Ha tetszett a cikk, osszd meg ismerőseiddel is!

Pont ma hallottam a rádióban, hogy 10 megkérdezettből csak 2-en ajánlanák a munkahelyüket meleg szívvel a barátjuknak. Magyarul a munkavállalók 80%-a elégedetlen a munkahelyével, aminek egyik legfontosabb oka a bérezés. Innentől kezdve pedig két dolgot tehetünk: felcsapjuk a bérkalkulátor első oldalát vagy pedig elkezdünk profi módon tárgyalni a fizetésünkről! Én a másodikat ajánlom neked és be is bizonyítom számodra, hogy miért érdemes…

 

 

Mennyi volt Magyarországon az átlagkereset 2012-2017 között?

 

Bérkalkulátor: Az átlagkeresetek alakulása Magyarországon 2012-2017 között havi nettó átlagkereset

 

Ahhoz, hogy megértsük a bértárgyalás fontosságát, érdemes megnéznünk, hogyan alakultak az elmúlt években az átlagkeresetek Magyarországon 2017-ig bezárólag. Alapvetően tapasztalhatunk egy évről-évre esedékes átlagbér-emelkedést, ami 5 év alatt 33,1%-os emelkedést eredményezett közel 0%-os inflációs ráta mellett a versenyszférában.

A bérkalkuláció során a kiindulópontunk egy olyan közeg, ahol alapvetően emelkedik a jövedelem, viszont már az alapokat, azaz a kezdő fizetést is kevésnek érzi a munkavállaló, amikor munkába áll. De nézzük meg, hogy mit jelentene számunkra, ha a bértárgyalás során sikerülne pusztán 10%-kal magasabb jövedelmet kiharcolnunk, miközben az alapbérünk minden évben átlagosan bruttó 6,62%-kal növekedne?

 

 

Bérkalkulátor: 10%-kal sikeresebb bértárgyalás 10 év alatt annyit jelent, mintha kötöttünk volna 5 lakástakarékot

 

Bérkalkulátor: A 10%-os bértöbbletből és annak évenkénti 6,62%-os emelkedéséből “megspórolt”- “megszerzett” többletbevétel alakulása

 

Hogy miért érdemes bértárgyaláson kiállni saját magunkért és akár 10%-kal magasabb alapfizetést kiharcolni?

A diagramm magáért beszél! Láthatjuk, hogyha a kezdő nettó munkabérünk az átlagos 200 671 forint helyett 10%-kal magasabb összegről indult volna, amit évenként átlagosan 6,62%-kal növelnek meg, akkor 10 év alatt 3 503 279 forinttal kaptunk volna több pénzt. Hogy ezt az összeget perspektívába helyezzük, ez olyan, mintha minden hónapban félreraktunk volna lakástakarék szerződésbe (5db) havi 20 000 forintot, összesen havi 100 000 forintot, amire 10 év alatt 5×720 00, azaz 3 600 000 forint állami támogatást kaptunk volna. Szóval jelentős összegről beszélünk!

A példában a 10%-os alapbérből induló évenkénti emelés azt jelenti 10 év alatt, mintha havonta átlagosan 29 193 forinttal kapnánk magasabb fizetést (vigyázat: nem lineáris a növekmény).

 

 

 

A sikeres bértárgyaláshoz pontosan ismernünk kell a munkaerőpiaci értékünket!

Ahhoz, hogy magabiztosan és sikeresen tudjunk tárgyalni a saját bérünkről, rendkívül fontos ismernünk a saját erősségeinket, képességeinket, gyengeségeinket és potenciálunkat. Ehhez érdemes elkészítenünk-átgondolnunk magunkban illetve ismerőseink véleményét kikérve megalkotni a személyes SWOT analízisünket, amivel egy teljesebb és átfogóbb képet kaphatunk saját magunkról és munkaerőpiaci értékünkkel.

 

munkaerőpiaci érték bérkalkuláció során swot analízis példa

 

Ha pedig megismertünk és leírtunk a saját lehetőségeinket, abban az esetben az első dolgunk, hogy elkezdjünk javítani a saját helyzetünkön és előnyt kovácsoljunk a tudatos felkészülésből, mielőtt a bértárgyalást elkezdjük.

