Oldal kiválasztása
Melyik a legjobb gyerekmegtakarítás 2018-ban?

Melyik a legjobb gyerekmegtakarítás 2018-ban?

Évről évre egyre több szülő méri fel a gyerekmegtakarítás szükségességét. Hiszen a pénz olyan előnyöket jelenthet gyermekünk számára a jövőben, ami az egyre nyíló szociális ollónak köszönhetően már-már a létszükségletet és egyetlen esélyt jelentheti. Egyre drágább a felsőoktatás, egyre nehezebb elköltözni otthonról és egyre költségesebb megkezdeni az önálló felnőtt életet. Jogosan vetődik fel azonban a kérdés, hogy 2018-ban melyik a legjobb gyerekmegtakarítás?

 

Fontos az elején leszögezni, hogy a különféle megtakarítási lehetőségek különféle időtávokra és célokra nyújtanak megoldást.

 

legjobb gyerekmegtakarítás összehasonlító táblázat

CIB malacpersely

A CIB malacpersely (ahogyan a neve is mutatja) egy online malacpersely. Nem sokkal tud többet, minthogy a pénzünket ide pakolgassuk, majd online felületen nézegessük. Alacsony kamatot és (első ránézésre) ingyenes számlavezetést kapunk. Azonban az ördög a részletekben rejtezik, így érdemes kicsit jobban megnézünk azokat a költségeket!

A cikk alapja a 2018.01.13.-án hatályos CIB kondíciós lista

 

cib malacpersely kondíciós lista

Láthatjuk, hogy a kamat éves 0,05% jelenleg. Azért jelenleg, mert ez változhat, amint a kamatkörnyezet változik. Ennek a számlának nem is célja a kamat mértékének a maximalizálása. Tehát 1 000 000 forintonként évente kapunk jelen pillanatban 500 forintot évente! De fontos egy feltételt észrevenni. A 0,05%-os éves kamat abban az esetben jár, ha 5 millió forint alatti a megtakarításunk (alatti részre) és a vizsgált hónapban nem történt terhelés (nem vettünk ki pénzt).

Az 5M feletti részre illetve 10 000 forint alatti számlaérték esetén a kamat 0,01% lesz. EBKM: 0,01-0,05%.

 

cib malacpersely számlavezetés

A CIB malacpersely nagy előnye,

hogy díjmentes a számlavezetés és a számlanyitás. Ettől függetlenül azonban felmerülnek a számlával kapcsolatban járulékos költségek, mint például:

  • csekkes befizetés esetén 113 Ft + 0,39% tranzakció (10 000 forintos havi befizetés esetén: 152 forint/ hó)
  • biztonsági sms üzenetek előfizetési díja 56 forint/felhasználó/hó
  • Token használati díja: 56 forint/felhasználó/hó
  • Sms üzenetek: 236 Ft/hó vagy 25 ft/sms (mondjuk havi egy befizetésnél 25 forint a költség)

Így a CIB malacpersely havi használati költsége egy átlagos felhasználás esetén 289 forint lesz. A bank persze azt írja, hogy a fenntartási költség díjmentes, éppen ezért játszunk a szavakon és írok „használati költséget”.

Amennyiben kiszeretnénk a CIB malacperselyből pénzt venni,

akkor figyelnünk kell a terhelések költségeire. Ez azt jelenti, hogy 1 000 000 forintonként a hatályos kondíciós lista alapján CIB bankszámlára való kiutalás esetén a költség: 0,64% azaz 6 400 forint.

Lehet azonban kérni átvezetést, amikor a Malacpersely számla és a folyószámla is ugyanazé a személyé (szülő). Ebben az esetben díjmentes. Viszont fontos figyelembe vennünk, korántsem biztos, hogy x év múlva is számunkra a CIB folyószámla lesz a legoptimálisabb megoldás. Így elképzelhető, hogy nem fogjuk tudni a díjmentes átvezetést kérni.

Babakötvény és Start-értékpapírszámla

Minden 2005. december 31. után született belföldi gyermek* és 2017. június 30. napja után született külföldi gyermek** számára az állam 42 500 forint életkezdési támogatást ad, amit egy minimális kamatozású letéti számlán helyeznek el a Magyar Államkincstárban. Ahhoz, hogy ez az induló összeg a gyermek nevére szóló számlára kerüljön és ott Babakötvényben kamatozzon egy ún. Start-értékpapírszámlát kell nyitni a Magyar Államkincstárban.

Bababkötvény jellemzői

  • Futamideje a kibocsátás napjától számított 19 év.
  • Az éves kamat mértéke a kamatbázis és a kamatprémium értékének összegével egyenlő.
  • A kamatbázis megegyezik a kamat megállapításának évét megelőző naptári évre vonatkozóan, a KSH által közzétett éves átlagos infláció (fogyasztói árindex) százalékos mértékével.
  • A kamatprémium mértéke 3%.
  • A kamat Start-értékpapírszámlán történő jóváírása évente február 1-jén*** történik.
  • Az éves befizetések 10%-ának megfelelő, de maximum 6.000 forint összegű támogatás is jóváírásra kerül.
  • A számlanyitást követően a Babakötvények vásárlása automatikusan történik a Start-értékpapír számlán jóváírt összegekből.

Tehát az alanyi jogon járó állami támogatást (6 000 forint /év) abban az esetben tudjuk teljes mértékben megszerezni, ha havonta 5 000 forintot rakunk félre ezen a számlán. Tehát hiába szeretnénk ennél magasabb összeget félretenni, nem fogunk több állami támogatást kapni.

 

babakötvény kalkuláció

 

A babakötvénnyel kapcsolatban a felhasználhatóságot szokták mondani, mint kifejezetten negatív tényező. Ugyanis kifejezetten kötött termékről beszélünk, amit az aktuális jogszabály határoz meg. Tehát a jövőben az alább felsorolt felhasználhatóság szigorodhat/enyhülhet.

 

2005. évi CLXXIV. törvény a fiatalok életkezdési támogatásáról

Jelen pillanatban felhasználható magyarországi lakhatás, magyarországi tanulmányok, gyerekvállalás feltételeinek megteremtése, pályakezdés és egyéb, a jogszabályban meghatározott célra. Egy rendkívül kötött termékről beszélünk, hiszen például a gyermekünk nem tudja ezt az összeget felhasználni „hivatalosan” külföldi tanulmányaira vagy utazásaira.

