Oldal kiválasztása
Bankolj okosan: Így működik a Curve

Bankolj okosan: Így működik a Curve

Neked is eleged van már abból, hogy egyszerre nálad kell lennie a hitelkártyádnak, bankkártyáidnak, megtakarítási kártyádnak vagy éppen a céges kártyádnak? Mit szólnál, ha a sok kártyát kiválthatnád egyetlen eggyel? Mindezt ingyenesen! Ez a Curve.

De pontosan mi a Curve?

A Curve (hasonlóan a Revoluthoz vagy a TransferWise-hoz) számunkra két szolgáltatás nyújt az alapcsomagban díjmentesen:

  • Mastercard logóval ellátott fizetési kártyát
  • 21. századi pénzügyi mobilalkalmazást
Mégis valamivel több, mint a többiek

A Curve legnagyobb dobása a ” multi-card” szolgáltatása, azaz díjmentesen hozzárendelhetünk a Curve kártyánkhoz tetszőleges számú bankkártyánkat.

A mobilalkalmazásban ezután egyszerűen ki tudjuk választani, hogy az adott vásárlással melyik kártyánkat szeretnénk terhelni.

Tehát a Curve lehetőséget biztosít arra, hogy úgy használjuk bármelyik bankkártyánkat, hogy fizikailag mégsem azzal, hanem a Curve kártyával fizetünk.

Mindezt díjmentesen, hiszen a „hozzárendelt kártyánk bankja” vásárlásnak fogja érzékelni a tranzakciót, tehát nem terhel minket költséggel.

Curve kártya költségei és feltételei
1%-os pénzvisszatérítés

Miután megérkezett ingyenesen a Curve kártyánk, beállíthatjuk az applikációban azt a három kiskereskedelmi egységet (én a Lidl-t, Tesco-t, Shell-t állítottam be), ahonnan szeretnénk az első 3 hónapban a Curve kártyán keresztüli vásárlásaink után 1%-ot visszakapni.

A rendszer mindenféle várakozás nélkül, azonnal érzékeli ezeket a vásárlásokat, és írja jóvá rögtön az 1%-os visszatérítést, amit aztán tetszőlegesen költhetsz el.

Nem kell külön pénzt feltölteni

A Curve kártya másik nagy dobása – a versenytársakhoz képest – , hogy a Curve kártyát nem kell pénzzel feltöltened. Gyakorlatilag úgy is használhatod, hogy egyetlen forintot is ráraktál volna a Curve számládra.

Miután a telefonos alkalmazásban hozzárendeltél legalább 1 élő kártyádat, hozzáférhetsz annak a keretéhez és azáltal vásárolhatsz.

Én már hónapok óta tesztelem a Curve kártyát, és még soha nem raktam rá pénzt. A vásárlásaimat a hozzárendelt kártyáimmal teljesítem. A Curve számlámon egyedül azok a pénzek vannak, amiket bónuszként kaptam a cégtől minden ajánlásom után.

Ajánlói bónusz

A Curve bevezette az ajánlói bónuszt. Ha a regisztráció során megadod az ajánlói kódot, akkor mind az ajánló, mind te kaptok 5-5 fontot, amit szabadon elkölthettek.

Az én ajánlói kódom: DPM8A53D

Milyen költségei vannak?

Mint minden szolgáltatás esetében, itt is beszélnünk kell a költségekről, hogy teljes képet kapjál.

A Curve akár utazós kártyaként is megállja a helyét, hiszen külföldi vásárlásaid során sosem a saját bankod horrorisztikus árfolyamán, hanem a saját Curve árfolyamán váltja a forintot (ami majdnem MNB középárfolyam).