  1. Az erősségeinket nem elég ismerni. Meg kell tudunk ezeket röviden és pontosan fogalmazni, hogy ütős (de nem nagyképű) mondatokká gyúrva meg tudjuk a saját állításainkat védeni és ezáltal érvelni a magasabb bér mellett
  2. A gyengeségeinkek dolgozni kell. Biztosak lehetünk abban, hogy a másik fél a mi gyengeségeinket fogja felkérdezni, hogy aztán ezekre hivatkozva csökkentsen a bérkalkuláció eredményén. Éppen ezért előre át kell gondolnunk, hogy mire milyen frappáns választ fogunk adni.
  3. A lehetőségekkel a jövőt térképezzük fel. A magasabb bért ritkán adják meg a jelennek, sokkal inkább a jövőbeni potenciálunknak szól az emelés. Nekünk ezzel tisztában kell lenni és meg kell tanulnunk érvelni a saját lehetőségeinkkel.
  4. Fenyegetettségekkel szembe kell néznünk. Egy bértárgyalás során egyértelmű, hogy a munkapiaci értékünk eőrteljesen függ a külső tényezőktől, mint például a pozícióra jelentkezők száma és minősége. Ezt előre fel kell mérnünk és el kell magunkat helyezni a “térképen”.

 

Második lépésként nézzük meg az adott pozíciónak a piaci átlagbérét

Könnyen előfordulhat, hogy a piaci átlagnál alacsonyabb bért szeretne nekünk adni a munkáltató. Ha pontosan tisztában vagyunk a piaci és regionális átlaggal, akkor már sokkal könnyebben fogjuk tudni érvényesíteni az elképzeléseinket. Hiszen a te munkád miért ér kevesebbet, mint a másik emberé, aki ugyanabban a városban dolgozik ugyanabban a pozícióban?

Érdemes ezzel kapcsolatban megnézni a fizetesek.hu oldalt, ahol könnyen informálódhatunk a saját lehetőségeinkről és az adott pozícióra jellemző átlagbérekről. Tehát kezünkben lesz egy konkrét szám, amihez viszonyíthatjuk a saját elképzeléseinket.

 

bérkalkulátor a fizetesek.hu oldalról

 

 

Tévhitek a bértárgyalásról

 

#1 Meg kell tanulnom profi tárgyalónak lennem

Valójában ez abból a félelemből ered, hogy egyszerűen nem merünk a pénzről beszélni, nem merünk kiállni saját magunkért, mert félünk, hogy elveszítjük a vélt tárgyalási pozíciónkat. A valóságban azonban meg kell értenünk, hogy a világ legtermészetesebb dolga a munkánkért cserébe pénzt kérni. És ahhoz nem kell profi “túsztárgyalónak lennünk”, hogy amikor a bérkalkulációról beszélünk, akkor eredmény érjünk el. Mindig beszéljünk egyenesen és ne trükközzünk. Ez a lényeg!

#2 Átesel a ló túlsó oldalára és mindenről tárgyalni akarsz

Az sem túl okos megoldás, hogyha kezünkbe vesszük a teljes irányítást és mindenről tárgyalni akarunk. Nagyon fontos megértenünk a munkahelyi hiearchiából eredő kötöttségi viszonyt, ami eleve kijelöli a határainkat. Figyeljünk oda, hogy ne vigyük túlzásba a bértárgyalást, mert könnyen visszaüthet!

#3 Merem vagy nem merem? Bezzeg Jóskának jobban megy…

Nagyon fontos és veszélyes tévhit azt gondolni, hogy vannak, akik profi “tűsztárgyalónak” születtek és ők születési joguknál fogva megérdemlik a magasabb bért, míg mi nem vagyunk ennyire kommunikatívak, és nem merünk megszólalni. Senki nem születik így, maximum van aki jobban tisztában van a saját munkaerőpiaci értékével, míg mások kevésbé. DE éppen ezért kell felkészülnöd előre és összegyűjteni az érveidet (SWOT analízis)!