Nyilatkozni kell a felhasználhatóságról, tehát elvileg ki lehet játszani a rendszert ezáltal, mivel nem kell bizonyítani semmit. Én határozottan figyelmeztetek mindenkit, hogy ne erre játsszon, ugyanis bármikor módosíthatják ezzel kapcsolatban a rendeletet, ráadásul nem túl szerencsés „hazugságba” kényszeríteni a gyermekünket.

Lakás-takarékpénztár

Nagyon népszerű termék a lakástakarékpénztár, aminek azonban korlátozott a felhasználhatósága (kizárólag lakáscél). Ez azért lehet problémás, mivel a gyermekünk kizárólag lakásvásárlásra vagy az ingatlannal kapcsolatos munkálatokra tudja majd a pénzt felhasználni. Ráadásul a maximális futamidejű lakástakarék esetében is (10 év) maximális befizetés mellett (havi 20 000) nagyjából 3,2M forint körüli összeget tudunk összegyűjteni, ami alapvetően önerőnek lehet elég.

A lakás-takarékpénztár legnagyobb előnye az alanyi jogon járó állami támogatáa (30%), ami azt jelenti, hogy minden befizetéshez az állam 30%-ot hozzátesz, maximum évi 72 000 forintot. A szerződéseket lehet többszörözni, amennyiben a családban „elég szabad adószám” található. Ugyanis a családtagok nyilatkozhatnak arról, hogy a lakástakarékukat a mi céljainkra akarják fordítani.

 

Lakástakarékról bővebben: lakástakarék közérthetően

 

Gyakran emlegetik lehetőségként a Fundi-mini szerződést, mint legit opciót gyerekmegtakarításnak. Ebben az esetben 10 éven túlmenően is szerződéses viszonyban állhatunk a pénztárral, ami egy gyerekmegtakarításnál gyakran szempont tud lenni. Azonban hatalmas csodát nem várhatunk, ugyanis a Fundi-mini konstrukció nem más, mint két, maximum 10 éves LTP szerződés összecsatolása, ami egymás után következik, míg az első 10 éves szerződésre a második 10 éves szakaszban nem kapunk állami támogatást, pusztán a betéti kamatot + az első lakás-előtakarékossági szerződésen, a második szerződés futamideje alatt a módozat szerinti betéti kamaton felül 1,5% kamatprémiumot.

Tehát ezt úgy kell érteni, hgy 20 éves fundimini konstrukció esetében két 10 éves szerződés keretein belül (összesen) 2×10 évig kapjuk az évi 72 000 forintos állami támogatást. Magyarul az első 10 éves szerződésre nem jár a második 10 éves szakaszban az állami támogatás.

 

EBKM állami támogatással 1,83-4,18% állami támogatás nélkül 0,29-0,66%

 

 

 

TBSZ számla

Vannak, akik a [tartós befektetési számlát] szeretnék gyerekmegtakarításként megkötni abban a reményben, hogy költségminimalizálás mellett tudják a hozamot maximalizálni azáltal, hogy ezen a mód fektetnek be. A TBSZ egyfajta befektetési-megtakarítási program, ami élvezi a kamatadómentességet! Azonban fundamentálisan alkalmatlan egy hosszútávú, 18-21 éves megtakarítási programként funkcionálni sajátosságai miatt!

 

Megkötések

A gyűjtőévet követően nem utalhatjuk ki a pénzt a TBSZ-ről. Ha akár csak egy kis részt is fel akarunk venni, akkor a TBSZ számlát egészében meg kell szüntetni. Ekkor sincs büntető kamat, de az árfolyamnyereség után az adót be kell fizetni.

A másik megkötés, hogy a TBSZ –re csak az első évben, azaz a „gyűjtő évben” lehet pénzt befizetni. A gyűjtő év minden évben január 1-től, december 31-ig tart. Ha tehát 1.000.000 forintot szeretnénk TBSZ –en keresztül befektetni, akkor a kamatadó-mentessé váláshoz szükséges 5 év csak december 31-el fog elindulni. A TBSZ is 5 évvel később december 31-én fog lejárni.

 

 

legjobb gyerekmegtakarítás- hogyan működik a TBSZ számla

 

A gyakorlatban a TBSZ számla megkötésének az évében fizethetünk be a számlára akárhányszor. Példaként vegyük azt, hogy a szülő havi 25 000 forintot szeretne a gyermekének félretenni. Köt egy TBSZ számlát  július, és decemberig összesen 6 alkalommal tud befizetni. Ezután lezárul a felhalmozási időszak és többet nem lehet a számlára befizetni. Magyarul lezárják a számlát és legközelebb 5 év után történik a kifizetés, amit nem terhel kamatadó.

Mivel mi havonta szeretnénk befizetni,

ezért következő évben és onnantól kezdve minden évben kell egy  TBSZ számlát kötni , így miután beállít a rendszer, az 5. évtől egyszerre mindig 5 TBSZ számlát.

 

Ennek veszélye, hogy kifizetéskor elköltjük a pénzt vagy nem tudunk azonos feltételek mellett újat kötni. Esetleg megváltoznak a költségek.

TBSZ stratégiában 20 éves távon minimum 14 TBSZ számlát kell nyitni. Ráadásul a legutolsót a 15. évben tudjuk megkötni, hiszen 5 év a kifutási ideje. Magyarul az utolsó 5 évben nem tudunk TBSZ számlákra befizetni! Valami más megoldást kell akkor találnunk a havi 20 000 forintoknak.

 

TBSZ számlavezetési díja

A TBSZ vezetésének nincs külön díja, az benne foglaltatik a normál értékpapír számlavezetési díjában. A számlavezetési díjszámítás alapja a normál és a TBSZ számlák összesített értékpapír záróállománya (készpénz és határidős pozíciók nélkül). Amennyiben a normál és TBSZ számlák összesített egyenlege 0, úgy számlavezetési díjat nem számítunk fel. A díj levonása a hónap első napján az előző hónap záróállományára vetítve történik.

