Oldal kiválasztása
Változtasd meg a pénzügyi szokásaidat!

Változtasd meg a pénzügyi szokásaidat!

Hogyan változtassuk meg a pénzügyi szokásainkat ahhoz, hogy jobban éljünk? – Merül fel sokakban ez a gondolat. Egzakt válasz persze nem létezik, mégis azt gondolom, hogy a neten fellelhető tanácsok jellemzően közegidegenek, hiszen teljesíthetetlenek.

Az nem tanács, hogy mindent csinálj máshogy!

Azt gondolom, hogy a radikális változtatások egyszerűen nem működnek. Ezek mindig a lelkesedésünkből táplálkoznak és pontosan addig is tartanak. Én nem fogom azt tanácsolni neked, hogy akkor innentől kezdve doktorálj le pénzügyekből, naponta 4 órát foglalkozz a témával, olvass végtelen mennyiségű szakmai könyvet és az utolsó fillérért is hajolj le a földre.

Vannak sokkal kézzelfoghatóbb ötleteim is, amiket végigolvasva a fejedhez fogsz kapni: ” ezt miért nem így csináltam eddig” – érzéssel…

Térj át egy másik időszámításra

A közelgő Glamour napok kapcsán került megint előtérbe a téma. Vállalkozóként számomra evidens, hogy a bevételeimet és kiadásaimat nem hónapról hónapra, hanem évről évre „élem meg”.

Teljes mindegy, hogy milyen a cashflow a rosszabb vagy a jobb időszakokban. A lényeg, hogy az adott naptári év végén kijöjjön a matek. Te miért nem így élsz?

Például a háztartási eszközöket (mosószer…stb) miért hónapról hónapra veszed meg, amikor tudod, hogy ez a legdrágább megoldás? A Glamour napokhoz hasonló „kuponos” időszakokban akár 30-40-50%-os kedvezménnyel is be tudnál előre vásárolni 1 évre.

Ne tegyünk úgy, mintha 1 évre megvenni előre a mosószert luxus kiadás lenne. Hiszen mindenféleképpen meg fogjuk azt vásárolni. A módja a kérdéses: hónapról hónapra magasabb áron, vagy évről évre akciósan? Ez akár azonnali 30%-os átlagos hozamot jelentene neked…

100 000 forintonként 30-40 000 forint spórolást.

A bankkártyád mellett legyen napi kártyád

Tipikusan milyen bankkártyákat tartunk fenn? Van a számlánk, ahova a fizetésünk érkezik és innen költekezünk. Ezen kívül jobb esetben van egy befektetési számlánk /megtakarítási számlánk. És kész.

Amikor a napi vásárlásainkat intézzük, akkor még nyugodtak vagyunk, hiszen látjuk a teljes keretünket, amiből picit „becsületkasszaszerűen” és kontrollálatlanul költekezünk. Hónap végén pedig a fejünkhöz kapunk, hogy valami nem stimmel, túlköltekeztünk!

Azt gondolom, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha tartanál a bankszámlád (amire a fizetés érkezik) egy másik számlát, másik kártyával. Ezt a kártyát a napi költekezésre használod és mindig előre feltöltöd azzal az összeggel, amit az adott hónapra „szántál”. Így mindig érzed a súlyát a következő pizzának és pontosan tudod hol tart a kereted.

Nézd meg a tippem arról, hogyan érdemes csinálni a „napi kártyát?”

Segítség

Szívesen segítek neked közvetíteni a babavárót és/vagy a lakáshiteledet, CSOK-ot. Átbeszéljük a többi igénybe vehető támogatást és akár jelzáloghitel konstrukciókat is nézünk, ha éppen lakásvásárlás előtt állsz. Ez egy komplex szolgáltatás.

szarvas.norbert@iflgroup.hu

Jogi

Ez a cikk 2019. október 1. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikkben szereplő információk nem teljes körűek és nem számítanak pénzügyi tanácsadásnak. A felelősségteljes döntéshez javasolt minden esetben a szolgáltató honlapján tájékozódni!

Öt perc munkáért 100 000 forint? Téged is bosszant?

Öt perc munkáért 100 000 forint? Téged is bosszant?

