A tegnapi napon meghívott vendégként részt vettem a Borealis Tudásközösség Est-en, ahol a „nem tudás” volt a központi téma. Nagyon érdekes koncepció alapján szerveződött az est, hiszen a hallgatók aktív bevonásával – véleménymegosztások, kérdések, ötletek – , mondhatni „önszerveződő” beszélgetés alakult ki. Gondold el, milyen érdekes est lehetett, ahol Katona Melinda ügyvezető a kérdéseit a „nem tudással” kapcsolatosan egy volt amerikai katona – jelenlegi kávézó tulajdonosnak, egy drámapedagógusnak (ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, egyetemi docens,) és egy kriminálszakértő -túsztárgyalónak tette fel…
A cikk innentől kezdve a saját véleményemet és a gondolatvilágomat tükrözi. Ugyanis ennek a tudásestnek pontosan ez volt az értelme! Gondolatébresztő- beszélgetésindító! Szeretném veletek megosztani a bennem felmerült gondolataimat…
Mi jelent számomra a „nem tudás”?
Mi az, hogy „nem tudás”? Beszélhetünk-e pozitív értelembe véve erről egy olyan, alapvetően akadémisták által kialakított (ál)perfekcionista világban, ahol a legnagyobb erény valaminek a precíz tudása? Egy világ, ahol sokáig szégyenérzetett és megaláztatottságot jelentett, ha azt mondtuk valamire: „nem tudom”.
Itt máris visszacsatolnék mindenki iskolás éveire, ahol a tanító néni a röpdolgozatokat pirosra festette és a hibát kereste ahelyett, hogy zöldre festve, az erősségeinket hangsúlyozta volna ki. Kiskorunktól kezdve nevelt minket a társadalom a tökéletességre, miközben a hibáinkra fókuszált.
„A hibáidon javíts és ne az erősségeidet fejleszd” – keltették fel bennünk ezt az érzetet egész életünkben…
A tudást birtokolni akarjuk, miközben csak felhasználók vagyunk!
Melinda a tudásestet gyakorlatilag azzal a kérdéssel nyitotta, hogy „szerintünk hány %-nyi tudásra van szükségünk a sikerhez?”. Bennem elkezdett fejlődni egy gondolatcsíra ezzel kapcsolatban. Valóban szükséges birtokolnunk a tudást a sikerhez? Ugyanis miről van szó?
Hány % tudásra van szükséged? = Hány % tudást birtokolsz?
David Allen, GTDR- hatékonyságnövelés stresszmentesen megalkotójának a mondandóját hoznám fel példának, aki szerint az emberi agy egyszerűen nem alkalmas a tudás-információ „könyvtári birtoklására”. Az emberi agy alapvetően felhasználja az információt és továbbítja. Tehát nekünk nem a tudás birtoklására van szükségünk (az alaptudás szükséges), hanem azt a képességet kell kifejlesztenünk, hogy a minket körülvevő információs zűrzavarból megfelelően szortírozva tudjuk kivonni a hasznos tudást, majd felhasználni azt.
Egy olyan szakterületről „érkeztem”, ahol szégyen a „nem tudás”
Mikor mondtad utoljára, hogy „nem tudom”? Figyeld meg a szeretteidet és saját magadat, amennyire mániákusan küzd mindenki a „nem tudás” ellen. De szükséges mindenben szakértőként mutatkoznunk? Én évek óta gyakorlatilag úgy kezdem a szolgáltatásom bemutatását a konzultációra jelentkezőknek, hogy:
a konzultáción átbeszélünk mindent. Ha felmerül olyan kérdés, amire nem tudom azonnal a választ, akkor utánajárok és később megválaszolom!
Milyen vicces arc poetica ez egy olyan szakterületen, mint a pénzügy, ahol az információból élünk? Ahol öltönyös manuszok a nyakkendő mögé bújva építik saját személyes kultuszukat. És ahol az ügyfeleket úgy szocializálták, arra programozták, hogy az a tanácsadó, aki nem tud valamit, az egy rossz tanácsadó.
Ezt idejekorán felismertem saját karrieremben, hogy ez a hozzáállás vezethet a deinformációhoz és megágyazhat az ügyfelek veszteségeinek. Helyette bátran ki kell mondani, ha valamit nem tudunk. Ki is mondom! Az ügyfeleim pedig hálásak ezért, hiszen mára az őszinteséget és a „nem tudást” úgy igénylik, mint egy éhező a falat kenyért.
Saját félelmeink rabjai vagyunk – az eset, amikor a „nem tudás” lebéníthat…
Felmerült a beszélgetés során egy olyan gondolat, miszerint az emberek saját félelmeik rabjai. Viszont a félelmeink alapvetően a „nem tudásból” eredhetnek, hiszen azt senki nem tudja, hogy holnap mi következik be és mi nem következik be.