 

5 lépésben tudsz felkészülni profin a bérkalkulációval egybekötött bértárgyalásra!

 

1. lépés – Pontosan határozd meg, hogy mekkora bért akarsz elérni

Miután utánajártál, hogy az adott pozíciónak mekkora az átlagbérezése, be kell határolnod a saját igényeidet. Ki kell számolnod, hogy mikor éri meg neked az adott munka (pl.: járulékos költségeket le kell vonni, mint dress code, utazási idő, felelősség…stb). Ha hagyod, hogy a másik fél adja meg a narratívát, akkor áldozatául eshetsz a horgonyozási technikának és veszítesz a bértárgyaláson!

 

Bónusz cikk, amiből megismerheted, hogy miért fontos a kiindulópont egy ártárgyalás során és miért érezheti magát győztesnek a vesztes is A horgonyozás technika

2. lépés – Készülj fel a cégből és nézz utána a lehetőségeinek

Nagyon fontos megértened, hogy minden cégnek megvan a saját maga SWOT analízise és a behatárolt lehetőségei. Elképzelhető, hogy egyáltalán nem lesznek képesek az elképzeléseidet teljesíteni és a túlzott elvárásaid megijeszthetik a másik felet. Visszavonulót fújnak, miközben te hajlandó lennél engedni.

  • nézz utána a céginformációban az előző évi árbevételnek és adózott eredménynek
  • nézd meg a cég létszámát a céginfóban
  • olvass a cégről véleményeket a Google-ben és a Facebookon
  • nézd meg a LinkedIn oldalukat és kerülj tisztában a tevékenységi körükkel
  • határozd be, hogy KKV cégről, nagy cégről vagy multiról van e szó
  • nézd meg, hogy az adott pozícióban az adott cégméret esetén milyen átlagfizetés lehet a reális elvárás

3. lépés – Készülj fel az elutasításra

A legtöbben azért buknak el, mert nincsen B tervük és ezt éreztetik is a munkáltatóval. Innentől kezdve pedig a munkáltató kerül nyertes pozícióba, hiszen pontosan tudja, hogy neked nagyobb szükséged van rájuk, mint nekik rád (legalábbis ezt éreztetik veled, holott a valóság lehet, hogy ennek az ellenkezője). Minden onnan kezdődik, hogy mennyire sikeresen mérted fel a saját munkaerőpiaci értékedet. Minél pontosabban tetted meg, annál jobban át fogod látni, hogy bizony nem a világ vége, ha itt megakadnak a tárgyalások. Hidd el, hogyha a munkáltató azt érzi, hogy neked van B terved, akkor kapkodni fog utánad!

4. lépés – Gyakorold be az érveidet

Nem lehet egy bértárgyalásra ad hoc felkészületlenül érkezni. Minél több előre megtanult érv-panellal a tarsolyodban érkezel, annál könnyebben fog minden menni. Hiszen bármilyen felvetésre azonnal tudsz érdemben reagálni és érvelni. EZ az a pont, ami meggyőzheti a munkáltató arról, hogy neked MEG KELL ADNIA a magasabb bért, hiszen értékes munkaerő vagy.

5. lépés – Menj el a bértárgyalásra

Lehet, hogy most elmosolyodtál, de hidd el, hogy nagyon sokan egyszerűen megfutamodnak a lehetőségtől és inkább csendes visszavonulót fújnak, csakhogy ne kelljen konfrontálódniuk a másik féllel. Elég csak megnézni az alábbi felmérést, ami számomra rendkívül ijesztő, hiszen a megkérdezettek közül kétszer többen kezdenek mindent új lappal, minthogy a főnökük elé kelljen állniuk és elkezdeni a bértárgyalást! Ezen változtatni kell, mert gyakran egy kérdés választ el minket a sikertől…

 

bérkalkuláció milyen megoldást alkalmaznak a munkavállalók ha növelni akarják a bevételüket?

 

Bónusz cikk 2: A tökéletes álláspályázathoz elengedhetetlen egy profi módon elkészített ütős motivációs levél. Ebben a cikkben pontról pontra megmutatom neked, hogyan érdemes nekilátni: Hogyan írjunk motivációs levelet?