Biztosan veled is előfordult már az az élethelyzet, amikor találkoztál egy szakemberrel, aki 5 perc munkáért elkért egy szabad szemmel is látható összeget. Te meg bosszankodtál ezen, hiszen „csak 5 perc meló volt vele”. Nézzük meg, miért torzult el az értékítéletünk…

Az erőfeszítés a legfontosabb értékmérőnk

Pszichológusok kutatták (Dan Ariely és Jeff Kreisler: A (túl)költekezés pszichológiája) döntéseink abszolút fokmérőjét, azaz mi alapján vagyunk hajlandóak meghatározni az „elfogadható” pénz mértékét.

Történet Picassoról

Dan Ariely könyvében olvastam ezt a történetet, miszerint a parkban egy nő megkérte Picassó-t, hogy fesse meg a portréját. A festő pár percig nézegette a hölgyet, majd egyetlen ecsetvonással megfestette a portrét.

− Egyetlen ecsetvonással sikerült megragadnia a belső, igaz lényegemet. Bámulatos! Mennyivel tartozom? 
− Ötezer dollárral – felelte Picasso. 
− Tessék? Hogy kérhet ennyit? Hiszen alig néhány másodpercbe telt elkészítenie a képet! 
− Nem, asszonyom. Az egész életembe, és még néhány másodpercbe.

Egy saját történet

Munkám során számtalan alkalommal ütközöm bele az emberek irracionalitásába. Amikor CSOK-kal kapcsolatban felhívnak, akkor „mindig csak egy kérdésük van”. Ez a kérdés a számukra lehet, hogy egyszerűnek tűnik, mivel valószínűleg két perc alatt meg tudom válaszolni.

De mi húzódik a háttérben? Több száz munkaóra gyakorlati tapasztalat a CSOK hitelek közvetítése által vagy éppen végtelen mennyiségű esti óra, amikor a CSOK törvényt elemeztem paragrafusról paragrafusra. A tudás, amivel megtudom válaszolni ezeket a kérdéseket, nem öt perc alatt „készült el”.

Az emberek a válaszért és nem a tudásért fognak fizetni

Mindenki törekszik a költséghatékony megoldásokra. Emiatt gyakran elfelejtjük, hogy alapvetően a tudást kellene megfizetnünk és nem a választ. Mert a válasz mindig a megszerzett tudásnak az eredménye. Ha kihívunk egy villanyszerelőt, akkor bosszankodunk az óradíján. Hiszen látszólag ez egy gyors és egyszerű munka, amit kérünk.

Valójában azért látjuk egyszerűnek és azért készül el gyorsan a munka, mivel az adott szakember évek alatt megszerezte azt a tudást, ami szükséges a gyors és szakszerű feladatvégzéshez.

Segítek

Szívesen segítek neked közvetíteni a babavárót és/vagy a lakáshiteledet, CSOK-ot. Átbeszéljük a többi igénybe vehető támogatást és akár jelzáloghitel konstrukciókat is nézünk, ha éppen lakásvásárlás előtt állsz. Ez egy komplex szolgáltatás.

szarvas.norbert@iflgroup.hu

Jogi

Ez a cikk 2019. augusztus. 09. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikkben szereplő információk nem teljes körűek és nem számítanak pénzügyi tanácsadásnak. A felelősségteljes döntéshez javasolt minden esetben a szolgáltató honlapján tájékozódni!

Hogyan vedd meg az első lakásodat? – pénzügyi tervezés

Hogyan vedd meg az első lakásodat? – pénzügyi tervezés

Kétfajta fiatal létezik az „első lakásukat vásárlók” piacán. Az egyiknek sikerült önerőt gyűjtenie támogatják a szülei, míg a másiknak akár 10 évet is kell küzdenie ahhoz, hogy eljusson a start mezőre. Mi most ezt az esetet fogjuk megvizsgálni. Mégis mit kell tenned ahhoz, hogy minél hamarabb és hatékonyabban megszerezd azt az első lakást? Vigyázz! Ezek olyan praktikák, amik megzavarhatják a nyugalmadat!

1. lépés – alapozás

Jól látod. Ahogyan az egyetemi bulikon, úgy itt is kötelező a megfelelő alapozás, ha nem akarsz még éjfél előtt beájulni az egyik árokba reményvesztetten. Elöljáróban leszögezem, hogy mivel nincsen pénzed, így nem fintoroghatsz. Azaz a gyomrodnak be kell vennie a mindenféle állami támogatással érkezők röghöz kötést is.