Az értékpapírok költsége évente 0,7-2% között alakul általánosságban véve

Megtakarítási életbiztosítás

Termékszerkezetét tekintve a biztosítónál kiválasztott megtakarítási életbiztosítás tökéletesen alkalmas a hosszútávú elkötelezésre, ugyanis a termék futamideje (15-25 év) biztosított. Amikor hosszútávra tervezünk, akkor nem szabad megfeledkezünk az időbeliség kritériumairól sem. Tehát rendszeres, havidíjas megtakarítás esetén nagyon fontos szempont lehet, hogy a kiválasztott termék biztosan működjön 15-25 évig is.

Az ilyen típusú megtakarítások mögött mindig egy tőkeerős biztosító áll, akiken keresztül a megtakarításunkat a legjobb befektetési alapkezelők kezelik. Befektetési szempontból a megtakarítási életbiztosítás félúton helyezkedik el a befektetési számla és a nyugdíjpénztári portfóliórendszer között. Ugyanis lehetőségünk van magunk kiválasztani az alapokat, de támaszkodhatunk a biztosító ajánlására is (így ebben az esetben azt kell kiválasztanunk, hogy a lendületes, kiegyensúlyozott vagy konzervatív csomagot kérjük).

 

A megtakarítási életbiztosítás minimális életbiztosítást tartalmaz. A rendszer pedig teljesen automatikus és önműködő az ügyfél szemszögéből. Tehát nem igényel különösebb befektetői tudást.

 

 

A megtakarítási életbiztosítás is rendelkezik

a kamatadómentességel, amennyiben legalább 10 évig megtartjuk a szerződést. Mivel ilyen típusú szerződés minimálisan ajánlott időtávja alapvetően 15+ év,így ez a kitétel nem okozhat számunkra gondot.

Lehetőségünk van a havidíjat emelni illetve csökkenteni. Ezenkívül az ilyen típusú termékek rendkívül rugalmasan viszonyulnak az élethelyzetünkhöz, hiszen lehetőségünk van akár 10 évente 2 év szüneteltetnia. programot különösebb következmények nélkül. Mivel ennek a megtakarításnak nincsen fix lejárati ideje, ezért tökéletesen alkalmazkodik a szükségleteinkhez. Pontosan akkor és annyi összeget tudunk kivonni a számláról, mint amire éppen szükségünk van.

Ha a 21 éves gyermekünknek a tandíja 500 000 forint, akkor nem szükséges a számlán levő 5 000 000 forintot mozgatni. Elég kivenni az 500 000 forintot és a többi pénzt bent hagyni tovább kamatozni.

 

Hosszútávon kedvező költségszerkezet

A megtakarítási életbiztosításokról általánosságban elmondhatóak, hogy hosszútávú költségstratégiát követnek. Ez azt jelenti, hogy a biztosító komolyan veszi az ügyfelet és elhiszi, hogy 15-25 évig szeretne előtakarékoskodni. Így nem szabad például az 5. évben hozzányúlni a pénzhez, mivel akkor nagyon magasak lesznek a költségek.

Azonban a különféle bónuszrendszereknek köszönhetően az ügyfél többek között 100%-ban visszakapja a szerződés elején levont költségeket. Így hosszútávon egy kifejezetten jó ár/érték arányú szerződés büszke tulajdonosa lehet. Másik hatalmas fegyvertény, hogy ezekben a szerződésekben az alapok közötti váltás díjmentes. Tehát, amikor már 5-10 millió forintot szeretnénk mozgatni, akkor az díjmentesen tehetjük meg! Ebben sokkal kedvezőbb, mint egy TBSZ, ahol az alapok közötti átváltásnak komoly költségei vannak!

A bónuszokkal csökkentett vagyonkezelési költség nagyon kedvező

 

allianz életprogram és signal öngondoskodási terv gyerekmegtakarítás alapkezelői díj tábláztat - legjobb gyerekmegtakarítás

 

Azonban a megtakarítási életbiztosítások között is tapasztalhatok különbségeket az alapkezelői díjak között. A táblázatban két rendkívül kedvező terméket hasonlítottunk ebből a szempontból össze. A cél az volt, hogy „nagyjából” számmal ki tudjuk mutatni a különbséget két termék között, amiknél 0,39% évente a különbség alapkezelői költségként.

Láthatjuk, hogy 25 éves távlatban még ez a minimális különbség is majd’ milliós különbséget eredményezhet. És persze itt két top költségű termékről beszélünk, szemben a TBSz számlának az átlagos alapkezelői díjáról (átlagosan, 1,5%).

 

Hozamkilátások

signal befektetési alapok hozamkilátásai

 

A vizsgált termék eszközalapjait összevetve láthatjuk a magasnak mondható hozamkilátásokat! De hogy milyen portfóliót érdemes kialakítani és a speciálisan kialakított portfóliók milyen teljesítményre voltak képesek, arról itt olvashatsz bővebben: exkluzív cikk

 

Exkluzív tartalom egy csésze kávé áráért: Érdekel


Segítsek kiválasztani a megfelelő gyerekmegtakarítást?

Az adatkezelési tájékoztató itt megtekinthető.

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű. Szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul. Nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk.
Ez a cikk 2018. február 12. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hogyan készüljünk fel Karácsony 2018-ra?

Hogyan készüljünk fel Karácsony 2018-ra?

Éppen benne vagyunk a karácsonyi ünnepekben, amikor már érdemes lenne megbeszélnünk, hogyan tudsz felkészülni a Karácsony 2018-ra! Ugyanis a legnagyobb problémát a családoknak még mindig a brutális pénzköltési kényszer okozza, ami gyakran megfelel egy havi bevételüknek. Így pedig nem csoda, hogy a legtöbben elköltik az adott évben felhalmozott megtakarításaikat! És ez így megy már évek óta, évre-évről…

a Karácsony a szeretről szól családközpontúsággal. Az ajándékkal nem szeretetünket fejezzük ki, hanem a tanácstalanságunkat!

A felnőtteknek nem kell ajándék

Örökös téma, hogy valójában a család felnőtt tagjai miért vesznek egymásnak bármit is, amikor már mindenük megvan? És pont nem egy pár ezer forintos kacat hiányzik még az életükből! Mert a sokszor pár ezer forinton a család minden tagjának azt jelenti, hogy a legjobb esetben is ezen kötelezettségünknek eleget téve simán elköltünk 50-100 ezer forintot is.

