Oldal kiválasztása

TV reklám, a karácsonyfa akciósan most 2999 forint az egyik nagy barkácsáruházban. Erre azért felkapja a fejét minden jóérzésű ember, aki még visszaemlékszik gyermekkora meghitt eseményeire, aminek a közepén mindig a fenyőfa díszelgett. Pedig, ha gyerekként tudtam volna…

 

Az életet nem csak pénzben mérjük, viszont a pénzt akár életben is…

A lucfenyők növekednek a leggyorsabban – magyarázza Babics István, a Nagykanizsai Erdészet erdőművelési ágazatvezetője az NLCAFÉ írásában –, ezeket 5-8 évesen már lehet vágni, de az ezüstfenyők csak 6-11 éves korukban lesznek vághatóak, míg a közkedvelt nordmann fenyő, ami legkevésbé hullatja a leveleit, csak a nyolcadik évtől használható, nagyjából 15 éves koráig. A másfél-két méteres fenyő átlagosan 12 éves, ennyi ideig kell növekednie, hogy teljes pompájában díszíthesse a nappalinkat.

Tudom, hogy léteznek fenyőfatelepek, amik akár a felelős erdőgazdálkodás jegyében működhetnek. Ettől függetlenül kifejezetten aggaszt, hogy miközben egyre inkább fogyatkozik az országban, a világon a „zöld terület”, abban a korszakban miért „foglalja a helyet” ez a fajta emberi örömszerzési mód, amit a fenyőfához társítottunk évszázadokkal ezelőtt?

Látom a reklámot és nagyon csalogató. Akár 2 990 forintért is hazavihetjük a gyönyörű fenyőfát és ezért a pénzért grátisz, vérmérséklettől-lustaságtól függően további 1-2-3 hónapig nézhetjük, ahogyan „megdöglik” előttünk.

Mi meg az izzó ledtől egyszerűen nem veszünk tudomást arról, hogy ez már nem az a fenyő. Ez már nem él, nem létezik és nem állít elő semmiféle oxigént. Nem ad otthont bogaraknak, kisállatoknak, csibéknek. Kiszakítottuk az ökoszisztémából.

A fenyő neve többé már nem az életet, az otthont, az árnyékot, a fedezéket jelenti. Az új neve ott lóg egyik ágának a sarkában. Szemünket a cetli felé fordítva bemutatkozik nekünk:

A nevem 2 990 forint.

De vannak drágábbak is. Van 5 990-ért. Van 7 990-ért. Kihozod a gyárból null kilométerrel és az ár nem a szavatosságot jelöli, hiszen ugyanannyi ideig használjuk az olcsót és a drágát. Az ár azt mutatja meg, hogy hány év megy a levesbe azért, hogy könnyess szemmel csodáljuk 43 másodpercig, majd nappalink részévé válljon további 3 hónapra. Észrevétlen társunk lesz, aki idővel teherré válik, tetemét kelletlenül kerülgetni kell.

Bárcsak valaki elvinné már…

10 év. A fa 10 évet élt és 4 990 forintért ment el. Az élete évi 499 forintot ért. Havonta 42 forintért neveltük. Bárcsak lett volna 43 forintja, mert akkor maradhatott volna és még mindig az életet jelentené, a fedezéket, az otthont és az árnyékot.

De ne búsulj, hiszen alig vettél könnyes búcsút 2 990-től, 8 hónap múlva érkezik 2 980 és te megint ráakaszthatod a saját boldogságod fizikai kivetülését. De jó buli ez! Innen már csak egy lépés, amikor a csajokat azzal csigázza fel a kóbor kandúr, hogy vesz egy csokor vörös rózsát és a csaj szóbája díszeként nézi kerek 3 napig, amíg kiszárad és az enyészetté válik.

Én meg szégyenkezem a műfenyőm miatt évek óta, mert annak az előállítása roncsolta a környezetet. De ez már egy másik sztori…