Menj el dolgozni azonnal és hagyj fel a „mindent bele bulikkal”

Viszlát „mindent bele nyaralások”.

Viszlát heti 3 iszogatós este a haverokkal.

Viszlát másnaposság.

Viszlát „azzal csajozok, hogy fizetem a legdrágább étteremben a kajáját” próbálkozások.

Gyorsan egy paradigmaváltásba kell fordulnunk, ha azonnali eredményt akarunk elérni. Nem azt mondom, hogy vonulj be egy zárdába, de azért ne most próbáld meg testfestéssel (tetkó) és mindenféle absztrakt hatással kifejezni az éned. Mert ez bizony sok százezer forintba kerülne.

Helyette azonnal húzzál el dolgozni (figyelem: akár két helyre egyszerre) és legnagyobb örömöd az életben az legyen, amikor este megfáradtan, kigombolt nadrággal leülsz a számítógép elé – előtte magadra csukod az ajtót – és belépsz az internet bankodra megnézni az egyre csak dagadó számlaegyenlegedet.

Keress egy csajt / pasit

Néha azt érzem, hogy a pénzügyi tanácsadás egyre közelebb kerül a pszichológiához és egyre távolodunk az excel világától. Mivel minden elérhető állami támogatás feltétele az önkormányzati „szolga” előtt szentesített (értsd: házasság) párkapcsolat, így a legjobb tanácsom:

keress egy rendes lányt vagy fiút.

Hagyd a laza erkölcsű estéket. Nincsen vesztegetni való időd. Hiszen még meg kell tanulnotok egymás nevét, le kéne húznotok egymással pár hónapot és aztán irány az anyakönyvvezető. Grátisz: így pedig már duplán tudtok gyűjtögetni az első lakásra.

Gondoskodj a fizetésedről és az OEP igazolásról

Dolgozni sem annyira egyszerű, mint hinnéd. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen formában kapod a fizetésedet és milyen jogviszonnyal jelentenek be. Ha a támogatásokra pályázol, akkor főállás játszik szinte egyedül vagy egyéni vállalkozás.

A babaváró 3 éves OEP-től, a CSOK új lakásra 2 éves OEP-től indul. Azaz rendkívül karcsú lesz, ha te mondjuk fél évvel korábban találod ki, hogy akkor ideje rendezni az OEP jogviszonyokat és a munkabéreket.

A legjobb, ha a diákéveid (mert azok beleszámítanak) után azonnal főállású bejelentésre teszel szert és a fizetésedet mindig folyószámlára kapod, mint munkabér. Ha hitelre lesz szükséged, akkor a jövedelemvizsgálat során problémát okozhatnak a mindenféle „zsebbe” juttatások vagy „benzinpénzek”.

2. lépés – akcióterv

Ha már sikerült eljutnod egy „nagyjából állapotba” mind az OEP, mind a munkahelyed, mind a párkapcsolatod tekintetében, akkor lehet tervezgetni, nézegetni.

Önerő 1 év alatt

Én azzal számolok, hogy nagyon türelmetlen vagy és 1 év alatt teljesítetted a feltételeket. Ha ehhez hozzácsapjuk a diákéveidet, akkor elvileg rendben lesz az OEP is. Ebben az 1 évben félre kellett tenned minimum havi 100 000 forintot. Ezt a brutális stabil párkapcsolatod másik fele is tudta teljesíteni. Tehát kettőtöknek összejött bruttó 2,4M forint.

Kell az ingyen 10M forint is

Persze az állami 10M forintos babaváró pénz pont annyira ingyenes, mint amennyire én ezeket a sorokat befeszült farpofával billentyűzöm befele.

Röviden a sztori:

Bemész a bankba a brutálisan stabil párkapcsolatoddal a bankba és megígéred, hogy 5 éven belül lesz legalább egy gyereketek. Erre az ígéretre kaptok 10M forintot, amit bármire el lehet költeni. Kamatmentes hitel, aminek a kezdő törlesztője 45e forint lesz 20 évre. Ha megszületik a gyerek, akkor 3 évig nem kell törleszteni. Ha még egy gyerek jön, akkor még 3 év felfüggesztés és a tartozás 30%-ának az elengedése a jutalom. Harmadik gyereknél törlik a tartozást.