Az alapcsomag költségei: Curve Blue

kártya kiszállítási díj: 0 forint

kártya éves díja: 0 forint

kártyacsere díja: 0 forint

ATM készpénzfelvétel: havonta 10 db díjmentes

Külföldi ATM-ből: havonta 200 fontig díjmentes, felette 2% (min 2 font)

Pénzváltás: 500 fontig díjmentes

kártyás fizetés: 2000 font / nap , 5000 font / hónap , 10 000 font/év díjmentes

Curve mobil applikáció prepaid kártya fintech cég

Curve mobil applikáció

  • Külön követhetjük a költségeinket az összes regisztrált kártyánk esetében, így mindig pontosan tudjuk „hányadán” állunk
  • A Curve kártyát bármikor „befagyaszthatjuk”. Ha elhagytuk / ellopták tőlünk, akkor az applikáción keresztül azonnal le tudjuk tiltani a kártyát. A tiltás nem végleges, ugyanis bármikor egy gombnyomásra újra aktiválni tudod a kártyádat. Vagy rendelsz egy újat díjmentesen.
  • Meg tudod nézni a pin kódodat, ha elfelejtetted az applikáción belül.
  • Ki tudod választani, hogy melyik kártyádról szeretnél vásárolni.
  • 14 napon belül (vásárlás után) lehetőséged van arra, hogy „másik kártyára terheld” a vásárlásodat, ha véletlenül rossz kártyát adtál még, amikor vásároltál.
  • Grafikai modul segítségével láthatod az adott havi költéseid alakulását és összetételét

Kinek ajánlott beszerezni?

Én azon az állásponton vagyok, hogy az olyan Fintech cégek, mint a Revolut vagy a Curve simán verik a hagyományos bankokat mind költségekben, mind hétköznapi felhasználásban.

A Curve esetében ráadásul tényleg nem arról van szó, hogy ide kéne kérned a fizetésedet. Egyszerűen becsatlakoztatod az „összes többi kártyádat” egy Curve alkalmazás és kártya alá.

Így a pénztárcád nem lesz kitömve mindig egy pakli kártyával.

Amiért én használom:

  • egy kártya van nálam 5 helyett, mégis hozzáférek mind az 5 számlámhoz
  • az applikáció önmagában egy személyes pénzügyi menedzsment rendszer, ahol mindent nyomon tudsz követni
  • díjmentesen használhatom
  • külföldi utazás során ingyenesen vehetek fel pénzt külföldi ATM-ből, illetve díjmentesen fizethetek
  • kedvező átváltási árfolyam

Hogyan regisztrálj?

  1. Kattints erre a linkre: https://www.curve.app/en/
  2. Töltsd le a telefonodra az applikációt
  3. Nyisd meg az applikációt és menj végig a lépéseken
  4. Írd be a „referral / ajánlói” kódot és az első használat alkalmával 5 fontot írnak jóvá a kártyádon:

    ajánlói kódom: DPM8A53D
  5. Hitelesítés
  6. Várd meg, amíg postán megérkezik a kártya (pár nap)
  7. Lépj be az applikációba és rendelj hozzá egy magyar kártyádat
  8. Ezután máris használhatod
Jogi

Ez a cikk 2019. augusztus 08. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikkben szereplő információk nem teljes körűek és nem számítanak pénzügyi tanácsadásnak. A felelősségteljes döntéshez javasolt minden esetben a szolgáltató honlapján tájékozódni!

Hogyan vedd meg az első lakásodat? – pénzügyi tervezés

Hogyan vedd meg az első lakásodat? – pénzügyi tervezés

Kétfajta fiatal létezik az „első lakásukat vásárlók” piacán. Az egyiknek sikerült önerőt gyűjtenie támogatják a szülei, míg a másiknak akár 10 évet is kell küzdenie ahhoz, hogy eljusson a start mezőre. Mi most ezt az esetet fogjuk megvizsgálni. Mégis mit kell tenned ahhoz, hogy minél hamarabb és hatékonyabban megszerezd azt az első lakást? Vigyázz! Ezek olyan praktikák, amik megzavarhatják a nyugalmadat!

1. lépés – alapozás

Jól látod. Ahogyan az egyetemi bulikon, úgy itt is kötelező a megfelelő alapozás, ha nem akarsz még éjfél előtt beájulni az egyik árokba reményvesztetten. Elöljáróban leszögezem, hogy mivel nincsen pénzed, így nem fintoroghatsz. Azaz a gyomrodnak be kell vennie a mindenféle állami támogatással érkezők röghöz kötést is.

Menj el dolgozni azonnal és hagyj fel a „mindent bele bulikkal”

Viszlát „mindent bele nyaralások”.

Viszlát heti 3 iszogatós este a haverokkal.

Viszlát másnaposság.

Viszlát „azzal csajozok, hogy fizetem a legdrágább étteremben a kajáját” próbálkozások.