Mivel „nem tudunk”, ezért saját eshetőségeket gyártunk magunknak a jövőre nézve, amitől aztán elkezdünk félni, hogy bekövetkezik. Ennek az ördögi körnek a végén szokták mondani, hogy „bevonzottuk a dolgot”. Végh József kriminálpszichológus szerint azonban ez a félelem egy „üres valami”, amit mi töltünk meg látens tartalommal.
Ha viszont ezt felismerjük és elkezdünk „nem félni a saját félelmünktől”, akkor sokkal kevésbé leszünk hajlamosak megteremtenia saját valóságunkat, amiben „kiprovokáljuk”, azaz megteremtjük az összes feltételét az általunk előre konkretizált negatív kimenetelnek.
Létezik olyan, hogy túl sok tudás, ami hátrány?
Ezt a kérdést a tudásest résztvevői egyedi nézőpontok felől közelítették meg. Nem vagyok abban biztos, hogy mindenki megfelelően elkülönítette a „tudás” és az „információ” fogalmait. Hiszen amikor arról beszélünk, hogy azért nem indulunk el valahova, mert „azt olvastam”, hogy le van zárva az utca, majd a helyszínen kiderül, hogy már megnyitották, akkor az nem feltétlenül a tudás, mintsem az információ „hibája”.
A tudás az én értelmezésem szerint sokkal mélyebben gyökeredzik mindenki belső énjében. A tudásnak nevezem összefoglaló néven az összes, az életünk során ránk ható benyomásokat, információkat, tapasztalásokat, amik együttesen teszik ki a személyiségünket.
Az információ sokkal specifikusabb, hiszen nem a létünket határozza meg, nem emiatt adunk különféle reakciókat bizonyos helyzetekre. Az információ egyfajta lokális támpontot jelent egy adott helyzetben, míg a tudás felelős az adott helyzetre általunk adott „jellemző” reakciókért.
Túl sok tudás szerintem nem létezik. Nem tudhatunk túl sokat. Viszont túlinformáltság már valós problémát jelenthet, amikor egy adott dologról túl sokat tudok, ami eltorzítja a valóságészlelő képességünket, hiszen a múlt adataiból következtetünk a jövőre.
Az a bizonyos előítélet a másikkal szemben
Miért van az, hogy hajlamosak vagyunk előítélettel élni a másik ember iránt? Ez lehet a múltbeli ismerettségből eredő információ, vagy akár az első találkozás első 3 másodpercében rajtunk eluralkodó, a külső alapján meghatározott vélekedés.
Az emberek mindenkit skatulyáznak és dobozokba helyezik, ahonnan nagyon nehéz kitőrni. Ez probléma, hiszen itt egyfajta tudással rendelkezünk, ami helyett sokkal szerencsésebb lenne a „nem tudás”.
„Nem tudom, hogy Peti erre a helyzetre hogyan fog reagálni”.
„Nem tudom, hogy Peti a legutóbbi találkozásunk során miben változott”
” Nem tudom, hogy…”
Ehelyett mi történik? A múltbeli tudásunkból táplálkozva előre eldöntjük, hogy Peti mire képes és mire nem. Kizárjuk tudatalatt a lehetőségét annak, hogy Peti idő közben megváltozhatott és nem a mi véleményünk-feltételezésünk, hanem Peti tényleges reakciója a döntő tényező az adott helyzetben!
Feltétlen elfogadás
Az önismeret a kulcs
Azzal szerintem mindenki egyetértett, hogy az önsimeret a kulcs. A saját magunk által kreált realitás és a valóság közötti kapcsolatnak az önismeretünk a kulcsa. Mennyire vagyok képes saját magamat kívülállóként szemlélni?
Mennyire vagyok képes felismerni magamban a tudást és a „nem tudást”? Ha felismerjük, hogy valamit nem tudunk az már fél siker. Az igazi siker pedig az, ha a „nem tudásunkkal” megtaláljuk azokat az embereket, akik „tudnak” az adott kérdésben vagy területen. Így az információmegosztással végső soron mi is tudni fogunk.
Mert a „nem tudás” szerintem nem a gyengeség jele, hanem egy lehetőség, hogy a megfelelő információ begyűjtésével új tudásra tegyünk szert!
Nagyon érdekes volt a tudásest. Őszintén szólva úgy jöttem el, hogy ezen legközelebb is részt szeretnék venni, mert gondolkodó emberek jöttek össze, akik mind fejlődni akartak és tudást megosztani! Inspiráló volt…
Szeretnél megtakarítani vagy hitelt felvenni?
- Lakástakarékot szeretnék kötni
- Nyugdíjcélra szeretnék félretenni
- Gyerekmegtakarítást szeretnék kötni
- Hitelt szeretnék felvenni lakásra
Hasznos cikkek számodra:
- Megtanítom, hogyan állítsd helyre a cash flow-dat!
- A „3”-as szabály alkalmazása a pénzügyeinkben pénzügyi sikerhez vezethet!
- A biztonsági tartalék 3 szintje
Adj értéket az értékért cserébe, azaz ismerdd el a blog minőségét havi 1 dollár támogatással!