Ha 5 éven belül nem jön a gyerek, akkor megszívtad, mert kamatostul kell visszafizetni a pénzt. Grátisz: aláírod, hogy a gyereket 18 éves koráig nem vágod ki otthonról. Javaslom a szerződést nagyon jó helyre dugd el, mert ha a gyerek 8-10 évesen rájön arra, hogy nem dobhatod ki (bármit csinál), akkor eléggé a fejedre fog nőni. Te meg nem sütheted el a „mész az intézetbe örökzöld klasszikust, ha nevelni akarsz”.

CSOK 1,43M+10M, ha már a lúd is kövér

Azt mondom húzzunk 19-re lapot. De azért ésszel. Ezért ti két gyereket ígértek meg és a használt lakásra repültök rá, amiért kaptok két tál szotyit (1,43M forint CSOK). Viszont ehhez jár a 3%-os államilag garantált jelzáloghitel, aminek a törlesztője 25 évre havi 47e forint lesz. Ez lehet jó üzlet, de akár rémálom.

Gondolom mondanom sem kell, hogyha a következő 10 évben nem viselkedtek álomcsaládként, akkor bizony kamatostul kell majd visszafizetni mindent.

Lakás a következő 10 évre

Mivel a nullán vagy jelenleg és a start mező fele haladsz, ahol azok az évfolyamtársaid állanak, akik önerőből szüleikből tudtak venni már saját lakást, ezért nem lehetsz válogatós. A bármi IS jó. Mi a matek? Legyünk optimisták és lesz 2 gyerek. Plusz 2 felnőtt.

A felnőttek beköltöznek a nappaliba (viszlát nappali funkciójú nappali, viszlát amerikai konyha), a gyerekek kapnak 1-1 szobát. Ti pedig Budapesten maradnátok. Akkor szükségetek lesz egy 55nm-es panellakásra, aminek a jelenlegi ára valahol 25M forint környékén található. Jövőre ikszeljük be a 28M forintot.

Számoljunk:

Önerő: 2,4M forint

Babaváró: 10M forint

CSOK: 1,4M forint

CSOK hitel: 10M forint

Ez összesen: 23,8M forint, amihez fel kell venned még további 4,2M forint piaci hitelt. Vagyis többet kell felvenni, ugyanis nem számoltál azzal, hogy nincsenek bútoraitok, a lakást is rendbe kéne tenni és még valamennyi illetéket is fizetnetek kell. Legjobb esetben is az önerőtök mértéke elmegy ezekre a dolgokra. Tehát valószínűleg olyan 7M forint piaci hitelt kell felvenni, aminek a törlesztője 20 évre 43e forint körül alakul majd.

A teljes törlesztés tehát: 45e+47e+43e= 135e forint, ami kevesebb, mint az albérletetek díja. Tehát itt visszahoztátok magatokat a vert helyzetből. Elvileg nem lesz gond a törlesztéssel.

3. lépés – gyakorlat

Az elmélet szépen hangzik, de a valóságban egy kisvállalkozást fogtok szervezni, amihez keresitek majd a megfelelő embereket. Készülj fel lelkileg:

Ingatlantulajdonos

Ő lesz az, aki eladja nektek a lakást. Az ő érdeke, hogy minél hamarabb, minél több pénzt adjatok neki oda. Bármikor meggondolhatja magát, hisztizhet is egy picit vagy eltűnhet két hétre nyaralni, amikor éppen egy fontos papírt kéne aláírnia.

Ingatlanközvetítő

Nagy eséllyel lesz egy ingatlanközvetítő, aki majd közvetít valakik között. Egy idő után kifejezetten hátrány lehet a jelenléte, ha nem lehet megkerülni és minden kommunikációt rajta keresztül kell lefojtatni. Számára a pacsizás után a legfontosabb feladata saját közvetítői jutalékának a védelme. És ezért mindent meg fog tenni. Hidd el!