Az árak alakulását elnézve hasonló forgatókönyv mellett a Karácsony 2018 sem lesz olcsóbb…

Azt gondolom, hogy egy „ezer éves” szokást megtőrni nem lehet egyik percről a másikra! Következetesség és fegyelem szükséges ehhez. Az nem fog működni, hogy december elején bedobod az ötletet a közösbe, hiszen lesznek, akik már megrendelték e-bay-ről az ajándékodat hetekkel ezelőtt! Ráadásul az egésznek a felütése olyan „megúszós” lenne.

Pedig te nem megúszni akarod az ajándékozást, hanem átrendezni az erőforrásokat és megszüntetni a felesleges költekezést. Ezért már most el kellene kezdeni pedzegetni a család felnőtt tagjai számára, hogy mi lenne, ha a Karácsony 2018 azt jelentené számunkra:

  • a felnőttek egymásnak nem ajándékoznak, viszont mindenki a gyerekekre koncentrál (és akár jobb ajándékokat vesznek)
  • ajándékozás helyett bevezetik/megtartják a közös ünnepi ebéd/vacsora intézményét, ahol végre egymásra odafigyelve tudnak sztorizgatni, nevetgélni olyan emberek, akik szeretik egymást, de egész évben kevés idő jut egymásra
  • az ünnepi ebéd/vacsora teljes költségvetését nem a rendező viseli egyedül, hanem mindenki beszáll anyagilag a közösbe, hogy ne legyen megterhelő

 

20%-os hitel helyett legyen 20%-os befektetésed

Ideje véget vetni végérvényesen a karácsonyi eladósodás véget nem érő folytonosságának! A Karácsony 2018-ban végre a te ünneped lesz, ami pénzügyileg sem ingat meg. Ennek érdekében a legfontosabb lépésünk, hogy fogadjuk el: 2018-ban is lesz karácsony és 2018-ban is lesznek ezzel kapcsolatos kiadásaink.

Második lépés, hogy az utolsó utáni perces bevásárlás (ajándékok, étel) személyi kölcsönből/hitelkeretből/áruhitelből helyett válasszuk az egyetlen valódi megoldást, azaz nyissuk meg januárban a [Karácsony 2018] pénzes téglánkat (a téglarendszerről itt olvashatsz). Ez azt jelenti, hogy minden hónapban a fizetésünkből elhelyezünk ebbe a „téglába” annyi pénzt, amennyi szükség szerintünk a 2018-as karácsonyra!

Jó kiindulópont lehet számunkra az idei év! Mennyit költöttél összesen (ajándékok, étel, utazás)? Egy átlagos család simán elkölt 150 000 forintot a karácsonnyal kapcsolatos kiadásokra. Ezt osszuk el 12-vel, így megkapjuk a téglába havonta elhelyezendő 12 500 forintot. Ez ugyan nem fog kamatozni, de cserébe nem is kell majd hitelt felvennünk, ami már önmagában magasabb kamatot generál számunkra (ki nem fizetett hitelkamat), mintha befektettük volna szinte bárhová!

 

Neked kell dönteni, hogy nyerni vagy veszíteni akarsz 

Azt láthatjuk a táblázatból, hogyha a 150 000 forintot személyi kölcsönből szeretnénk megoldani, akkor bizony több, mint 50 000 forinttal többet kell kamatként visszafizetni 3 év alatt, mintha simán kp-ra vettünk volna mindent. Ez azt jelenti, hogy amennyiben rám hallgatsz és januárban megnyitod a karácsonyi tégládat, ahova minden hónapban elhelyezed ezt a 12 500 forintot, akkor tulajdonképpen havonta szert teszel 2,83%-os kamatra (mivel ezt a pénz nem kell majd a banknak adnod).

 

Egész évben vannak akciós időszakok

A legnagyobb veszélye az olyan koncentrált ajándékozós ünnepeknek, mint a Karácsony, hogy valószínűleg nem úszod meg olcsón a futó akciók mellett sem az ajándékozást. Erre nagyon jó megoldás, hogy a gyerekeknek elkezded az ajándékokat lehetőség szerint egész évben felhalmozni, hiszen mindig lesznek olyan akciós időszakok, amikor akár 50%-kal olcsóbban vehetsz meg egy legót vagy Barbie babát.

Különösebb számítás nélkül gondolj bele, hogy mi lenne, ha a Karácsony 2018 teljes költségvetése 40%-kal lenne alacsonyabb, mint az idei évi volt, miközben minimum ugyanazt a minőséget tudod hozni? Ez azért jelentős többletet eredményezne a családi kasszában, amit átcsoportosítva akár 2019 nyarán egy jobb helyre mehetnétek hitel nélkül nyaralni…

Mindig használd ki az év közben esedékes akciókat, mint pl. a kupon napok… Legyél előrelátóbb, mint bárki más és egyszercsak azt veszed észre, hogy neked több pénzed van, mint „bárki másnak”…


Keresed a legjobb nyugdíjcélú megtakarítást?

Az adatkezelési tájékoztató itt megtekinthető.

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű. Szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul. Nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk.
Ez a cikk 2017. december 25. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Mire elég a zsebpénz?

Mire elég a zsebpénz?

Állandóan a felnőttek problémáiról beszélgetünk, ugyanakkor azt gondolom, hogy egy fiatal felnőttnek tekinthető középiskolásnak is megvannak a maga pénzügyi kihívásai az életben. De mik lehetnek ezek a kihívások, egyáltalán mire lehet elég az az összeg, amit szánunk neki arra, hogy hónapról hónapra, hétről hétre legyen lehetősége a haverokkal lenni? Mire elég a zsebpénz? Ennek járunk most utána a teljesség igénye nélkül…

Nagyon nehéz konkrét összeget megállapítani, hiszen egy gyereknél még a havi 20 000 forint egy elfogadható összeg, de az már szinte lehetetlen, hogy 3 gyerek esetén egy majdnem minimálbérnek megfelelő összeget (60 000/hó) fizessenek ki a szülők csak zsebpénznek. Kivéve, ha a családi támogatást egy az egyben továbbadják és kipótolják. Nálunk ez úgy fog működni márciustól (akkor érkezik a baba), hogy a családi pótlék egyből megy egy gyerekmegtakarításba.