Gyorsan egy paradigmaváltásba kell fordulnunk, ha azonnali eredményt akarunk elérni. Nem azt mondom, hogy vonulj be egy zárdába, de azért ne most próbáld meg testfestéssel (tetkó) és mindenféle absztrakt hatással kifejezni az éned. Mert ez bizony sok százezer forintba kerülne.

Helyette azonnal húzzál el dolgozni (figyelem: akár két helyre egyszerre) és legnagyobb örömöd az életben az legyen, amikor este megfáradtan, kigombolt nadrággal leülsz a számítógép elé – előtte magadra csukod az ajtót – és belépsz az internet bankodra megnézni az egyre csak dagadó számlaegyenlegedet.

Keress egy csajt / pasit

Néha azt érzem, hogy a pénzügyi tanácsadás egyre közelebb kerül a pszichológiához és egyre távolodunk az excel világától. Mivel minden elérhető állami támogatás feltétele az önkormányzati „szolga” előtt szentesített (értsd: házasság) párkapcsolat, így a legjobb tanácsom:

keress egy rendes lányt vagy fiút.

Hagyd a laza erkölcsű estéket. Nincsen vesztegetni való időd. Hiszen még meg kell tanulnotok egymás nevét, le kéne húznotok egymással pár hónapot és aztán irány az anyakönyvvezető. Grátisz: így pedig már duplán tudtok gyűjtögetni az első lakásra.

Gondoskodj a fizetésedről és az OEP igazolásról

Dolgozni sem annyira egyszerű, mint hinnéd. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen formában kapod a fizetésedet és milyen jogviszonnyal jelentenek be. Ha a támogatásokra pályázol, akkor főállás játszik szinte egyedül vagy egyéni vállalkozás.

A babaváró 3 éves OEP-től, a CSOK új lakásra 2 éves OEP-től indul. Azaz rendkívül karcsú lesz, ha te mondjuk fél évvel korábban találod ki, hogy akkor ideje rendezni az OEP jogviszonyokat és a munkabéreket.

A legjobb, ha a diákéveid (mert azok beleszámítanak) után azonnal főállású bejelentésre teszel szert és a fizetésedet mindig folyószámlára kapod, mint munkabér. Ha hitelre lesz szükséged, akkor a jövedelemvizsgálat során problémát okozhatnak a mindenféle „zsebbe” juttatások vagy „benzinpénzek”.

2. lépés – akcióterv

Ha már sikerült eljutnod egy „nagyjából állapotba” mind az OEP, mind a munkahelyed, mind a párkapcsolatod tekintetében, akkor lehet tervezgetni, nézegetni.

Önerő 1 év alatt

Én azzal számolok, hogy nagyon türelmetlen vagy és 1 év alatt teljesítetted a feltételeket. Ha ehhez hozzácsapjuk a diákéveidet, akkor elvileg rendben lesz az OEP is. Ebben az 1 évben félre kellett tenned minimum havi 100 000 forintot. Ezt a brutális stabil párkapcsolatod másik fele is tudta teljesíteni. Tehát kettőtöknek összejött bruttó 2,4M forint.

Kell az ingyen 10M forint is

Persze az állami 10M forintos babaváró pénz pont annyira ingyenes, mint amennyire én ezeket a sorokat befeszült farpofával billentyűzöm befele.

Röviden a sztori:

Bemész a bankba a brutálisan stabil párkapcsolatoddal a bankba és megígéred, hogy 5 éven belül lesz legalább egy gyereketek. Erre az ígéretre kaptok 10M forintot, amit bármire el lehet költeni. Kamatmentes hitel, aminek a kezdő törlesztője 45e forint lesz 20 évre. Ha megszületik a gyerek, akkor 3 évig nem kell törleszteni. Ha még egy gyerek jön, akkor még 3 év felfüggesztés és a tartozás 30%-ának az elengedése a jutalom. Harmadik gyereknél törlik a tartozást.

Ha 5 éven belül nem jön a gyerek, akkor megszívtad, mert kamatostul kell visszafizetni a pénzt. Grátisz: aláírod, hogy a gyereket 18 éves koráig nem vágod ki otthonról. Javaslom a szerződést nagyon jó helyre dugd el, mert ha a gyerek 8-10 évesen rájön arra, hogy nem dobhatod ki (bármit csinál), akkor eléggé a fejedre fog nőni. Te meg nem sütheted el a „mész az intézetbe örökzöld klasszikust, ha nevelni akarsz”.