Ügyvédek

A személyes kedvenceim. Ők azok, akik (true story) ingatlan adás-vétel kapcsán sorozatgyártásba kapcsoltak és konzerv szerződéseket másolgatnak végtelen mennyiségben. Mindezt a vételár 0,5-1%-áért. Lelkileg készülj fel, hogy minimum egy felesleges köröd lesz az ügyvéddel, amiért valami „kimaradt”.

Hitelközvetítő

Ez vagyok én.

Ő lesz az, aki az egész vásárlásnak a legfontosabb szereplője a számodra. Egyedi hitelkamatok, banki kapcsolatok. Ezekre lesz szükséged és a szaktudásra, aminek köszönhetően elvileg kevesebbet kell majd rohangálni (bankba be se kell menned) és majd helyetted gyúrja az ügyintézőket.

Valójában egy hitelközvetítő olyan, mintha a lövészárokban lenne, miközben jobbról az oroszok, balról a német haderő feszül egymásnak. eljöhet a pont, amikor téged kell nyugtatgatni (miért nincs még hitel) és közben a banki kapcsolatokkal vitatkozni (miért nincs még hitel). Mindenkivel harcol, hogy a legvégén megkapd azt, amire szükséged volt.

Banki ügyintéző

Számára te egy vagy a sok ügyfélből. Különösebb érdeke nem fűződik ahhoz, hogy egyedi bánásmódban részesülj. Itt az emberi faktor játszik, ami lutri. Nagyjából az ügyintézők 30%-a nagyon lelkiismeretes, a maradék 70% pedig már megtört az ügyfélhordák eljövetelekor.

A legnagyobb baj, hogy az ügyintéző konzerv megoldást keres neked és nem adhat olyan tippet, amivel feszegeted a határokat. Te pedig önmagadtól nem rendelkezel azzal a tudással, ami szükséges ahhoz, hogy ismerd a kiskapukat és gyorsító sávokat. Erre való a hitelközvetítő.

Közjegyző

Azt hihetnéd, hogyha a banktól megkaptad a zöld jelzést, akkor minden sínen van. Én is ezt hittem az elmúlt 12 évben. Aztán eljött két héttel ezelőtt egy esemény, amikor a közjegyző egy mondat közben felállt és otthagyta az ügyfelet. Innentől kezdve tudom, hogy bármi lehetséges. Alapesetben velük semmi gond nincsen.

Földhivatal

Hihi:)

Saját sztori. Folyósítás napja és a bank nem folyósít nekünk. Nem értjük, hogy miért. A kapcsolataimon keresztül kaptam a fülest, hogy azért, mert a tulajdoni lapon nem lett a bank széljegyre helyezve. Fura, mert tegnap bementünk ezért a földhivatalba. Ilyenkor irány vissza, ahol kiderült, hogy Margit elírt egy számot. Kis bosszankodás és másfél óra ügyintézés után újra sínen vagyunk.

Sok sikert 🙂

Szívesen segítek neked közvetíteni a babavárót és/vagy a lakáshiteledet, CSOK-ot. Átbeszéljük a többi igénybe vehető támogatást és akár jelzáloghitel konstrukciókat is nézünk, ha éppen lakásvásárlás előtt állsz. Ez egy komplex szolgáltatás.

szarvas.norbert@iflgroup.hu

Jogi

Ez a cikk 2019. július 31. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikkben szereplő információk nem teljes körűek és nem számítanak pénzügyi tanácsadásnak. A felelősségteljes döntéshez javasolt minden esetben a szolgáltató honlapján tájékozódni!

A pénz 5 nyelve! Te melyiket „beszéled”?

A pénz 5 nyelve! Te melyiket „beszéled”?

A napokban sétáltam egy tó partján, amikor gondolkodóban estem. Nem is oly rég hallottam a szeretet nyelvéről, miszerint minden embernek megvan a saját szeret nyelve, amin keresztül „el lehet őt érni”. Ha van szeret nyelv, akkor miért ne lenne a pénznek is nyelve? És mik ezek a kategóriák? Nézzük meg!

#1 Megkeresem

Ebbe a csoportba azok az ember tartoznak, akiknek a legjobb érzést az okozza, ha megkereshetik a pénzt. Azaz a munkájukért cserébe megfelelő javadalmazásban és jutalomban részesülnek. A pénz az elismertség jelképévé válik, amivel a munkáltató megfelelően ki tudja fejezni „háláját” az elvégzett munkával kapcsolatban.

