Oldal kiválasztása
Hogyan bukhatod el a CSOK-ot?

Hogyan bukhatod el a CSOK-ot?

Éppen CSOK előadásra készülök, amit egy építőipari vállalat ügyfeleinek fogok a héten tartani. Azon kattogok, hogy milyen buktatói vannak ennek a CSOK-nak. Ebből a listából szeretném felhívni a figyelmedet egy nagyon fontos dologra.

20%-nál nem lehet nagyobb eltérés az árban

Amikor a bankhoz fordulunk, akkor kötelező jelleggel meg kell rendelnünk egy értékbecslést. Ilyenkor a bank képviseletében kimegy a szakember, aki készít egy becslést.

Alapvetően három értéke lesz az ingatlannak:

  • amit az értékbecslő határoz meg
  • ami az adás-vételi szerződésben szerepel
  • amit a bank határoz meg (HBÉ érték)

Ezek közül a legkisebbet veszi figyelembe, és abból számolja ki azt, hogy mennyi hitelt ad neked. A HBÉ (hitelbiztosítéki érték) törvényi maximuma a forgalmi érték maximum 80%-a. Viszont ettől a bankok eltérhetnek negatív irányba bizonyos esetekben (pl.: településkategória, JTM arány….stb.)

Már trükközni sem szükséges

Több eset is előfordulhat, amikor az értékbecslő által meghatározott forgalmi érték 20% feletti értékkel tér el a vételártól. Ez idáig jellemzően akkor tért el ilyen szinten a két érték, mert valami titkos megegyezés volt az eladó és vevő között, amivel lehetett csökkenteni vevői oldalról az illetéket, míg eladói oldalról (amennyiben cég) a megfizetendő céges adókat.

Ma már azonban könnyen megeshet velünk, hogy egy túlfűtött ingatlanpiacra szállunk be, ahol az árazás teljes mértékben elrugaszkodott attól a konzervatív becsléstől, amit a banki értékbecslő határoz meg. Tipikusan ilyen eset lehet, amikor szeretnénk egy lakást vásárolni (új építésű), aminek ára azért olyan magas, mert hatalmas kereslet alakult ki.

Ezt a keresletet azonban a bank nem fogja beárazni nekünk, mivel a kereslet mindig időleges és a jövőre nézve nem biztosított. Nagyon érdemes odafigyelünk ezekre az értékekre, mivel elbukhatjuk a CSOK-ot, ha 20%-kal eltérnek az értékek.

Mi a megoldás?

Egyrészt a bankok hitelezni és folyósítani akarnak. Joggal számíthatunk arra, hogy az értékbecslő az adás-vételiben szereplő értékhez hasonló értéket fog megadni azoknál a lakásoknál, amiknek a forgalmi értéke a jövőben is biztosított (pl.: budapesti ingatlan).

Amennyiben mégis biztosra szeretnénk menni, érdemes az előre kiválasztott banknál úgynevezett előzetes értékbecslést rendelni, amivel megtudhatjuk a bank szerint számolt értéket. Ráadásul ezt az előzetes értékbecslést jellemzően 90 napig felhasználhatjuk a CSOK és hitel igénylésünkben, tehát nem kell újat rendelni.

Díjmentes hitelügyintézés Budapesten

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. május 21. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Drága a magyar ingatlan? Akkor nézd meg Európát!

Drága a magyar ingatlan? Akkor nézd meg Európát!

Ahogyan az árakról, úgy az ingatlanárakról alkotott elképzeléseink is teljesen elszálltak. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a lakásáraink mostmár alulról súrolják Nyugat-Európa határait. Pusztán az életszínvonalban van egy hihetetlen különbség. De ebből mi az igazság? Tudod, hogy milyen árakon mennek a lakások Brüsszelben, Prágában vagy éppen Lyon-ban?

A fiatalok egyre nehezebben jutnak saját lakáshoz

Az ingatlanárakat minden esetben két fő mércével kell megvizsgálnunk. Egyrészt azok hogyan viszonyulnak a belső kereslethet, életszínvonalhoz. Másodsorban pedig regionális összehasonlítás szerint drágának vagy olcsónak számítanak-e?