 

 

+1 Extra tanács – Hogyan határozd meg a bérigényedet?

A cikkben már többször utaltam arra, hogy a bérigényed nem feltétlenül egyezik az adott pozíciónál elérhető átlagos jövedelemmel. Az átlagos bér egy jó kiindulópont lehet a bértárgyalás során, de az egyéni bérkalkuláció eredményéhez az egyéni preferenciáidat kell mérlegre tenned! Ehhez érdemes segítségűl hívni Maslow piramisát, hogy lássuk mire lehet szükséged:

 

bértárgyalás maslow piramis

forrás: HVG Állásbörze

 

Láthatod, hogy a várható kiadásaidat négy alapvető szükséglet szinten tudjuk elhelyezni. A fix és a szükséges kiadások szintje a saját családod létminimuma, azaz olyan összeg, aminél nem kereshetsz kevesebbet, máskülönben csődbe mentek.

Ha a munkahelyed havi nettó 150 000 forintot ajánl neked, de a fix és szükséges kiadások havi 160 000 forintra rúgnak, akkor egyszerűen nem szabad elvállalnod a munkát, hiszen ebben az esetben biztosan elindultok a csőd irányába.

Ugyanakkor nem azért dolgozunk, hogy az alapvető létszükségleteinket kielégítsük. Érdemes beleszámolnunk a hobbijainkat, terveinket is a bérkalkulációnkba, hiszen csak ebben az egyetlen egy esetben leszünk képesek boldogok lenni a munkahelyünkön ahelyett, hogy állandóan gyomorgörccsel mennénk dolgozni.

Nem szabad szégyelni a saját extra és luxus kiadásaidat!

Sajnos ma még nem alakult ki Magyarországon ennek a hagyománya, de hidd el, hogy mindenki ugyanúgy gondolkozik, mint te és mindenkinek ugyanúgy vannak extra szükségletei. Nem szégyen bevallani magunknak és másnak, hogy egy utazásért vagy hobbiért szeretnénk több pénzt kapni a munkánkért. Álljunk ki a saját életünkért bátran!

 

Extra cikk: Nem szabad megfeledkezni a megtakarítások és biztonsági tartalékok fontosságáról sem! Ebben a cikkben megtanítom neked, hogy leszel képes felépíteni a saját biztonsági tartalékod: Hogyan képezzünk pénzügyi tartalékot?

 

Ha hasznos volt számodra a cikk, akkor támogasd a blogot egy kávé árával!: Tetszett a cikk


Szeretnél a nyugdíjadra félretenni?

Az adatkezelési tájékoztató itt megtekinthető.
Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű. Szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul. Nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk.
Ez a cikk 2018. április 05. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikkajánló


Ha tetszett a cikk, osszd meg ismerőseiddel is!

Hozzászólások

hozzászólás

A nagy LTP könyv

Elkészítettem számodra a nagy lakástakarék bemutató könyvet, amibe minden jogszabályi értelmezést, feltételt, kalkulációt beleírtam. Mindezt közérthetően és olvasmányosan! A döntés leegyszerűsödik…

 

Teljes név:*
E-mail cím:*
Adatvédelem elfogadása:* Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és elfogadom.
E-mail küldés:* Hozzájárulok, hogy a iflgroup.hu számomra e-mailt, eDM-et küldjön.


Az adatkezelési tájékoztató itt megtekinthető.

You have Successfully Subscribed!

Családi vagyontervező

Elkészítettem számodra egy nagyszerű könyvet, amiben benne van majdnem minden ahhoz, hogy kezedbe vehesd a családi pénzügyeket és megtanuld a költségvetést pozitív irányban tartani. Érdekel?

 

Teljes név:*
E-mail cím:*
Adatvédelem elfogadása:* Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és elfogadom.
E-mail küldés:* Hozzájárulok, hogy a iflgroup.hu számomra e-mailt, eDM-et küldjön.


Az adatkezelési tájékoztató itt megtekinthető.

You have Successfully Subscribed!