Oldal kiválasztása

A feleségem azt mondja, hogy számára a nap mindig az első kávé elfogyasztásával indul meg. Enélkül elképzelhetetlen bármi is. De ugyanezt az élményt, azaz a kávézás élményét a munkahelyi kultúra részeként is felfedezhetjük. Nem véletlen, hogy [kávszünetet] szoktak tartani abbab a reményben, hogy majd egy jó kávétól a napot és a figyelmünket megint be tudjuk bikázni. Tények és tévhitek a kávéról, mi az igazság?

 

A kávé eredete: A kávészemek serkentő hatásának felfedezéséhez több legenda is fűződik. Az egyik változat szerint a kávé élénkítő hatását egy Káldi nevű etióp pásztor fedezte fel Kr. e. 300-ban, aki észrevette, hogy ha a kecskéi a piros bogyókat legelészik, sokkal élénkebbek lesznek. Ezt elmondta a közelben élő szerzeteseknek, akik rájöttek arra, hogy ha a magokat megpörkölik, ízletes italt készíthetnek.- forrás Wikipédia

 

 

#1 A kávé egészségtelen

A világ felnőttjeinek  legalább 50 százaléka napi kávéfogyasztó – a nők 32,8%-a, míg a férfiak 50,8%-a – ami napi 2,25 milliárd cdészényi kávé elfogyasztását jelenti. Évtizedek óta tartja magát a tévhit, miszerint a kávéfogyasztás növeli a szív- és érrendszeri betegések kialakulásának a kockázatát. A Coffe and Health oldalán találhatunk számos kutatást, ami nem talált összefüggést a kávé és a betegségek kialakulása között.

 

tények és tévhitek a kávéról - mennyi kávét fogyasztanak a nők és a férfiak?

 

 

 

#2 A tej semlegesíti a koffeint a kávéban

 

A tej semlegesíti a koffeint a kávéban

Gyakori tévhit, hogy a kávéhoz adott tej valamilyen formában csökkenti a kávé élénkítő hatását, semlegesíti a koffeint. Valójában a hozzáadott tej semmilyen hatással sincsen a koffeintartalomra, sem az antioxidáns tartalomra.

Ráadásul a kávé kálciumelvonó hatását már 1-2 evőkanál tej is képes teljes mértékben ellensúlyozni.

#3 A koffeinmentes kávéban is van koffein

A Mount Sinai Orvostudományi Egyetem kutatói a Nutritional Neuroscience online kiadásában megjelent tanulmányukban kimutatták, hogy a koffeinmentes kávé serkenti a 2-es típusú cukorbetegséggel összefüggő agyi energia-anyagcserét. Ennek az agyi funkciónak a csökkenése a demencia és más neurodegeneratív betegségek, például az Alzheimer-kór egyik ismert kockázati tényezője.

Ugyanakkor a koffeinmentes kávéban is van koffein, mégpedig 7-10 csésze koffeinmentes kávé koffein tartalma megfelel 2 csésze koffeinos kávéval. Tehát a higítási arány 1 a 4-hez, ami olyan elenyésző mennyiség kis adagban adagolva, ami miatt jogosan számíthatunk arra, hogy a koffeinmentes kávé 6 utáni fogyasztása esetén is fogunk tudni este aludni.

Hogyan készül a koffeinmentes kávé? A koffeinmentes kávé előállításához vegyszereket használnak – A kávébabot gőzölik, így az oldott koffein a felszínre emelkedik, ahonnan egy szerves oldószer, a metilén-klorid segítségével távolítják el.

 

 

#4 A hosszú kávéban kevesebb a koffein – a legnagyobb tények és tévhitek a kávéról

A kávé íze és koffeintartalma között nincsen összefüggés. Azonban jogosan gondolhatnánk, hogy a minél nagyobb higítás mellett a koffeintartalom mértéke csökkenhet, mint más folyadék esetében. A valóságban azonban a koffein csak egy komponens a közel 800-ból a kávéban.

Mivel hosszabb ideig tart a hossző kávé elkészítése, mint egy ristretto vagy espresso elkészítése, ezért egyre több csersav és koffein oldódik ki az örleményből a főzés alatt. Tehát a hosszú kávéban akár 180-200 mg koffein is lehet, míg egy ristrettoban nagyjából 40-60 mg koffein nyerhető ki.

#5  Az instant kávé nem igazi kávé

 

tények és tévhitek a kávéról az instant kávé igazi kávé

 

Az instant kávé valódi kávé, mivel a kávét lefőzik, a vizet elpárolják, a kicsapódott anyagot granulátummá alakítják, csomagolják, majd vízzel elkeverjük, feloldódik és újra kávé lesz belőle.

Tények az instant kávéról:

  • Az instant kávé 100%-ban kávéból készül
  • Az egyetlen adalék a forró víz, amit mi öntünk
  • Az instant ereje és íze ugyanolyan, mint a főzött kávéé.

 

 

 

#6 A kávé ára világszerte

 

a kávé ára a világon

 

 

 

#7 Érdekességek az amerikai kávéfogyasztásról

  1. Egy átlagos amerikai kávézó évente 165 dollárt (42 000 forint) költ kávéra
  2. Az amerikai kávéfogyasztók évente 18 milliárd dollárt költenek kávéra, ami 4500 milliárd forintnak felel meg (a magyar teljes költségvetés kb. 30%-a)
  3. 10-ből 6 amerikai minden nap iszik kávét
  4. Évente 146 milliárd pohár kávé fogy el az Egyesült Államok területén

 

Bónusz cikk: Hogyan tanuljunk meg összpontosítani?- Összpontosítás-modell

 

Ha fontos számodra a pénzügyi tudatlanság elleni harc, támogasd a munkám havonta egy kávé árával, egy mozijegy árával vagy egy könyv árával.


Szeretnél nyugdíjas éveidre félretenni pénzt?

Az adatkezelési tájékoztató itt megtekinthető.

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű. Szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul. Nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk.
Ez a cikk 2018. április 25. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.