25 év eladósodottság sem elég már

Amennyiben egy átlagos, 25-35 év körüli fiatal elszánja magát a lakáscélú jelzáloghitel felvételére – hajlandó eladósítani magát 25 évre – gyakran nem elég a sikerhez. Amíg pár évvel ezelőttig nagyjából egy ilyesfajta személyes döntés jellemezte az első lakásvásárlásokat, addig ma már szembesülnünk kell az elképesztő önerő szükséglettel!

20% önerő, ami pár éve még 37,3%-ot ért

A magyarországi ingatlanpiac felrobbanását talán a legjobban az önerő értékének az inflációja jellemzi. Nézzünk meg egy budapesti, külkerületi 55nm-es panellakást, amit 5 éve még 15M forintért meg tudtunk vásárolni a tulajdonosától. 20% önerő akkor is kellett, azaz 3M forint.

2019-ben ugyanennek a lakásnak az ára 28M forint. Itt a 20% önerő 5,6M forint, ami közel kétszerese a 2014-es példának. A mostani 5,6M forintunk (inflációt és jelenértéket nem figyelve) 37,3% önerőnek felelt volna meg.

Logikus kérdés: Az elmúlt 5 évben reális esélye volt ennek a fiatalnak, hogy összegyűjtsön további 2,6M forintot? 2,6M / 60 hónap = havi 43 333 forint megtakarítás 5 éven keresztül, miközben a lakhatás és megélhetés is drágult.

Egy londoni lakás árából 10 budapestit tudunk venni

A Deloitte minden évben nyilvánosságra hozzá saját Property Index-ét. Így hivatalos forrásból értesülhetünk első kézből a „külföldi” árakról is. Szemezgettem kicsit az árakban, és még nekem is sikerült meglepődnöm. Nem számítottam ilyen különbségekre.

Átlagos négyzetméterárak a nagyobb városokban 2017-2018-ban
 Deloitte property index 2018, lakásárak európában, budapest átlagos négyezméterár
Az árak euróban voltak megadva. A becslést 325 forintos árfolyammal készítettem el.

Lássuk be, Budapest ebben az összehasonlításban rendkívül lemaradt, mondhatni nálunk érdemes lakást vásárolni. Most gondolj bele abba, hogy egy átlagosnak mondható 85nm-es lakás Budapesten 45 387 875 forintba került 2017-ben, míg ugyanazt a lakást 456 144 000 forintba került belső-Londonban.

Keress 300x többet!

Jogos érvként szokták felhozni a fizetések közötti különbséget. Most gondolj bele! A példában szereplő lakásárak között (London-Budapest) 410 756 125 forint van. 10 éves periódust számolva havonta 3 422 967 forintot kellene ehhez félreraknunk, azaz kb. 10 532 eurót.

2018-ban az anglia keresetek toplistájának második helyén az „ügyvezetők voltak”, akik átlagosan havi 11 874 eurót kerestek meg!

Budapesten az átlagos jövedelem valahol havi 275 000 forint körül érhető el, ami 846 eurónak felel meg. Ahhoz, hogy budapesti léptékkel számolva ki tudjunk fizetni egy átlagos belső-Londoni ingatlant, 12,4x kellene többet keresnünk minden hónapban 10 éven keresztül úgy, hogy a fizetésünk egyenes arányosságban emelkedik az ingatlanárakkal.

Budapesten egyre aggasztóbb a helyzet

Az imént egy 2017-es statisztikát olvashattál. Megnéztem, hogy 2019.02.01-ben hogyan állt az átlagos négyzetméterár Budapesten. 724 650 forintot fizettük már egy négyzetméterért átlagosan. Tehát az ingatlanárak töretlenül emelkednek felfele.

A külföldi árváltozásokra vonatkozó hiteles adatokat nem igazán találtam, külön kikutatni meg nem akartam a 2019-es friss adatokat, mivel garantáltan nem lett olcsóbb a lakhatás sehol.

Budapest 2017 és 2019

A számok alapján a különbség (egyben emelkedés) 190 675 ft/nm. Egy 85 nm-es lakásnál a különbség két év alatt 16 207 375 forint. Ez azt jelenti, hogy két év alatt havi 675 307 forintot kellett volna megtakarítania annak, aki pontosan ugyanazt a lakást szerette volna megvásárolni.