CSOK 1,43M+10M, ha már a lúd is kövér

Azt mondom húzzunk 19-re lapot. De azért ésszel. Ezért ti két gyereket ígértek meg és a használt lakásra repültök rá, amiért kaptok két tál szotyit (1,43M forint CSOK). Viszont ehhez jár a 3%-os államilag garantált jelzáloghitel, aminek a törlesztője 25 évre havi 47e forint lesz. Ez lehet jó üzlet, de akár rémálom.

Gondolom mondanom sem kell, hogyha a következő 10 évben nem viselkedtek álomcsaládként, akkor bizony kamatostul kell majd visszafizetni mindent.

Lakás a következő 10 évre

Mivel a nullán vagy jelenleg és a start mező fele haladsz, ahol azok az évfolyamtársaid állanak, akik önerőből szüleikből tudtak venni már saját lakást, ezért nem lehetsz válogatós. A bármi IS jó. Mi a matek? Legyünk optimisták és lesz 2 gyerek. Plusz 2 felnőtt.

A felnőttek beköltöznek a nappaliba (viszlát nappali funkciójú nappali, viszlát amerikai konyha), a gyerekek kapnak 1-1 szobát. Ti pedig Budapesten maradnátok. Akkor szükségetek lesz egy 55nm-es panellakásra, aminek a jelenlegi ára valahol 25M forint környékén található. Jövőre ikszeljük be a 28M forintot.

Számoljunk:

Önerő: 2,4M forint

Babaváró: 10M forint

CSOK: 1,4M forint

CSOK hitel: 10M forint

Ez összesen: 23,8M forint, amihez fel kell venned még további 4,2M forint piaci hitelt. Vagyis többet kell felvenni, ugyanis nem számoltál azzal, hogy nincsenek bútoraitok, a lakást is rendbe kéne tenni és még valamennyi illetéket is fizetnetek kell. Legjobb esetben is az önerőtök mértéke elmegy ezekre a dolgokra. Tehát valószínűleg olyan 7M forint piaci hitelt kell felvenni, aminek a törlesztője 20 évre 43e forint körül alakul majd.

A teljes törlesztés tehát: 45e+47e+43e= 135e forint, ami kevesebb, mint az albérletetek díja. Tehát itt visszahoztátok magatokat a vert helyzetből. Elvileg nem lesz gond a törlesztéssel.

3. lépés – gyakorlat

Az elmélet szépen hangzik, de a valóságban egy kisvállalkozást fogtok szervezni, amihez keresitek majd a megfelelő embereket. Készülj fel lelkileg:

Ingatlantulajdonos

Ő lesz az, aki eladja nektek a lakást. Az ő érdeke, hogy minél hamarabb, minél több pénzt adjatok neki oda. Bármikor meggondolhatja magát, hisztizhet is egy picit vagy eltűnhet két hétre nyaralni, amikor éppen egy fontos papírt kéne aláírnia.

Ingatlanközvetítő

Nagy eséllyel lesz egy ingatlanközvetítő, aki majd közvetít valakik között. Egy idő után kifejezetten hátrány lehet a jelenléte, ha nem lehet megkerülni és minden kommunikációt rajta keresztül kell lefojtatni. Számára a pacsizás után a legfontosabb feladata saját közvetítői jutalékának a védelme. És ezért mindent meg fog tenni. Hidd el!

Ügyvédek

A személyes kedvenceim. Ők azok, akik (true story) ingatlan adás-vétel kapcsán sorozatgyártásba kapcsoltak és konzerv szerződéseket másolgatnak végtelen mennyiségben. Mindezt a vételár 0,5-1%-áért. Lelkileg készülj fel, hogy minimum egy felesleges köröd lesz az ügyvéddel, amiért valami „kimaradt”.

Hitelközvetítő

Ez vagyok én.

Ő lesz az, aki az egész vásárlásnak a legfontosabb szereplője a számodra. Egyedi hitelkamatok, banki kapcsolatok. Ezekre lesz szükséged és a szaktudásra, aminek köszönhetően elvileg kevesebbet kell majd rohangálni (bankba be se kell menned) és majd helyetted gyúrja az ügyintézőket.