Csak az számít, hogy mennyit keresünk meg a hónap végére. Akinek ez a pénz nyelve, azoknál nem ritka, hogy több forrásból, több tevékenységből „lapátolják össze” a lehető legtöbb pénzt. Igazi elégtétel, amikor a hónap végére a bevétel 7 számjegyű.

#2 Megosztom

Létezik az embereknek egy olyan rétege, akik számára a pénz pusztán az eszköze annak, hogy másoknak örömet okozhassanak. Esetükben a pénznek nincsen többletjelentése. Viszont az érzelmeknek annál több. És pontosan, tudják, hogy a másikból érzelmet azáltal is ki lehet csikarni, ha megosztjuk velük a pénzünket.

Őszintén hisznek abban, hogy a világot jobbá lehet tenni pusztán azzal a ténnyel, hogy odafigyelünk egymásra és segítünk ahol tudunk. Az ilyen típusú emberek azok, akik minden létező lehetőséget megragadnak, ha adakozásról van szó. Sőt! Jóval többet adnak, mint amennyi „elvárható lenne”. Biztos lehetsz benne, hogyha az átlag 5 000 forintot ad egy jótékony célra, akkor a „megosztom” pénzügyi nyelvet beszélő ember 10 000 forintot fog adni. Minimum…

#3 Megsokszorozom

Mondanom sem kell, hogy a kedvenc filmjei között található a Tőzsde Cápák, és issza Gordon Gekko képzeletbeli szavait. Az ilyen típusú emberek sosem nyugszanak. Hajtja őket a belső vágy, hogy a pénzüket megsokszorozzák, és sokszorozzák és egy picit még sokszorozzák. Ha nem fektetnek be, akkor az olyan, mintha elkönyvelték volna a veszteséget.

Igazi, vállalkozókedvű emberek gyűjtőhelye, akik közül kerül ki a legtöbb gazdag és elszegényedett ember egyaránt. Képesek mindent egy lapra feltenni egész életükben és kísértik a saját szerencséjüket. Adakozásra nehezen bírod őket, hiszen ez a típusú ember nem 5 000 forintot ad, ha 5 000 forintot kérsz tőle. Hanem 5 000 x 1,12 (12% hozam) a 10. hatványon mínusz SZJA + adó visszatérítés + IRR görbe + a befektetett idő értéke.

#4 Megtartom

Magyarországon a nagyszüleink beszélték igazán ezt a nyelvet. Gyakran illetjük őket azzal a kritikával, hogy nem volt még pénzügyi kultúrájuk. De mi van, ha megvolt a magukhoz való eszük? Mi van, ha ők egyszerűen a pénznek egy másik nyelvét beszélték, más értékrend szerint éltek? Mert számukra fontosabb volt a takarékoskodás, mint a túlfogyasztás…

Mindig van egy „befőttes üveg”, amihez szükség esetén hozzá lehet nyúlni. Úgy vannak vele, ha már megkereste, akkor vigyáz rá, hiszen pontosan tudja a pénznek az értékét. Nem akarja kamatoztatni, nem akarja kockáztatni. Pusztán meg szeretné tartani szűkösebb napokra.

#5 Megveszem

Ne keverjük össze a vásárlási tevékenységeddel, amit általában a szükségszerűség szül, míg másoknál önjutalmazó reflexként működik. Ettől függetlenül korántsem biztos, hogy a te személyes pénz nyelved ez a csoport. Lehet, hogy különösebben nem is okoz örömet a költekezés, pusztán megszokásból teszed.

Ezzel szemben ennek a csoportnak a legit tagjai számára a legjobb dolog, amit a pénzzel kezdhetnek, ha elköltik. Valami euforikusan bizsergető érzés kerekedik rajtuk úrrá, amikor egy újabb dolgot tudtak megvalósítani a pénzükből. Ők addig boldogok, amíg „mindenre elég pénzük van”. És ha nincsen elég pénz, akkor sincsen túl nagy baj, amíg a bank ad hozzá hitelt…

Nincsen jó válasz

Mindegyik nyelvnek megvannak az előnyei és hátrányai. Az igazán fontos, hogy képes legyél őszintén szembenézni az igazsággal és felismerd a saját pénz nyelvedet, azaz a pénzzel kapcsolatban mi motivál téged igazán? Ezután jöhet a környezeted is. Helyezd el őket ezekben a csoportokban és onnantól kezdve már pontosan ismerni fogod, hogy kit mi motivál a pénzzel kapcsolatban.