Ezt meglépni alkalmazotti fizetésből lehetetlen.

Ma ott tartunk, hogy segítség nélkül nem megy

Nagyon szépen kirajzolódik a folyamat, ami egykoron Nyugat-Európát is jellemezte. Az ingatlanárak a központi városokban egyre inkább elszakadtak az alkalmazotti átlagos bérektől. Budapesten is ez a folyamat rajzolódik ki.

A jövőképünk nem kedvez senkinek, aki

  • nem rendelkezik már saját ingatlannal, aminek az értéke szintén emelkedett
  • nem rendelkezik örögséggel
  • nem rendelkezik családi támogatással
  • nem jogosult az állami támogatásokra

A végső következtetés: Segítség nélkül egy átlagos, munkajövedelemből élő ember-család képtelen lesz saját lakáshoz jutnia Budapesten.

Mennyibe kerül most lépni?

Ha megfogalmazódott benned valami, akkor ideje kiszámolnunk. Kifejezetten a családok szemszögéből nézzük meg, hogy egy 85 nm-es lakáshoz – aminek az átlagára 61 595 250 forint – milyen áron lehet hozzájutni.

Minimum 20% önerő

Önerő nélkül egyszerűen nem fog sikerülni. Feltételezzük, hogy egy fiatal házaspárról van szó, akik minimum 2 gyermeket terveznek a jövőben. Számukra az első lépés az állami kamatmentes személyi kölcsön 10M forintjának a felvétele 2019-07-01-től. Ennél olcsóbban nem jutnak hitelhez.

Részleteket itt találod: Babaváró támogatás

A minimum önerő tehát 12 319 050 forint ( és ebbe nem számoltuk bele a felújítás vagy az ügyvéd költségeit, illetéket!!!!!!). Tegyük fel, hogy 5M forint készpénzt sikerült összegyűjteniük már.

Emellett 2,6M forint CSOK-ra jogosultak új építésű lakás esetén a vállalt két gyermek után.

Jelenleg akkor összesen van 17,6M forint önerő (amiből 10M forintra a havi törlesztő kb. 45e forint 20 évre, amíg meg nem születik az első gyerek)

Szükség van 44M forint hitelre

A 44M forintból 10M forint esetében jogosultak vagyunk a CSOK 3%-os hitelre, aminek a törlesztője 25 évre havi 47e forint körül alakul.

A maradék 34M forintnak a havi törlesztője 25 évre 183 325 forint 10 éves fix kamattal.

Amennyiben hitelképesek vagyunk, úgy a legrosszabb időszakban a teljes havi törlesztésünk 183e+47e+45e= 275 000 forint. Ez rendkívül magas véleményem szerint. Azt gondolom, hogy a lakhatási kiadásunk maximum a teljes jövedelmünk 30%-a lehet.

Tehát a családnak minimum nettó 916 000 forintos bevétellel kellene rendelkeznie ahhoz, hogy ezt be merjék egyáltalán vállalni. A másik megoldás, hogy kisebb-olcsóbb lakást néznek ki maguknak.

Átfogó pénzügyi stratégia nélkül nem működik

Ezekből a rémisztő számokból láthatjuk, hogy önmagában nem fog működni a folyamat. A tervezésbe bele kell vennünk olyan tételeket, minthogy diákhitel esetén a születendő gyerek után anyukának felfüggesztik a fizetést, második gyereknél pedig a tartozás felét elengedik. Tehát egy nagyobb diákhitel tartozás esetén lehetséges, hogy akár havi 28 000 forint törlesztőt tudunk ezáltal felszabadítani.

Tovább gondolkodva érdemes lehet megtervezni az egészségügyi kiadásinkat hiszen, hiszen 20% adójóváírással csökkenthetőek ezek a kiadások.

Figyelembe kell vennünk a lakásvásárlással járó illetéket, illetve megszerezhető illeték kedvezményeket is.