Milyen zsebpénz stratégiákat követhetnek a szülők?

Minden egyben stratégia- ilyenkor a szülő egy előre meghatározott összeget ad a gyereknek, amiből mindent magának kell megvennie (ruha, szórakozás, sport, reggeli, bérlet). Ebben az esetben nincsen becsomagolt reggeli, megfőzött ebéd vagy bulira zsebbe csúsztatott ezres.

Csak a szórakozásra- akik ezt a stratégiát választják, azok a szülők abban gondolkodnak, hogy a gyermekük számára biztosítják a „létezéshez” szükséges hátteret, így az étkezéseket, öltözkedést, utazást és külön órákat/ edzést kifizetik. A zsebpénz ebben az esetben funkciója szerint a „felesleges” dolgokra szánt összeg, mint a szórakozás, haverozás.

Dolgozzon meg érte- Harmadik csoportnak felírhatjuk a zsebpénz intézményének kivezetését, ugyanis az otthoni monetáris tanács (szülők) úgy döntenek, hogy szigorú pénzügyi intézkedést kell bevezetniük és arra késztetik a gyermeküket, hogy diákmunkában keresse meg azt a pénzt, amire szüksége van. Ebben az esetben is biztosítanak mindent a „létezéshez”.

20 000 forint mire elég?

Az biztos, hogy amennyiben a 20 000 forint nem csak szórakozásra kell, hanem öltözködésre, nap közbeni étkezésre és egyéb dolgokra, akkor a gyerek már viszonylag fiatalon rákényszerül a nélkülözésre (nem eszik, hogy legyen pénze valami másra) vagy a bliccelésre (pl.: mindent letölt a netről, mert nincsen pénze jogtiszta dolgokat vásárolni). Nem biztos, hogy helyes irány a gyermekünket ebbe az irányba terelni, noha ezt senki sem direkt csinálja

Mozi- Ha feltesszük, hogy a gyerekünk havonta egyszer elmegy moziba, akkor diákjeggyel 1 320 forintot kell kifizetni a pénztárnál. Emellé mondjuk egy közepes üdítőt azért megenged magának, akkor az további 550 forint, ha pedig közepes popcornt is szeretne, akkor a büfében 1 000 forintot költött el. Tehát összesen egy mozi 2 320 forint.

Buli- Szerintem egy nyugodtabb gyerek esetén is beláthatjuk, hogy a havi egy buli simán benne van a pakliban (középiskolásokról beszélünk). Azt gondolom, hogy ebben a korban az iskolatársakkal megszervezett házibuli sokkal jobb megoldás, mint bemenni a „felnőttbe, ahol izzik a tesztoszteron a levegőben”. A házibuli esetében illik azért egy üveg piát bevinni, meg valami rágcsát. A legspórolósabb felállásban is simán elmegy 1 500 forint.

Iskola utáni lazítás- A szórakozás számtalan fajtája van (billiárd, bowling, stb…), amit persze nem lehet egy életen keresztül elkerülni, főleg nem azoknak a tinédzsereknek, akik éppen megpróbálnak önálló életre „kelni”. BIZTOSAN valakinek az osztályból eszébe jut elmenni billiárdozni, hogy a közös „sörözést” már le se írjam. 1 ilyen programon biztosan elmegy 2 000 forint a legnagyobb spórolás közepette is. Irreális elvárás, hogy ebből a programfajtából havonta „csak” 2-őt engedjen meg magának a gyerek, de most számoljunk ezzel 4 000 forint.

Mcdonalds- Persze ez lehet egy gyorséttermi kajálda vagy salátabár. Legyünk őszinték, és lássuk be, hogy a gyerekünk nem a legegészségesebb ételeket fogja elfogyasztani egy normális éttermeben. Átlag 1 600 forint egy rendes menü és mondjuk ebből havonta 3x eszik. Megint alulbecsült szám, főleg edzés után, amikor a csapattársakkal, haverokkal mennének enni és beszélgetni, de számoljunk ezzel. 4 800 forint

Most vagyunk 12 620 forintnál…

Sport a haverokkal- Nem lehet mindenkiből élsportoló, mint ahogyan sokan nem is szeretnének edzésekre eljárni, ahol tagdíjat kell fizetni. De mondjuk jó lenne, ha hetente egyszer el tudnának menni focizni/kosarazni/edzeni vagy bármit sportolni a haverokkal. Ehhez ki kell fizetni a terembérletet, amit alkalmanként 1 000 forinttal meg lehet szorozni simán. Havonta 4 000 forint a legalsóbb hangon.

A kóla problémája- Te láttál már olyan tinédzsert, aki kizárólag vizet ivott? Mert én még nem. Bele kell számolnunk, hogy azért kétnaponta biztosan becsúszik egy doboz üdítő nap közben (nyilván gyakrabban), vagy egy csoki/chips/nasi. Tehát biztosan jut minden napra valami apróság, aminek a napi kerete legyen átlag 250 forint. Ez 20×250= 5 000 forint

Vége. Már most túlmentünk a 20 000 forintos kereten és még szó sem volt az öltözködésről, könyvekről, az ünnepi ajándékokról vagy a párkapcsolati „szorzóról”. Bármiféle megtakarításról ne is beszéljünk…

Most persze azon gondolkozol, hogy ennek a cikknek semmi értelme

Nagyon nehéz hatalmas igazságokat írni ebben a témában, hiszen a szülő eredendően mindent megadna a gyerekének, de nem biztos, hogy az anyagi helyzete megengedi. Ráadásul ahány gyerek, annyiféle szokás és megoldás létezik. Lesz, aki nem jár el a haverokkal bulizni, de cserébe egy vagyont költene el könyvekre.

Arra szeretném felhívni a figyelmet, korántsem biztos, hogy ismered a gyereked pénzügyi szükségleteit.

Nem hiszem, hogy lehetne általánosítani vagy elintézni egy „a gyerek maradjon gyerek és ne költekezzen”-nel. A saját életében megvannak a maga szintjén jelentőséggel bíró problémák, amiket nem szabad lebecsülni. Érdemes lehet kideríteni, hogy mire szeretne költeni (legjobb eset, ha leültök és meghallgatjátok) és ezt összefésülitek a családi lehetőségekkel.

