még 78 év…

Nem lehet kibújni a fizetés alól

A legnagyobb trükk az egészben, hogy a karbantartási és fenntartási költségek nem fizetése esetén sem szűnik meg a szerződés. Ellenben bírósági úton kamatostul behathatják rajtad a tartozást.

Igazán kellemetlen helyzet alakulhat ki, amikor a családból valaki elveszti a munkáját, napról napra élnek és még a lakásukat is el akarják árverezni a fejük fölül, mert egyszer akartak egy jót üdülni….

Hogyan kéne kinéznie az üdülési jognak?

Petivel (a blog olvasója) beszélgettünk sok mindenről, és szóba került ez az üdülési jog. Ő nem ezzel foglalkozik, viszont érintett a témában. Történt ugyanis, hogy pár éve teljesen véletlenül felfedezte magának Zalakaroson a Napfény üdülőszövetkezetet (Azóta igazgatósági tag lett a szövetkezetben).

Kipróbálták és beleszeretettek a helybe, ahova évek óta lejárnak a családdal ilyen megvásárolt üdülési jog keretében nyaralni 1-1 hetet. Mivel ők a forgó (azt hiszem így hívta) naptárat kérték, ezért minden évben más hónapban tudnak lejárni.

Első kérdésem: mennyibe kerül?

Amikor bármilyen beszélgetésben felmerül az üdülési jog, akkor nagyon szkeptikussá válok. Túl sok embert láttam már, akit átvertek. Peti gyorsan megnyugtatott, hogy ez ilyen üdülési jog, ami nem üdülési jog a szó szoros értelmében.

Az üdülőszövetkezet üdülőjog árlistájának egyik táblázata

Igen, jól látod. Nem kell milliókat befizetni előre. Magát a jogot (korlátozott számú szabad jog elérhető elmondása alapján) egy közepes mobil áráért (kb. 70-140e) tudod megszerezni. A fenntartási költség pedig 1 hetes üdülésre vetítve évi 35-37e forintba kerül.

Ezért cserébe gyakorlatilag évente le tudsz menni a családdal (5 fő) 1 hétre Zalakarosra pihenni 35-37e/7/5= 1050 forint /fő/nap. Ez azért durván olcsó szerintem.

Bővebb infó: Napfény Üdülőszövetkezet, Zalakaros

Hol van a hátulütő?

Próbáltam a beszélgetés során fogást találni ebben a lehetőségben, de sorra ütötte el az ellenérveimet. Ugyanis kiderült, hogy a szövetkezet nonprofit alapokon működik, tehát a cél nem az üdülőjog tulajdonosok megkopasztása.

Éppen ezért évek óta nem emeltek ezen az évi 35-37e forintos áron . Ezt mondjuk nem is értem egyébként, hogy miért nem.

A jog bármikor lemondható, visszaadható vagy eladható. Így amit valójában kockáztat az ember, az igazából a beszálló kb. 100e forint. Semmi más.

A kockázatot lehet csökkenteni, ugyanis a Szövetkezet úgynevezett tesztnapokra biztosít lehetőséget, vagyis 2-3 napra lemehettek kipróbálni, mennyire jön be a környezet nektek.

Véleményem

Amit Peti elmesélt az ott megélt tapasztalatairól (a közösségről…stb), hasonló érzés fogott el, mint a horgászszigettel kapcsolatban. Azt gondolom, hogy sokunk számára a kikapcsolódást egy ilyen „fix” környezet képes biztosítani, „fix” emberekkel, akikkel minden nyaralás alkalmával tudtok majd találkozni.

Valahogy így kellene (és kellett) volna kinéznie az üdülőjogoknak Magyarországon. Normális árakkal és a lehetőséggel, hogyha valaki szabadulna a jogtól, akkor vissza tudja mondani és ne írassanak vele alá több évtizedes kötelezettséget.

Mert ezeknek a jogoknak tényleg a stabilitásról és a pihenésről kellene szólnia, nem pedig egy vállalhatatlan kötelezettségvállalásról!

Jogi

Ez a cikk 2019. október 11. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikkben szereplő információk nem teljes körűek és nem számítanak pénzügyi tanácsadásnak. A felelősségteljes döntéshez javasolt minden esetben a szolgáltató honlapján tájékozódni!