Valójában egy hitelközvetítő olyan, mintha a lövészárokban lenne, miközben jobbról az oroszok, balról a német haderő feszül egymásnak. eljöhet a pont, amikor téged kell nyugtatgatni (miért nincs még hitel) és közben a banki kapcsolatokkal vitatkozni (miért nincs még hitel). Mindenkivel harcol, hogy a legvégén megkapd azt, amire szükséged volt.

Banki ügyintéző

Számára te egy vagy a sok ügyfélből. Különösebb érdeke nem fűződik ahhoz, hogy egyedi bánásmódban részesülj. Itt az emberi faktor játszik, ami lutri. Nagyjából az ügyintézők 30%-a nagyon lelkiismeretes, a maradék 70% pedig már megtört az ügyfélhordák eljövetelekor.

A legnagyobb baj, hogy az ügyintéző konzerv megoldást keres neked és nem adhat olyan tippet, amivel feszegeted a határokat. Te pedig önmagadtól nem rendelkezel azzal a tudással, ami szükséges ahhoz, hogy ismerd a kiskapukat és gyorsító sávokat. Erre való a hitelközvetítő.

Közjegyző

Azt hihetnéd, hogyha a banktól megkaptad a zöld jelzést, akkor minden sínen van. Én is ezt hittem az elmúlt 12 évben. Aztán eljött két héttel ezelőtt egy esemény, amikor a közjegyző egy mondat közben felállt és otthagyta az ügyfelet. Innentől kezdve tudom, hogy bármi lehetséges. Alapesetben velük semmi gond nincsen.

Földhivatal

Hihi:)

Saját sztori. Folyósítás napja és a bank nem folyósít nekünk. Nem értjük, hogy miért. A kapcsolataimon keresztül kaptam a fülest, hogy azért, mert a tulajdoni lapon nem lett a bank széljegyre helyezve. Fura, mert tegnap bementünk ezért a földhivatalba. Ilyenkor irány vissza, ahol kiderült, hogy Margit elírt egy számot. Kis bosszankodás és másfél óra ügyintézés után újra sínen vagyunk.

Sok sikert 🙂

Szívesen segítek neked közvetíteni a babavárót és/vagy a lakáshiteledet, CSOK-ot. Átbeszéljük a többi igénybe vehető támogatást és akár jelzáloghitel konstrukciókat is nézünk, ha éppen lakásvásárlás előtt állsz. Ez egy komplex szolgáltatás.

szarvas.norbert@iflgroup.hu

Jogi

Ez a cikk 2019. július 31. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A cikkben szereplő információk nem teljes körűek és nem számítanak pénzügyi tanácsadásnak. A felelősségteljes döntéshez javasolt minden esetben a szolgáltató honlapján tájékozódni!

A pénz 5 nyelve! Te melyiket „beszéled”?

A pénz 5 nyelve! Te melyiket „beszéled”?

A napokban sétáltam egy tó partján, amikor gondolkodóban estem. Nem is oly rég hallottam a szeretet nyelvéről, miszerint minden embernek megvan a saját szeret nyelve, amin keresztül „el lehet őt érni”. Ha van szeret nyelv, akkor miért ne lenne a pénznek is nyelve? És mik ezek a kategóriák? Nézzük meg!

#1 Megkeresem

Ebbe a csoportba azok az ember tartoznak, akiknek a legjobb érzést az okozza, ha megkereshetik a pénzt. Azaz a munkájukért cserébe megfelelő javadalmazásban és jutalomban részesülnek. A pénz az elismertség jelképévé válik, amivel a munkáltató megfelelően ki tudja fejezni „háláját” az elvégzett munkával kapcsolatban.

Csak az számít, hogy mennyit keresünk meg a hónap végére. Akinek ez a pénz nyelve, azoknál nem ritka, hogy több forrásból, több tevékenységből „lapátolják össze” a lehető legtöbb pénzt. Igazi elégtétel, amikor a hónap végére a bevétel 7 számjegyű.

#2 Megosztom

Létezik az embereknek egy olyan rétege, akik számára a pénz pusztán az eszköze annak, hogy másoknak örömet okozhassanak. Esetükben a pénznek nincsen többletjelentése. Viszont az érzelmeknek annál több. És pontosan, tudják, hogy a másikból érzelmet azáltal is ki lehet csikarni, ha megosztjuk velük a pénzünket.