Sosem a Mekin volt a hangsúly

Gyakran hallom szülőktől, ahogyan ítélkeznek és könnyen elintézik a problémát. A „meki amúgy is egészségtelen, nincsen rá szükség” féle buta gondolatokkal. Meg kell érteni, hogy a meki sosem a mekiről szól, hanem a közösségről, a barátokról, a programról. Hogy az éppen egy meki, egy kfc vagy egy gyros, az teljesen mindegy. Az viszont nem mindegy, ha a gyerek rendszeresen kiesik ezekből, mert nincsdn a zsebében elég pénz és nem akar „leégni” a többiek előtt…

Mennyi zsebpénzt adjunk?

Mindenekelőtt annyit, amitől nem megy csődbe a családi költségvetés. Ez a legfontosabb szabály. Másodsorban pedig törekedni lehet erre a havi 15-20 000 forintos keretre, de csak akkor, ha az nem okoz problémát. Persze az egy gyerekeseknek ebben az értelemben könnyebb, hiszen nekik „csak” egyszer kell ezt az összeget kifizetni.

Viszont a szülők rengeteg pénzt tudnak előteremteni, ha jobban odafigyelnek például a pénzügyi termékeikre (lehet olcsóbbá tenni?), segítenek megszervezni a gyerek iskolai étkeztetését, a könyveket alternatív útvonalon szerzik be és így tovább. Tehát csupa olyan költségcsökkentő lépést eszközölnek, amivel pénzt spórolhatnak. Ha pedig több marad hónap végén a családi kasszában, akkor kevésbé megterhelő a gyerek zsebpénze.

Nem szükséges mindent magunkra vállalni. Sok családban ott vannak a nagyszülők, keresztszülők. Tudom, hogy ennek nem igazán van még kultúrája, de logikus megoldás lehetne, ha ezek a közeli hozzátartozók havi 2500-2500 forinttal beszállnának a zsebpénzbe. Az máris évente gyerekenként 60 000 forintot jelent, amit nem a szülőnek kell kigazdálkodnia. 

Hogyan tettem gazdaggá a gyerekemet? – A gyerek pénzügyi nevelése

Hogyan tettem gazdaggá a gyerekemet? – A gyerek pénzügyi nevelése

Mindenki kíváncsi a titokra, hogyan tehetjük gazdaggá gyermekünk életét. Van, aki ezt a pénzhez köti, míg más a tapasztalati útvonalon halad, megint mások nem akarnak beavatkozni. Ahány gyerek, annyi szokás! Több tucat tanulmány, több száz tapasztalati cikk elolvasása után összeállt bennem egy kép, hogyan is tehetjük gazdaggá a gyermekünket! A titok: a gyerek pénzügyi nevelése

 

Azt gondolom, hogy a gazdagságnak a természete nem kizárólag anyagi természetű és nem kizárólag lelki eredetű. Az igazság az, hogy egyfajta portfóliót kell kialakítanunk ebben is, amik mentén haladva, amikre a hangsúlyt fektetve próbáljuk gyermekünk életét könyebbé tenni!

 

 

Antoine de Saint-Exupery idézet, ha hajót akarsz építeni

 

#1 Hagyom, hogy hibázzon, a gyerek pénzügyi nevelése első állomás

Csodálattal nézem azokat a szülőket, akik rettegnek attól, hogy a gyerekük hibázik, bénázik vagy elront valamit. Emiatt inkább „arrébb lökik” a tanulni vágyót és elvégzik a munkát helyette. Vajon hogyan képesek erre? Milyen lelki erővel rendelkeznek, hogy a gyermekkor minden pillanatában résen legyenek?

Azt gondolom, hogy amikor gyermekünk születik, amikor gyermeket nevelünk, akkor a legfontosabb befektetésünk az időnk kell hogy legyen. Az idő, amit arra szánunk, hogy kijavítsuk mindazokat a hibákat, amit a gyermek próbálkozásai során elkövet. Mert tulajdonképpen mi a fontosabb?

a, az adott pillanatban tökéletesen legyen elvégezve a feladat

b, a gyerek tapasztalja meg, milyen érzés hibázni és keltsük fel benne a vágyat, hogy kijavítsa ezt a hibát?

 

Ez valahol egy nagyon fontos anyagi befektetés is, amit a legtöbb szülő mégsem hajlandó meglépni. Hiszen miért engednénk a gyereknek, hogy eltőrjön egy tányért (miközben behozza magának az ételt), ahelyett hogy mi hoznánk be neki (megfelelő életkorban persze)? A gyermekünk próbálkozásai mindig anyagi befektetéssel járnak. Mert ki kell fizetni az új tányért, amit elejtett.

 

#2 Engedem gyereknek lenni

Ma már nem kérdés, hogy a gyerekek beszéljenk 2-3 nyelvet, a matematika professzorai legyenek, igazi biokémikusok, akik értenek a programozáshoz is. Megpróbálunk polihisztorokat nevelni, akiknek mindent kell tudni. Emiatt pedig napi 10-12 óra munkára kényszerítjük az agyukat!

Egyre többen teszik fel a kérdést, hogy tulajdonképpen a gyerekek mikor viselkedhetnek gyerekként? Iskolában valószínűleg nem, hiszen idejük 80%-ában a padban kell feszengeniük fegyelmezetten és csendben. Hazaérve pedig várja őket az előre megkomponált ütemterv: magánóra, edzés, házi feladat, vacsora, alvás.

Mikor élhetik meg saját gyermekkorukat? – Ha jobban visszaemlékszel gyerekkorodra, akkor meglátod, hogy neked még megvoltak azok a helyzetek, amikor felszabadultan gondolkodhattál azon, hogy mit csinálj. Gyakran unatkoztunk, mert nem volt izgalmas program. DE éppen ezért megtanultunk türelmesen várni. 

Az egyik legfontosabb tulajdonsága a sikeres embereknek, hogy végtelenül türelmesek. Képesek kivárni a megfelelő pillanatot és nem kapkodnak.