Keféld ki a pénzügyeid vadhajtásait még ma!

Keféld ki a pénzügyeid vadhajtásait még ma!

Reggel állok az ablakomnál, szürcsölgetem a kávémat és egy hirtelen felismerés villan át az agyamon, miközben próbálom kikefélni Speedy (macska) bundáját. Tulajdonképpen egy kismacskányi szőrt keféltem ki belőle és még hol a vége? És vajon a pénzügyi termékeimből mennyi felesleget tudnék „kikefélni”?

Saját kényelmünk rabjai vagyunk

Manapság egy átlagos pénzügyi coach azt mondaná neked, hogy „lusta vagy”! Logikus, hiszen ezt kell mondania. Elég erős kijelentésekkel kell szembesítenie téged azért, hogy kifizesd többször a díját.

Én azt gondolom, hogy nem a lustasággal van a fő probléma, hanem a kényelmességgel. Egyszerűen túl kényelmes a helyzet, ami kialakult. Alapvetően nem akarod gondozni a pénzügyi termékeidet. Megkötötted, amire szükséged volt és most már hagyjanak békén. Te fizetsz, a termék pedig működik.

A kényelmedért fizetned kell

Fontos szempont sokak számára ez a kényelem. Mi azt hisszük, hogy ez a kényelem ingyen van, mivel vállaltunk egy feltételt (pl.: költségek és szerződés tartalma) és ezt teljesítjük. Azonban a piaci versenyben egyre jobbá és olcsóbbá válnak a termékek.

Lehet, hogy elavult szolgáltatásra fizetsz? Mondok egy nagyon brutális példát! Kötöttél egy balesetbiztosítást 10 évvel ezelőtt. Mai napig fizeted, éves szinten 14 000 forintot. Ha megnézzük a legelső tételt (baleseti halál), akkor látod, hogy a biztosító fizetne neked 5 000 000 forintot.

Viszont, ha ma kötnéd meg ezt a biztosítást, akkor hasonló áron már 15 000 000 forintos baleseti halál biztosításod lenne. Melyiket kapja meg a család, ha bekövetkezik ez a dolog? Látod a különbséget? Lehet, hogy ugyanannyit kell fizetned, de lényegesen többet kapsz a pénzedért cserébe.

Írj nekem, ha szeretnéd, hogy küldjek baleset biztosítási összehasonlító táblázatot több ajánlatot összevetve: szarvas.norbert@iflgroup.hu

Mi a házi feladat?

Az alábbi pénzügyi termékeket összeszeded és ajánlatokat kérsz rájuk vagy egyesével vagy egy pénzügyi tanácsadótól. Akár nekem is írhatsz ezzel kapcsolatban és megnézem, hogy tudok-e segíteni.

  • lakásbiztosítás -» megfelelő összegre van biztosítva a ház? lehetne spórolni a díjon?
  • baleset biztosítás -» fedezet növelése vagy a díj csökkentése
  • hitelek -» futamidő vagy havi törlesztés csökkentése (Tudtad? Van ma olyan bank, akik szabad felhasználású hitelt adnak ingatlanra 10 éves fix kamattal 4,15% kamatra bizonyos feltételek teljesülése esetén?)
  • egészségpénztár -» hogyan lehet csökkenteni a levont díjakat?
  • bankszámla -» költségek csökkentése
Sokat jelenthet

Állítom neked, hogy brutálisan sokat fizetsz ezekre az apró tételekre. Például egy 300 000 forintos hitelkártya, aminek a tartozását nem fizeted vissza minden hónapban teljes mértékben, akár havi 5-10 000 forint kiadást jelent teljesen feleslegesen.

Ha neked is több folyószámlád van, akkor pusztán az éves kártyadíjak évi több ezer forintot jelenthetnek. Például 3 kártya minimum 10-15e forintba kerül évente és akkor még nem beszéltünk a számlavezetési díjakról.