Komoly költséget jelenthet a megvásárolandó ingatlannal kapcsolatos „rezsi költségek”, mint például közös költség. Vegyük figyelembe, mivel akár 400 forint is lehet / nm ez a költség. 85 nm-es lakás esetében 34 000 forint havonta. Ez brutális emelkedés lehet szemben a megszokott havi 15 000 forinttal szemben, ami extra a hitelen felül. De nézzük meg, hogy a többi rezsi költség hogyan alakul? Mert például egy korszerűbb lakás fűtése kihozható 8 000 forintból az eddig megszokott 25e forint helyett. Lehet, hogy összességében itt is forrást tudunk felszabadítani a hitelhez.

Minden költséget meg kell fognunk

Gondoltad volna, hogy egy újonnan átadott ingatlannal mennyi problémád lehet? Rengeteg időt és pénzt bukhatsz el, ha nem vagy képben a jogaiddal és nem tudod, hogy mit kell a műszaki átadáson megnézned.

Ehhez készítettem neked egy teljes útmutatót, amiben közérthetően írtam le a dolgokat. Érdemes letöltened!

Műszaki átadás-átvétel e-book letöltés

Továbbiak

Díjmentes hitelügyintézés

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. május 06. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tippek első lakás vásárlásához

Tippek első lakás vásárlásához

Hihetetlen érzés amikor először lépsz be az első saját lakásodba! Bevallom, hogy nekem hetekkel a beköltözés után is pillangók röpködtek a hasamban, amikor a lakásban sétáltam. Különleges érzés, igazi mérföldkő. Nézzük meg, hogy mire érdemes odafigyelni az első lakás megvásárlása esetén…

Derítsd ki a fenntartási költségeket!

Az első lakás vásárlása esetén hajlamosak vagyunk az elérhetetlennek látszó vételárra koncentrálni. Szinte mindenkivel előfordult már, hogy egy nagyon „olcsó” lakást talált valamelyik ingatlankereső oldalon.

Annyira koncentrálunk a vételár összepakolására, hogy közben elfelejtünk tovább tervezni. Márpedig hosszútávon nyomasztó terhet vehetünk a nyakunkba, amennyiben nem tájékozódunk megfelelően!

Mit tartalmaz a rezsi?

Ahány ház, annyi szokás. Vannak a lakást érintő fix és változó költségek (pl.: internet vagy ELMŰ fogyasztás az elektronikus eszközeink energetikai besorolás függvényében).

Az alábbi kérdéseket válaszoljuk meg:

  • Mennyi a közösköltség négyzetméterre vetítve?
  • Mit tartalmaz a közösköltség? (benne van például a szemétszállítási díj vagy a hidegvíz?)
  • Milyen hőveszteséggel „dolgozik” a fűtőrendszer?
  • Mennyi téli időszakban a vízmelegítési, fűtési díj?
Hogyan működik a társasház?

Amennyiben társasházba költözöl, fontos informálódni a társasház működéséről. Jelenleg a társasház költségvetése plusszos vagy hiányos? Ha plusszos, akkor az miből származik? Extra bevételi forrásból vagy pedig a lakögyűlés szavazta meg a plusz befizetéseket? A plusz befizetéseknek milyen mértékűek és milyen céllal gyűjt a társasház?

Milyen területek tartoznak hozzátok?

Könnyen előfordulhat, hogy egy lakókomplexumban található világítás és út már nem köztulajdon, hanem magántulajdon. Ez azt jelenti, hogy az ott lakóknak kell kifizetnie a fenntartási és amortizációs költségeket a világításra, útra.

Mivel rendkívül komoly költségekről beszélünk, amik végső soron beépülnek a közös költségbe és a rendkívüli közös költségbe, így nem árt erről időben informálódni!

Mennyit kell költeni a lakásra?

Az első lakás megvásárlásakor az elsődleges célunk a vételár kifizetése. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a beköltözéssel járó terhekről, mint például a felújítás költségei!

Gondoltad volna, hogy egy jó minőségű szaniter együttes a fürdőbe (mosdócsap és a fürdőcsap) + a wc-be elhelyezett csap nagyjából 60-100 000 forintba kerül?