 

 

#3 A minőségi oktatására odafigyelek

A következő lépcsőfok, amit meg kell másznunk, hogy „értelmet adunk” tanulmányi előmenetelének. Ehhez pedig arra van szükség, hogy „ne csak úgy beirassuk valahova”, hanem tudatosan keressük a gyermekünk számára elérhető legjobb és legérdekesebb lehetőségeket. Ehhez pedig gyermekünk életének minden percében pontosan fel kell térképeznünk képességeit és érdeklődési köreit.

 

A legjobb, amit tehetünk, ha semmit nem erőltetünk rá, ugyanakkor végigkísérjük az úton, folyamatosan bemutatva a lehetőségeket. Segítünk fejlődni és érdekessé tesszük számára a dolgokat.

A felnőttkori sikeresség kulcsa, hogy a gyerekünknek megtanítsuk azt az érzést, amikor a kitartó munkáért cserébe elérhet valamit, megláthatja az eredményt. Sajnos ezen a ponton elengedhetetlen jobban menedzselni a különóráknak a minőségét. Nagyon sok helyről hallom, hogy a „gyereknek elment a kedve”, „nem érzi már jól magát”. Ennek oka jellemzően az, hogy nem jut rá elég figyelem, nem érik apróbb sikerélmények és a gyerek nem látja saját magán a fejlődés jeleit. Megkérdőjelezi saját magában, hogy ennek mi értelme van?

A szülő felelőssége, hogy ezen a területen is komoly befektetéseket tegyen, időt és pénzt nem sajnálva járja ki az utat a gyermek számára, akit az elérhető legjobb helyre kell irányítani, ahol a képességeihez mérten tudnak vele foglalkozni, A pontból képesek B pontba vezetni és megtanulhatja, hogy minden erőfeszítésnek van értelme.

 

Emlékszem, másodikos lehettem, amikor beirattak magán-némettanárhoz pár osztálytársammal együtt. Valakinek az ismerőse volt. Hetente kétszer jártunk az órákra, az elején lelkesen, majd egyre kedvtelenebbül. Utólag belegondolva azért ment el a kedvem, mert hiába „szántam rá időt és energiát”, semmi nem történt. Nem fejlődött senki, nem voltunk jobbak az órán. Nem kaptunk pozitív visszacsatolást és valószínűleg el is ment a kedvem egy életre a némettől.

 

#4 Felépítem az alapvetően pénzügyi hátteret

Hiába szeretnénk, nem mehetünk el szó nélkül az anyagiak mellett sem. Az előző pontok a lelki-szellemi fejlődést segítették. Mondhatni megalapozták a felnőtt létet, amikorra már kialakult (remélhetőleg) a gyerekben az a mentalitás és intelligencia, ami hozzásegítheti egy sikeresebb élethez.

Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy felnőtt éveinek első 15 évében azért küzd, hogy legyen egy saját lakása és fizesse a hiteleit (mai fiatal-felnőttek 80-85%-ának a célja azok közül, akik Magyarországon terveznek családot alapítani), vagy pedig már kezdetektől megkapta szüleitől ezt a lehetőséget és már az első perctől kezdve egy magasztosabb célért tud küzdeni (vállalkozás, előremenetel, alkotás), magasztosabb célra tudja fordítani a pénzét!

 

Mindig mondom, hogy annál elkeserítőbb nincsen, mint amikor 15 évig azért küzdök, hogy eljussak a start mezőre, ahonnan a másik indulhatott évekkel ezelőtt…

 

Most nem sorolom fel az összes pénzügyi lehetőséget. Viszont érdekességképpen itt egy kimutatás arról, hogy 18-21 év alatt hova lehet eljutni, ha a gyerek után járó családi pótlékot erre a célra használjuk fel…

 

gyerekmegtakarítás kalkuláció - A gyerek pénzügyi nevelése

Cikk ajánló: Miért ne gondolkozzunk túl sokat a gyerekmegtakarításon?

#5 Mire elég ez a pénz?

Mai értéken közel 5 millió forintot tudunk biztonságos körülmények között különösebb kockázatvállalás nélkül összegyűjteni, ha a családi pótlékot tesszük félre, amit minden évben 5%-kal emelünk meg. Sok? Kevés?

Nem tudjuk.

Azt látjuk, hogy a mai világban 5 millió forint egy szép önerőt jelent a lakásra (amiért átlagos esetben 10 évig kellene dolgozni) vagy pedig a teljes tandíjunkat+ albérlet fedezheti. Tehát biztosan mondhatjuk, hogy ez egy olyan jelentős segítség lehet, amivel máris egy kellemesebb pályán kezdheti meg a felnőttkort gyermekünk!

Mit tehetünk, hogy ellensúlyozzuk az áremelkedést?

A drasztikus áremelkedés alapvetően drasztikus fizetésemelkedéssel jár. Ha azon vesszük észre magunkat, hogy már nem 200 000 forintot keresünk, hanem 600 000 forintot, akkor ne féljünk x év múlva kipótolni a gyerekmegtakarítást havi 20 000 forinttal. Ez már minden szülő saját felelőssége, hogy a gyerekmegtakarítás befizetését tartja a mai állapotokhoz igazítva 20 éven keresztül, vagy pedig tudatosan mindig korrigál.

 


A lelki-szellemi fejlődésben nem tudok segíteni, viszont a megfelelő gyerekprogram kiválasztásában igen! Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor töltsd ki az űrlapot

Az adatkezelési tájékoztató itt megtekinthető.

Jelen weboldal teljes tartalma és az innen elérhető valamennyi dokumentum tájékoztató jellegű és nem teljeskörű. Szövege a közzététel napján hatályos jogszabályokon és egyéb tájékoztatásokon alapul. Nem minősül biztosítási termék vagy pénzügyi szolgáltatás kiválasztására irányuló, illetve jogi- vagy adótanácsadásnak, sem egyoldalú kötelezettségvállalásnak (ajánlattételnek). Kérjük, hogy a termékek vagy szolgáltatások összehasonlítása és kiválasztása során, továbbá a szerződéskötésre irányuló dokumentumok aláírását megelőzően körültekintően tájékozódjon a választott termék vagy szolgáltatás aktuális, részletes feltételeit illetően. A fentiek figyelmen kívül hagyásából eredő, illetve az esetleges jövőbeli jogszabályi- illetve üzleti környezetben bekövetkező változásokért való felelősséget a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárjuk.Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk.
Ez a cikk 2017. november 20. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
5 jellegzetes hiba gyerekmegtakarításoknál

5 jellegzetes hiba gyerekmegtakarításoknál

A szülők biztosan szeretnének a gyermekük számára minden feltétel biztosani, ami emberileg lehetséges. Ennek egyik része a stabil anyagi háttér biztosítása, amit a legegyszerűbb gyermekmegtakarítás programon keresztül lehet elérni. De mégis milyen hibákat követnek el a szülők ezzel kapcsolatban, amit egy kis tudatossággal orvosolni lehetne?

