Az e-szerződés minden igényünket kielégítheti. Bizonyára neked is eleged van a szerződéshalmokból, amikkel nap, mint nap szembesülnöd kell az irodában. Brutális mennyiségű, feleslegesen elhasznált papírhalom, amire semmi szükség nem lenne…
Évente közel 4 milliárd fát vágnak ki világszerte, hogy papírt állítsanak elő – NASA
Költséghatékony megoldás
Amikor az e-szerződés szolgáltatásokról olvastam a neten, akkor vállalkozóként egyből a költséghatékonyság jutott az eszembe. Ha jobban belegondolok, akkor évente rengeteg szerződést kötök a partnereimmel.
Tehát amire szükségem van:
Eddig kizárólag a multik engedhették meg maguknak
Habár a 2014 eIDAS EU-ban törvénynek köszönhetően már évek óta lehetővé tették az elektronikus szerződést, mégis alapvetően a multik éltek ezzel a bürokráciát enyhítő lehetőséggel.
Az elmúlt években hatalmas techonlógiai fejlődésen ment keresztül ez a szektor is, aminek eredménye: megnyílt az e-szerződések piaca a KKV-k számára is. A szerződéseiket megfizethető áron köthetik meg elektronikusan, illetve tárolhatják azokat a felhőben.
Az eIDAS azzal veti meg minden elektronikus aláírás alapját, hogy kinyilvánítja: egyetlen aláírásnak sem lehet kétségbe vonni jogérvényességét tisztán elektronikus formája miatt. Ez a követelmény teljesíthető a tipikus elektronikus aláírásokkal.
Milliókat spórolhatnak a cégek
A modernizációtól sokan félnek, mivel tartanak az elszabaduló költségektől. Egyrészt az előbbi állítás ma már nem teljesen állja meg a helyét, amikor egy előfizetéses rendszerben gyakorlatilag alacsony bekerülési költséggel vehetünk részt.
Másrészt az e-szerződésre való átállás a cég fejlődésének következő lépcsőfokát jelentheti. Gondoljunk bele, ahogyan a dokumentációs-szerződéses folyamat közben a kiegészítő folyamatok és hiánypótlások átfutási ideje csökken.
Képzeljük el, hogy a papíralapú folyamataink digitalizációjával a munkatársaink munkáját gyorsabbá, nyomonkövethetőbbbé és biztonságosabbá tehetjük. Időt és pénzt spórolhatunk meg ezáltal.
Növelhetjük a konverziónkat
Minden vállalkozó egyszerre áll az eladó és a fogyasztó oldalon is. Érdemes átgondolni, hogy számunkra (mint vevő) mi lenne az abszolút pozitív megoldás, amikor szerződni szeretnénk?
10-ből 9 megkérdezett vásárló vágyik a minél hatékonyabb és gyorsabb ügyintézésre -szerződéskötésre. Az e-szerződés éppen azon tulajdonsága miatt növelheti a konverziónkat, hogy redukálja a szerződéskötések idejét, miközben nem szükséges a fizikai jelenlét a felek között (elektronikusan történik a folyamat).
Lássuk be: az emberek gyűlölnek időt és energiát pazarolni a papírozásra. Legszívesebben otthonról a számítógép mellől szerződnének…
Az e-szerződés megkötésének a folyamata
Kicsit olyan, mint az e-számla
Nekem erről az e-szerződésről mindig az e-számla jut eszembe. Emlékszem, amikor még vállalkozók rohangáltak a számlatömbbel és céges bélyegzővel, majd kézzel töltögették órákon keresztül a számlákat.
Aztán jött az e-számla, azaz egy felhőalapú szolgáltatás, aminek a lényege, hogy a számítógépen keresztül, mindenféle külső behatás nélkül tudtunk kényelmesen számlát kiállítani és valós időben, bizonyítható módon (email) átadni a partnernek.
Az e-szerződés ezt az ötletet viszi tovább és nyújt remek lehetőséget azoknak a vállalkozóknak, akik szeretnék elhagyni a papíralapú szerződéskötéseket, folyamataikat felgyorsítanák és költséghatékony megoldást keresnek a szerződéskötésekhez, szerződések felhőalapú tárolásához.
Sokan vagyunk így ezzel….
Az e-szerződés 9 előnye, amire nem gondoltál volna…
Díjmentes hitelügyintézés
Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.
Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.
Ez a cikk 2019. április 02. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
DocuSign – évek óta működik. Mindenki használja akinek egy kis esze van. Digitális, gyors és távollévők között követhető és biztosítékokokn alapuló adatvédelem. Ezzel szemben: jelen fitala kolléga ábrándjában sem a digitális aláírást adó sem az időbélyeget adó de még más markáns adato ksem érhetőek el.
Ez egy fizikai ábránd a jövőjét ne ilyenre hanem tényekre alapozza: az adatvédelmi tájékoztatóban leirt cégek egyike sem időbélyeg és digitális aláírás szolgáltató. Tehát ott is hibázik a kérdés már az elején.
Konkrétan mi is a termék? egy halom szerződés amire tesz időbélyeget?
Kinek jó ez? Aki szerződik? Aki szerződést köt ezen keresztül? Mi a termék? Kinek előny?
Számos önsebzést okozó gondolat amihez egyetlen válasz sincs, de ” ” között az oldal üzemeltető gondolatai, mellé meg a magam adatai.
Lássuk mit ad és mi a valós az eszerzodes hu -val:
„Felgyorsítja a szerződéskötési folyamatokat,”
Ez badarság: ez nem cél. A tényeken alapuló valós adatokat megfogalmazó teljes szerződés az érték.
– „az automatizálások csökkentik az adminisztrációt.” : ez is badarság. Az idő a másod tényező. A szerződés jogot céd, jogot fogalmaz meg vagy területeket határol el, sok pénzt, sok értéket. Ebben az idő már nem tényező.
-„Ingyenes korlátlan tárhelyet és aláírást biztosítunk szerződései számára.”
Ezen jót röhögtem, ez viccnek is vicc 🙂 Miért tenné ezt bárki aki céget vezet? Tárhely? Nemár: van abból elég, tárol mindenki mindent digitálisan magánál, miért tárolbá másnál!
„Saját a gépén előállított pdf-et is kiküldhet aláírásra.”: na akkor most tárolja és tolja aláírásra vagay tárolt és aláírja?
– „Integrálhatja eszerzodes XML Agent API-unk saját rendszereihez. (API aktiválásához vegye fel velünk a kapcsolatot.)” : aki API-t integrálna az nem ilyen sufni szerződésgyárban ír alá, hanem ügyvéd és informatikus. Ez a termék egyik döglés-pontja!
Egy helyen lesznek a szerződései az adattárunkban, melyben könnyen kereshetően iktatjuk őket.
Környezetbarát, nem szükséges kinyomtatnia szerződéseit.
„A szerződéseket egy pártatlan harmadik fél is tanúsítja.” – semmit sem tanúsít csupán a tényt, hogy nála van a szerződés. Ezen túl sem a tartlmát, sem az aláíróit nem tanusitja. Azt max. az exignó valdiálja.
„Rendelkezésére bocsájtunk jó pár sablon szerződés mintát, melyeket kedvére alakíthat saját igényeinek megfelelőre.” – Cukipofa srácok vagytok mondaná nagyanyám: adok én nektek süti receptet ha sütire vágytok és süssétek meg! Jahh..bakker elfelejtettem, azt se tudjátok, hol a sütő bekapcs gombja zombi űber generációs fiúkák. Na itt dől el az eszerződés sorsa is!
Röviden: várom a csodát és igazán várom…