Ma Budapesten a lakás felújítási költsége valahol 80-100 000 forint / nm körüli áron elérhető. Ez azt jelenti, hogy egy teljesen felújítandó 55 nm-es lakást további 5-5,5M forintból tudnátok rendesen felújítani. Ezt mindenféleképpen bele kell kalkulálni a kjöltségvetésbe!

Figyelj oda a lakás műszaki átadására

Akár használt lakásba, akár új építésű lakásba költözöl, mindenféleképpen oda kell figyelni a műszaki átadásra. Utóbbi esetben a kivitelezőnek kötelező javítani a felmerülő problémákat. Azonban nem mindegy, hogy a javítást még a birtokba adás előtt kell 30 napon belül megoldania, vagy pedig garanciális javítás keretében a következő hónapokban?

Használt lakás esetében pedig tárgyalási alapot nyújthat számodra, ha még a lakás megtekintése során képes vagy észrevenni és feltárni a lakás hibáit. Mivel ezzel tudsz érvelni az áralku közben! A neten sajnos ezzel kapcsolatban nagyon kevés hasznos információ található. Éppen ezért szedtem neked össze 21 oldalban, hogy mire kell figyelned műszaki átadás során!

Hogyan jön ki a matek?

Érdemes átgondolni, hogy milyen pénzügyi stratégia mentén tudod a finanszírozást megoldani! Írok néhány ötletet:

  • Babaváró támogatás: 10M forint
  • CSOK 10+15M nálad érdekes lehet?
  • Második gyerek születésénél 1M forintot elengednek a hitelből
  • Harmadik gyerek születésénél 4M forintot engednek el a hitelből
  • ÁFA 5%-kal elérhető a számodra?
  • Mikor engedik el a feleségednek a diákhitelt?

Családtámogatás: Mennyivel lehet olcsóbb a hitelünk, ha mindent kihasználunk?

Díjmentes hitelügyintézés

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. április 15. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mire figyeljek oda műszaki átadáskor?

Mire figyeljek oda műszaki átadáskor?

Elérkezett az új építésű lakás műszaki átadása? Te sem tudod, hogy mire kell odafigyelni? Én is így voltam ezzel nem is olyan régen. Segítségül hívtam az internetet, de használhatatlannak bizonyult, mivel semmilyen hasznos és összeszedett információt nem találtam a témában. Helyette mindenki ugyanazt az 5-8 dolgot ismételgette „nagy vonalakban”. Tudtam, hogy nekem ennél konkrétabbra van szükségem…

Sajnos nem találtam konkrétabbat. Vakon vágtam bele a műszaki átadás-átvételbe. Az eredmény? Sajnos a következő hónapokat a garanciális javításokkal és töménytelen szabadség kivételével töltöttem el. Ráadásul volt olyan hiba, amit nem javítottak, mivel „rám fogták”.

A műszaki átadás lényege

Ezt a cikket azért írtam meg, hogy a lehető legtöbb hasznos információt gyűjtsem neked egy csokorba.

A műszaki átadás célja, hogy a kivitelező vállalkozó írásban nyilatkozik arról, hogy a kivitelezési szerződésben foglaltak szerint az építési munkákat befejezte, azok műszaki helyességének a kivitelezési tervdokumentációk szerint eleget tett.

A műszaki átadás után még nem kapsz kulcsot

Fontos megjegyezni, hogy a műszaki átadás után nem kapod meg egyből a lakáskulcsot, hiszen még nem történt meg a birtokbaadás. A műszaki átadás során a kivitelező képviselőjével körbejárjátok a lakást és ellenőrzitek az elkészült munkát.

A cél, hogy ezen a fontos feltárjátok az összes olyan hibát, ami szabad szemmel és azonnal megállapítható. Az itt feltárt hibákat a kivitelezőnek birtokbaadásig (jellemzően 30 nap innentől kezdve) ki kell javítania.

Ezzel elkerülhető a garanciális javítás

Vásárlóként / építtetőként az egyik legrémisztőbb „szitokszó” a garanciális javítás. Ugyanis hiába lobogtatod a szerződést a kezedben, itt már egyértelműen a kivitelező jóindulatára vagy utalva.