Őszintén hisznek abban, hogy a világot jobbá lehet tenni pusztán azzal a ténnyel, hogy odafigyelünk egymásra és segítünk ahol tudunk. Az ilyen típusú emberek azok, akik minden létező lehetőséget megragadnak, ha adakozásról van szó. Sőt! Jóval többet adnak, mint amennyi „elvárható lenne”. Biztos lehetsz benne, hogyha az átlag 5 000 forintot ad egy jótékony célra, akkor a „megosztom” pénzügyi nyelvet beszélő ember 10 000 forintot fog adni. Minimum…

#3 Megsokszorozom

Mondanom sem kell, hogy a kedvenc filmjei között található a Tőzsde Cápák, és issza Gordon Gekko képzeletbeli szavait. Az ilyen típusú emberek sosem nyugszanak. Hajtja őket a belső vágy, hogy a pénzüket megsokszorozzák, és sokszorozzák és egy picit még sokszorozzák. Ha nem fektetnek be, akkor az olyan, mintha elkönyvelték volna a veszteséget.

Igazi, vállalkozókedvű emberek gyűjtőhelye, akik közül kerül ki a legtöbb gazdag és elszegényedett ember egyaránt. Képesek mindent egy lapra feltenni egész életükben és kísértik a saját szerencséjüket. Adakozásra nehezen bírod őket, hiszen ez a típusú ember nem 5 000 forintot ad, ha 5 000 forintot kérsz tőle. Hanem 5 000 x 1,12 (12% hozam) a 10. hatványon mínusz SZJA + adó visszatérítés + IRR görbe + a befektetett idő értéke.

#4 Megtartom

Magyarországon a nagyszüleink beszélték igazán ezt a nyelvet. Gyakran illetjük őket azzal a kritikával, hogy nem volt még pénzügyi kultúrájuk. De mi van, ha megvolt a magukhoz való eszük? Mi van, ha ők egyszerűen a pénznek egy másik nyelvét beszélték, más értékrend szerint éltek? Mert számukra fontosabb volt a takarékoskodás, mint a túlfogyasztás…

Mindig van egy „befőttes üveg”, amihez szükség esetén hozzá lehet nyúlni. Úgy vannak vele, ha már megkereste, akkor vigyáz rá, hiszen pontosan tudja a pénznek az értékét. Nem akarja kamatoztatni, nem akarja kockáztatni. Pusztán meg szeretné tartani szűkösebb napokra.

#5 Megveszem

Ne keverjük össze a vásárlási tevékenységeddel, amit általában a szükségszerűség szül, míg másoknál önjutalmazó reflexként működik. Ettől függetlenül korántsem biztos, hogy a te személyes pénz nyelved ez a csoport. Lehet, hogy különösebben nem is okoz örömet a költekezés, pusztán megszokásból teszed.

Ezzel szemben ennek a csoportnak a legit tagjai számára a legjobb dolog, amit a pénzzel kezdhetnek, ha elköltik. Valami euforikusan bizsergető érzés kerekedik rajtuk úrrá, amikor egy újabb dolgot tudtak megvalósítani a pénzükből. Ők addig boldogok, amíg „mindenre elég pénzük van”. És ha nincsen elég pénz, akkor sincsen túl nagy baj, amíg a bank ad hozzá hitelt…

Nincsen jó válasz

Mindegyik nyelvnek megvannak az előnyei és hátrányai. Az igazán fontos, hogy képes legyél őszintén szembenézni az igazsággal és felismerd a saját pénz nyelvedet, azaz a pénzzel kapcsolatban mi motivál téged igazán? Ezután jöhet a környezeted is. Helyezd el őket ezekben a csoportokban és onnantól kezdve már pontosan ismerni fogod, hogy kit mi motivál a pénzzel kapcsolatban.

Keféld ki a pénzügyeid vadhajtásait még ma!

Keféld ki a pénzügyeid vadhajtásait még ma!

Reggel állok az ablakomnál, szürcsölgetem a kávémat és egy hirtelen felismerés villan át az agyamon, miközben próbálom kikefélni Speedy (macska) bundáját. Tulajdonképpen egy kismacskányi szőrt keféltem ki belőle és még hol a vége? És vajon a pénzügyi termékeimből mennyi felesleget tudnék „kikefélni”?