Miért nem váltod ki az egyik számládat az ingyenes Revoluttal? Ebben a cikkben leírtam, hogy miről szól. Ráadásul van linkem, hogy a kártyád is ingyenes legyen hozzá! Revolut leírás közérthetően.

Elmondom, mit gondolok erről

Díjmentes hitelügyintézés Budapesten

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. június 03. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mit ne csinálj, ha nagyobb pénzhez jutsz?

Mit ne csinálj, ha nagyobb pénzhez jutsz?

Az ember életében vannak olyan helyzetek, amikor hirtelen az addigi megtakarításaink a többszöröse kerül a kezei közé. Sokkal kevesebbet foglalkozik ezzel bármilyen szakirodalom, mint amennyit kellene. Igazi játékelméleti kérdés az, hogy mihez kezdjünk a hirtelen ránk szakadt milliókkal? Ebben a cikkben viszont megnézzük, hogy mit ne csinálj!

Tudtad? A brit Vivian Nicholson 1961-ben nyert a lottón. Nyereménye átvételekor fennhangon hirdette, hogy ő bizony az egészet ruhákra fogja költeni. Így is tett. 1965-re egy vasa sem marad. Sok nagyobb szép ruhával jutott koldus botra…

#1 Ne vásárolj tárgyakat

Hihetetlen, de mégis igaz. Az ember alapvető természete a birtoklás. Minél több mindent birtokolunk, annál nagyobbnak és sikeresebbnek érezzük magunkat. Ebből a tudatállapotból következik az a számszerűsíthető tény, miszerint első gondolatunk mindig az önjutalmazás és valamilyen tárgy megvásárlása.

Léteznek ennél rémisztőbb történetek is, mint néhány ártalmatlan ruhadarab beszerzése egy örökségből vagy nyereményből. Gondolj azokra az ismerőseidre, akik személyi kölcsönt vettek fel nagyobb összegben (pl.: 5M forintot). Ilyen mértékű hiteleket valamilyen cél miatt veszünk fel (pl.: autóvásárlás, tartozás kiegyenlítés, lakásfelújítás). Mégis valamiért mindig becsúszik egy több százezres tétel (pl.: tv, wellness, számítógép…stb).

#2 Ne adj kölcsön

Rémtörténetek sokasága kering a neten, amik mindig azokról a helyzetekről tudósítanak, amikor valaki a hirtelen kezébe került pénzösszegből (jó szándékból) elkezdett a környezetének kölcsönöket osztogatni. A környezet pedig legritkább esetben a közeli hozzátartozók. Sokkal inkább jut ilyenkor haveroknak, barátoknak és távoli rokonoknak.

Sajnos nagyon gyakori, hogy a pénzt soha nem fizetik vissza. Sőt, letagadják az emberek (ha nem lett megfelelően lepapírozva). Mindig nézd meg, hogy kinek akarsz kölcsönadni. Ökölszabályként azt javasolnám, hogy a kölcsön összegét sose a „nyereményedből, hitelből” számold ki. Kizárólag olyan összeget adjál kölcsön, amit a rendszeresen jövedelmed mellett is oda tudnál adni!

#3 Ne fektesd be

Azért van abban valami gyermeki őszinteség, ha egy pénzügyi tanácsadással foglalkozó oldalon azt tanácsolja a szerző, hogy ne fektess be. Persze sosem ennyire fekete-fehér a képlet. Viszont általánosságban elmondható, hogy a nagyobb pénzösszeghez általában nagyobb „gatyára” van szükség.

Ha eddig nem fektettél be milliókat, akkor miért pont most tudnád megtenni? Az igazság az, hogy a nagy pénz nagyobb felelősséget jelent és nagyobb pénzügyi tudatosságot feltételez. Máskülönben könnyen elveszted azt. Éppen ezért javaslom, hogy befektetni mindig olyan pénzt fektess be, amit a jövedelmedből ki tudsz gazdálkodni. Ha ennél többet szeretnél (pl.: öröklés miatt), akkor kapkodás helyett képezd magad, járj tanfolyamra, olvass szakértőket. Juss el olyan szintre, hogy felismerd, ha egy „szakértő” be akar téged húzni a csőbe!

Díjmentes hitelügyintézés

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. május 15. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.