Ugyanis a birtokbaadás után az utolsó részletet is kifizetted (vagy a bankod) a kivitelező részére, aki így már megkapta a teljes összeget. A törvény és a szerződésetek ugyan kötelezi a garanciális javításokra, viszont simán heteken át tartó tologatás veheti kezdetét.

A lehető legtöbb hibát fel kell tárnotok még a műszaki átadás-átvétel eljárás során, hiszen ezeket még azelőtt ki kell javítania a kivitelezőnek, hogy megkapná a pénzt. Tehát itt még érdekes sietni a munkafolyamatokkal.

A bejárás során figyelj oda

Érdemes magaddal vinni a műszaki tartalom kinyomtatott példányát és ellenőrizni mindenhol a beépített anyagok, szaniterek, nyílászárók minőségét és márkáját. Rendkívül fontos a minőség és márkahűség.

Szerintem te sem szeretnél prémium árat kifizetni egy alsókategóriás szaniterért. Amennyiben a műszaki tartalommal nem megegyező márkát épített be a kivitelező, abban az esetben a helyettesítő terméknek mind minőségben, mind árkategóriában meg kell felelnie a műszaki tartalomnak. Ezt neked el kell fogadnod vagy elutasítanod.

„Nagyvonalakban”

Itt egy felsorolás arról, hogy nagyvonalakban mit érdemes megnézni. Ez a lista azonban nem teljes, nem részletes. Gondolatébresztőnek megfelelő, de semmi több. Én is ilyen listákat találtam.

Fogtam magam és a saját tapasztalataimból táplálkozva megírtam egy könyvet (e-book), amit te is letölthetsz. Ebben részletesen benne vannak azok a pontok, rejtett hibák, amikre oda kell figyelned. Kategóriákba szedtem és logikailag felépítettem. Érdemes használni!

Gondolatébresztőnek
  • alapterület újramérése
  • a teljes vezetékrendszer – víz, gáz – kialakításának és működésének az ellenőrzése
  • egyéb vezetékrendszerek ellenőrzése
  • közüzemi órák ellenőrzése
  • szaniterek márka szerinti csekkolása
  • burkolatok (csempe, járólap, laminált padló, parketta) szerződéses fajtájának ás lerakásának az ellenőrzése
  • nyílászárók (ablakok, belső és külső ajtók) fajtájának és működésének az ellenőrzése
  • vasalatok, zárak, kulcsok csekkolása
  • redőnyök rendeltetésszerű használatának a vizsgálata
  • festés – mázolás szerződésszerű teljsesítése
  • kapcsolók, konnektorok ellenőrzése
  • szigetelés tesztelése
  • falak függőlegességének ellenőrzése
  • beépített extrák megléte
Kötelező dokumentáció

A műszaki átadás során különféle dokumentációkat kell megkapnod kötelező érvényűen!

  • megvalósulási tervek
  • jótállási jegyek
  • garancia füzetek
  • anyag és egyéb bizonylatok
  • használati leírások
  • műszaki átadás-átvétel jegyzőkönyv

De akkor miről írtam könyvet?

Jogosan merülhet fel benned a kérdés, hogy miről szól a könyv, ha most tételesen leírtam ilyen sok dolgot? Tapasztalatból tudom, hogy ezek a felsorolások pontosan arra elegek, hogy lásd, amit józan paraszti ésszel is ellenőriznél.

Én vittem magammal hozzértőbb embert is. 4-en néztük át a lakásomat és ennek ellenére a következő hónapokat a garanciális javítgatásokkal töltöttem! Ennek szerinted mi az oka? Itt hatványozottan igaz, hogy az ördög a részletekben rejlik.

Eszedbe jutott például söprűt vagy telefontöltőt vinni magadra a műszaki átadásra? HIBA.

A könyvben leírtam, hogy miért hiba. És még számos más ötletet hozzávettem, tippeket és konkrétumokat. Elkerültem a szaknyelvet, mindent józan paraszti ésszel közelítettem meg, hogy bárki számára közérthető és használható legyen ez a hiánypótló e-book.