Saját kényelmünk rabjai vagyunk

Manapság egy átlagos pénzügyi coach azt mondaná neked, hogy „lusta vagy”! Logikus, hiszen ezt kell mondania. Elég erős kijelentésekkel kell szembesítenie téged azért, hogy kifizesd többször a díját.

Én azt gondolom, hogy nem a lustasággal van a fő probléma, hanem a kényelmességgel. Egyszerűen túl kényelmes a helyzet, ami kialakult. Alapvetően nem akarod gondozni a pénzügyi termékeidet. Megkötötted, amire szükséged volt és most már hagyjanak békén. Te fizetsz, a termék pedig működik.

A kényelmedért fizetned kell

Fontos szempont sokak számára ez a kényelem. Mi azt hisszük, hogy ez a kényelem ingyen van, mivel vállaltunk egy feltételt (pl.: költségek és szerződés tartalma) és ezt teljesítjük. Azonban a piaci versenyben egyre jobbá és olcsóbbá válnak a termékek.

Lehet, hogy elavult szolgáltatásra fizetsz? Mondok egy nagyon brutális példát! Kötöttél egy balesetbiztosítást 10 évvel ezelőtt. Mai napig fizeted, éves szinten 14 000 forintot. Ha megnézzük a legelső tételt (baleseti halál), akkor látod, hogy a biztosító fizetne neked 5 000 000 forintot.

Viszont, ha ma kötnéd meg ezt a biztosítást, akkor hasonló áron már 15 000 000 forintos baleseti halál biztosításod lenne. Melyiket kapja meg a család, ha bekövetkezik ez a dolog? Látod a különbséget? Lehet, hogy ugyanannyit kell fizetned, de lényegesen többet kapsz a pénzedért cserébe.

Írj nekem, ha szeretnéd, hogy küldjek baleset biztosítási összehasonlító táblázatot több ajánlatot összevetve: szarvas.norbert@iflgroup.hu

Mi a házi feladat?

Az alábbi pénzügyi termékeket összeszeded és ajánlatokat kérsz rájuk vagy egyesével vagy egy pénzügyi tanácsadótól. Akár nekem is írhatsz ezzel kapcsolatban és megnézem, hogy tudok-e segíteni.

  • lakásbiztosítás -» megfelelő összegre van biztosítva a ház? lehetne spórolni a díjon?
  • baleset biztosítás -» fedezet növelése vagy a díj csökkentése
  • hitelek -» futamidő vagy havi törlesztés csökkentése (Tudtad? Van ma olyan bank, akik szabad felhasználású hitelt adnak ingatlanra 10 éves fix kamattal 4,15% kamatra bizonyos feltételek teljesülése esetén?)
  • egészségpénztár -» hogyan lehet csökkenteni a levont díjakat?
  • bankszámla -» költségek csökkentése
Sokat jelenthet

Állítom neked, hogy brutálisan sokat fizetsz ezekre az apró tételekre. Például egy 300 000 forintos hitelkártya, aminek a tartozását nem fizeted vissza minden hónapban teljes mértékben, akár havi 5-10 000 forint kiadást jelent teljesen feleslegesen.

Ha neked is több folyószámlád van, akkor pusztán az éves kártyadíjak évi több ezer forintot jelenthetnek. Például 3 kártya minimum 10-15e forintba kerül évente és akkor még nem beszéltünk a számlavezetési díjakról.

Miért nem váltod ki az egyik számládat az ingyenes Revoluttal? Ebben a cikkben leírtam, hogy miről szól. Ráadásul van linkem, hogy a kártyád is ingyenes legyen hozzá! Revolut leírás közérthetően.

Elmondom, mit gondolok erről

Díjmentes hitelügyintézés Budapesten

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. június 03. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem lesz jobb életed!

Nem lesz jobb életed!

A pénzügyi tanácsadó feladata nem az, hogy jobbá tegye az életedet. A feladat, hogy amit már felépítettél azt ne rontsd el. Nem új utakat kell kijelölnie számodra, hanem azon az úton kell tovább vezetnie téged, amin már elindultál. Nem a döntést hozza meg helyetted, hanem a döntésedben támogat új ötletekkel. Nézzük meg a gyakorlatban, hogy ez mit jelent!