#5 Csak hisszük, hogy a gyereknek kötünk meg valamit

3 éves a gyermeked és szeretnél neki kötni valamit? Akkor miért 5-10-15 éves programban gondolkozol? Tipikusan ilyen termék a lakástakarék, aminek futamideje 4-5-6-8-10 év. A szülő gyerekmegtakarításként köti meg, holott mindannyian tisztán látjuk, hogy 7-13 éves gyerek ritkán vesz magának lakást, pláne nem az összegyűlt 1,2-3,3M forintból. Akkor mégis mire használják majd fel a pénzt?

Természetesen mindig jól jön a pénz a családi fészek felújítására! A probléma az, hogy ez nem kifejezetten a gyereknek készül, maximum a gyerekért. Felnőttként ebből a következő 30-40-50 évben nem fog sokat profitálni. Pedig mi volt az eredeti cél? „jó lenne pénzt gyűjteni a tandíjra, vagy egy lakásra, vagy albérletre, vagy autóra…”- szerinted ebből mi valósul meg ebben az esetben?

#4 A semminél jobb a kevés, de az még mindig nem sok

A legtipikusabb, hogy a szülő a családi pótlék egy részét tenné félre gyerekmegtakarítás céljának, ami általában a 10-15 000 forint körüli összeg. Fontos megjegyezni, hogy az a szülő, aki ennyit elkezd ma félretenni, már jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekének könnyebb legyen belépni a felnőtt korba és megkezdenie az életet.

Viszont ne felejtsük el, hogy ebből a 15 000 forint 18 éven keresztüli megtakarítás 6-8M forint megtakarítást jelent számunkra lejáratkor. Ez ma szép összeg lenne, viszont az infláció képes elértékteleníteni ezt az összeget. Gyakori hiba, hogy a kezdeti megtakarítási összeget nem emelikk meg menet közben, így reál értéken egyre kevesebbett fizetnek be. A legfontosabb, hogy mindig jelenértéken fizessünk be, éppen ezért érdemes évente 3-5%-kal megemelni a befizetéseket.

#3 Kikerülöm a szakembereket

El kell fogadni, hogy a gyerekmegtakarítás megkötéséhez ugyanúgy szakemberhez kell fordulnunk, mint amikor az autónkat szeretnénk megcsináltatni. Ilyen esetben nem működik az, hogy a szomszéd Pistikével kötünk szerződést, hogy neki jó legyen és kapjon jutalékot. Hiába kedveljük a másikat, azzal komoly károkat okozhatunk magunknak, ha egy laikus kezdő által ajánlott drága és rossz termékben köteleződünk el 10-20 évre.

Gondolj bele, hogy havi 15 000 forintos befizetésnél termék és termék között lehet évente 20 000 forint különbség (költségek, bónuszok, hozamok összességéből 20 éves átlagra vetítve). Ez 10 évente azt jelentené, hogy majdnem másfél évnyi befizetésedet bukhatod el, 20 éves futamidőnél pedig akár 3 évnyi befizetést. Megéri neked csak azért, hogy Pistike keressen 60 000 forintot? Akkor inkább fordulj hiteles szakemberhez és adj Pistikének 30 000 forintot a semmire. Sokkal jobban járnál…

#2 Az állami támogatás túlságosan zavaró

Sokakat kecsegtet a start számla és a 10%-os állami támogatás. Ez a hívószó, amiért megkötik a terméket. A probléma ezzel az, hogy a számos korlátozás mellett évente maximum 6.000 forintot kaphatunk a 10% támogatás címén. És mit ér ma 6.000 forint? 60.000 forinthoz képest mennyit ér? 600.000 forinthoz képest? És 6.000.000 forinthoz képest az évi 6.000? Mindig mérlegelni kell, hogy mit írunk alá, milyen kötelezettséget vállalunk és cserébe mit kapunk vissza.

Ugyanez a helyzet a lakástakarékpénztárral, ami vitán felül a legjobb elérhető termék a teljes piacon a megfelelő konkrét cél esetében. De minden másra használhatatlan. Mégis sok szülő ezt az opciót választja az évi 72.000 forint miatt, miközben az egész semmit nem ér, ha a gyereknek pénzt akartunk adni vagy a tanulmányait támogatni. A támogatás egy plusz dolog, ami megfelelő keretek között rendkívül jó lehetőséget nyújt. Tudni kell viszont ezeket a kereteket meghatározni.

#1 Túlságosan fegyelmezetlenek a gyerekmegtakarítás kapcsán

Azt vettem észre, hogy az átlagos szülők a „megszületett a baba” kezdeti lelkesedés miatt akarnak valamit kötni. Ilyenkor minden létező dolgot meg akarnak adni gondolkodás nélkül a gyereknek. Sajnos sokan lemorzsolódnak 2-3-4 év elteltével, amikor már vége a kezdeti eufóriának és a gyerekmegtakarításba fizetett összegnek meg lenne a helye az új tv törlesztésénél is…

Sokan félnek az elköteleződéstől, de valójában az elköteleződés az egyetlen opciód, ha komolyak a szándékaid. Enélkül esélyed nem lesz 20 éven keresztül minden hónapban gyűjteni a pénzt. Sajnos a „sárga csekk” a legnagyobb erő, ami képes kényszeríteni téged a fegyelmezett befizetésekre. Ennek azonban ára van, mint például nem férsz hozzá hamarabb a pénzhez. Neked kell eldönteni, hogy melyik a jobb opció: nem kötelező fizetni és végül nem lesz gyerekmegtakarítás vagy kötelező fizetni, de ezt tényleg mindig teljesíteni kell.

Te szeretnél gyerekmegtakarítást indítani?

Az adatkezelési tájékoztató itt megtekinthető.