Díjmentes hitelügyintézés

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. április 11. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ingatlanértékesítésből származó jövedelem adózása

Ingatlanértékesítésből származó jövedelem adózása

Miután eladtuk az ingatlanunkat – remélhetőleg haszonnal – jogosan merülhet fel a kérdés az ingatlanértékesítésből származó jövedelem adózása mértékével kapcsolatban. Ebben a cikkben megnézzük, hogy mire számíthatunk!

Így kell adózni az eladott ingatlan után

Adót minden esetben a vételi és eladási ár különbözetére kell megfizetnünk. Amennyiben veszteséggel vagy nullán zárjuk az ingatlan tranzakcióját, abban az esetben mentesülünk az adózási kötelezettségünk alól.

A fizetendő személyi jövedelemadó (továbbiakban: SZJA) mértéke a 2019-ben hatályos jogszabályok alapján maximum 15% lehet. Azonban az ingatlannal kapcsolatos saját szabályozás miatt az SZJA fizetés mértéke sávosan változik!

Vásárlástól számított 5 éven túl nem kell fizetnünk SZJA-t az ingatlan eladásából származó nyereségünk után!

Az SZJA sávosan változó mértéke
  1. év -» 100%
  2. év -» 100%
  3. év -» 90%
  4. év -» 60%
  5. év -» 30%
  6. évtől -» 0%
Konkrét számítási példa

Tegyük fel, hogy 2015-ben Budaörsön vásároltál egy panelt 19 millió forintért. 2019-ben szeretnéd eladni 35 millió forintért. Ebben az esetben a nyereséged 16 millió forint lenne.

Azonban a „nyereség oldalt” számlával igazolható módon lehet csökkenteni bizonyos tételekkel (alább a lista). A példában a költségcsökkentő tételek (ügyvédi díj, felújítási költség…stb) összesen 4 980 000 forintot tesznek ki.

16M- 4,98M = 11,02M forint a számítandó SZJA alapod.

2016-os eladás esetén 1 653 000 forint lenne az SZJA

2017-os eladás esetén 1 487 700 forint lenne az SZJA

2018-os eladás esetén 991 800 forint lenne az SZJA

2019-os eladás esetén 495 900 forint a fizetendő SZJA

SZJA csökkentő tételek
  • Az ingatlanért eredetileg fizetett vételár.
  • A szerzéssel kapcsolatban fizetett illeték.
  • A vásárlás óta végrehajtott értéknövelő beruházások (például nyílászárócsere, fűtéskorszerűsítés) értéke.
  • Állagmegóvással kapcsolatban végrehajtott beruházások értéke. Ide tartoznak az eladás előtt (24 hónapon belül) végrehajtott olyan állagmegóvással kapcsolatos munkák, amelyek értéke meghaladja az átruházásról szóló szerződésben szereplő összeg 5 százalékát. Ilyen lehet például a festés, a tapétázás vagy éppen a parkettázás. Fontos, hogy minden ilyen költséget számlával kell tudnod igazolni.
  • Öröklés esetén az az összeg, ami alapján az illetéket megállapították. Ha az öröklés illetékmentes volt, akkor a hagyatéki leltárban szereplő összeget kell figyelembe venni.
  • Ha ajándékozás útján történt a tulajdonszerzés, akkor az eladás utáni bevétel (vételár) 75 százalékát kell figyelembe venned. Ebben az esetben más költségeket már nem számolhatsz el!
  • A vásárlással kapcsolatban kifizetett ügyvédi költség és szakértői díjak.
  • Az eladással kapcsolatban kifizetett költségek (hirdetés, ingatlanközvetítői jutalék, tulajdoni lap igénylése stb.).

A kiadásokat számlával vagy egyéb okirattal kell igazolnunk. Az adóbevalláshoz ezeket nem kell benyújtanunk, viszont 5 év kötelező megőrizni.

Hol tudod kiszámolni az adó mértékét?

Szerencsére elérhető a NAV oldalán egy kalkulátor az ingatlanértékesítésből származó jövedelem kiszámításához. Itt minden esetben tudjuk ellenőrizni és kiszámítani a saját fizetendő SZJA mértékét.

forrás: NAV

Díjmentes hitelügyintézés

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. április 4. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.