Új lakás vásárlása esetén

Megszületik benned az igény, hogy költözni szeretnél. Végre új lakásba mennél, amihez keresed a lehetőségeket. Arra vagy kíváncsi, hogy mennyi lesz a hitelnek a törlesztőrészlete, milyen feltételekkel kaphatod azt meg. Leülsz egy pénzügyi tanácsadóval és elkezdtek számolgatni.

Megerősít téged abban, hogy a hitelt valóban jó feltételekkel tudod megkapni. Valóban működni fog az ügylet. Felvilágosít az ügymenetről és a beszélgetés végére úgy érzed, hogy minden a helyére került. Bele szeretnél vágni.

Ismerős érzés?

Mégse lesz jobb

Neked az iménti forgatókönyv az elvárásod egy tanácsadóval kapcsolatban. De mit csinál valójában a tanácsadó? Miért van rá szükséged a banki hitel összehasonlító kalkulátorok fénykorában?

Egy valóban jó pénzügyi tanácsadó nagyjából 5 perc alatt felméri magában, hogy te megkapod-e a hitelt (90%-os bizonyossággal) vagy sem. A beszélgetés hátralevő részében arról kell megbizonyosodnia, hogy a hitel felvétele és az esetleges költözés az életetekre milyen kihatással lesz.

Éppen ezért tovább merészkedik, mint a hitel paraméterei és elkezdi sorolni

  • a vásárlással kapcsolatos, ámbár hitelt nem érintő költségeket (ügyvédi díjak, földhivatali díjak, illeték)
  • a műszaki átadás-átvétellel kapcsolatos felmerülő problémákat
  • a lakás átadásának csúszásával járó extra költségeket
  • berendezési és költözési költségeket
  • a vásárlással járó lelki vetületet (pl.: stressz, párkapcsolat próbája…)
  • a hitelügylet átfutási idejének esetleges csúszását
  • …stb
Nem csak szép, nem csak jó

Tehát minden olyan dolgot elmondanak neked, átbeszélnek veled, amire nem is gondoltál. Persze a legkönnyebb az lenne, ha ellenkezés nélkül bólintana a tanácsadó és már intéznétek a hiteligénylést. Lehet, hogy először felesleges kekeckedésnek érzed ezeket a dolgokat, de a végén hálás leszel azért, amit itt kaptál.

Az ügyfélnek az a dolga, hogy jobb életről álmodozzon. A tanácsadó dolga visszarántani a valóságba és a kényes kérdéseket megfogalmazni. A kettő együtt fogja eldönteni, hogy érdemes-e belevágni az ügyletbe vagy sem?

Aki csak a számokkal operál, az nem tanácsadó

Az nem tanácsadó, hanem ügyintéző. Márpedig rengeteg független ügyintézőt ismerek, akik hozzák a kockás füzetet és mindig csak a kérdéseidre adnak pontos választ. De sosem vetnek fel újabb kérdéseket. Sosem kockáztatják meg, hogy esetleg meggondold magad olyan dolog miatt, ami még meg sem fogalmazódott meg benned.

A világunkat számokkal próbáljuk meg leírni és hajlamosak vagyunk a lakásvásárlást is ezen kockás papíron keresztül értelmezni. Pedig mit érnek a gyönyörű számok, ha a végén anya és apa elválik amiatt a stressz miatt, amit egy ház építése során éltek át felkészületlenül?

Azt mondtam, nem lesz jobb életed!

A címben ezt a kegyetlen mondatot írtam le. Már ezzel az egy mondattal is rá akarlak döbbenteni arra, hogy egyetlen lépés önmagában nem teszi jobbá az életedet. Attól, mert erre vágysz még nem vagy képes érte tenni. Mert a jobb élet nem egy lépésből áll, hanem lépések sorozatából.

Mint ahogyan a lakásvásárlást sem szűkíthetjük le pusztán a lakás megvásárlására, amikor olyan mellékes folyamatok lendülnek mozgásba, amikor szintén hatással lehetnek az életünkre!

Nézd meg mennyibe kerül beköltözni egy új lakásba!

Díjmentes hitelügyintézés Budapesten és környékén

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. május 28. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.