Oldal kiválasztása
Hogyan költözz el otthonról? – Pénzügyi útmutató fiataloknak

Hogyan költözz el otthonról? – Pénzügyi útmutató fiataloknak

Biztos vagyok benne, hogy már ég benned a vágy. El szeretnél költözni és végre a saját magad ura lennél. A pénz az, ami megakadályoz ebben és a kilátástalanság ezzel kapcsolatban. Ebben a cikkben egy tervet fogok neked felvázolni, ami egyfajta kontúrvonalként határozhatja meg a következő éveidet. Arra kérlek, hogyha tetszett neked a cikk, akkor oszd meg másokkal is. Minden a nulláról kezdődik…

1. lépés – dolgozz „bármit”

A húszas éveink elején és közepén alapvetően két kapura játszunk. Egyrészt a jövőnket építjük, másrészt a jelenünket szeretnénk megélni. A lifetime learning mindig a jövőnek szól. Ezt nem szabad elengedned semmiféleképpen. Szerintem nagyon mérges lennél magadra a jövőben, ha nem fogadod meg ezt a tanácsot és inkább abbahagyod eme tevékenységedet.

Mondjuk ki: milliókat fogsz elbukni, ha nem fejlődsz és tanulsz tovább. Ha a tudásodat nem aktualizálod soha.

A jelen viszont már megérkezett. Te ebben a pillanatban élsz és ebből a pillanatból szeretnél kitörni. El akarsz költözni, amihez pénzre van szükséged. Adja magát tehát a felismerés, hogy dolgoznod kell. De mit dolgozzál? Nagyjából bármit, amiből pénzed származik. Ez lesz az alap, amire építhetsz. Szerintem ezzel túl nagy okosságot még nem mondtam. De nem árt, ha már az elején tisztázzuk ezt a dolgot is…

2. lépés – „nincsen” élet és nem „nincstelen” élet

Amikor megkaptam az első fizetésemet, akkor enyém volt a világ. Már abban a percben elhatároztam, hogy most majd mindent jobban csinálok, mint a szüleim. Amikor megkerestem az első milliómat egy hónap alatt, akkor pedig mérhetetlen költekezésbe kezdtem. A legbrutálisabb időszakomban úgy vásároltam olasz konfekció ingeket 20 ezer forintokért, hogy fel sem próbáltam. Bementem a boltba és mutattam mi kell. A vicc, hogy több ilyen inget soha nem hordtam, mivel a méret nem passzolt.

Én nem akartam nincstelen életet élni tovább. Ki akartam törni a saját életem fogságából. Meg akartam vásárolni mindent. Azaz mindent is… Nekem senki nem tudta elmagyarázni a különbséget a nincsen élet és a nincstelen élet között. Az emberek, amikor először jutnak sok pénzhez, akkor meg akarják mutatni a világnak magukat. Félnek, hogyha nem költekeznek, akkor „nincstelenek” lesznek.

A nincsen élet azt jelenti, hogy:

  • nincsen új telefon
  • nincsen márkás ruhatár
  • nincsen külföldi álomutazás
  • nincsen minden nap étterem
  • nincsen új számítógép
Ha el akarsz költözni, akkor ezek nincsenek (még)

Sokan meghozzuk fiatalon ezt a döntést akár öntudatlanul is. És sokan hibázunk. Engedünk az új és márkás holmik csábításának. Észre se vesszük, hogy ezzel a valódi céljainktól távolodunk. Lehet siránkozni a pénztelenség miatt. Érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy mennyi pénzt szórtunk már el „nincsen kacatokra”? Én egy lakás önerejét akkoriban tuti! És te?

3. lépés – fizess magadnak hiteltörlesztést

Tudom, hogy el akarsz költözni otthonról. De azt tudod, hogy mekkora hitelre lenne szükséged és ennek mennyi lenne a törlesztőrészlete? Nem lepődnék meg, ha fogalmad se lenne erről. Valószínűleg te is megragadtál a vágyakozók tipikus hibájában. Azaz a vágyak vágyak maradnak és nem gondolod tovább. Nem tervezel, nem számolgatsz és nincsen stratégiád.

Nem szabad semmilyen vágyadat ennyiben hagyni. Ha el akarsz költözni, akkor már most készíts egy tervet, amiben utánajársz a különböző költségeknek, mint hiteltörlesztő, rezsiköltség, ügyvédi díjak, banki költséget…stb. Számold ki, hogy reálisan milyen lakást tudnál fenntartani a következő 5 évben, ha hirtelen a kezedbe lenne egy lakás önereje.

És ezután kezdj el magadnak egy külön folyószámlára hiteltörlesztést fizetni. Kövess el mindent, hogy minden egyes hónapban le tudd saját magadnak tenni az asztalra a leendő törlesztődet. Ezzel három dolgot érsz el:

  • önerőt gyűjtesz soha nem látott sebességgel
  • fizetési fegyelmet tanulsz
  • megtapasztalod, milyen életszínvonalad lenne egy hitel mellett (kockázatmentes főpróba)

4. lépés – találd meg a saját ritmusod

Tudom, hogy neked is számtalan olyan ismerősöd van, akiknek minden sokkal könnyebb. A szüleik pénzelik, a szüleiktől kaptak lakást és autót. Nem szabad velük versenyezni, hiszen teljesen más feltételekkel indultatok el az életben. Örülnöd kell a másik szerencséjének. De közben magadra is gondolnod kell. Fogadd el a saját ritmusodat, ami a lehetőségeidből táplálkozik.

Az élet nem egy sprint szám. Nem az a lényeg, hogy ki ér oda valahova hamarabb. Sokkal fontosabb, hogy mindenki odaérjen egyszer, ahova szeretne. Van, akinek 5 év alatt sikerül és van akinek 20 év alatt. De sikerül nekik. Viszont a legtöbb ember önsajnálkozásba kezd mások szerencséje láttán és menet közben feladja a küzdelmet. Soha nem ér célt. Soha nem éli át a „győzelem édes ízét”.

Amikor azt mondjuk, hogy el akarsz költözni otthonról, akkor direkt nem írok időtávot. Ez mindenkinek más lesz. Arra biztatlak, hogy mérd fel a lehetőségeidet és ennek megfelelően haladj előre az életben. Érj oda egyszer, ahova szeretnél és zárd ki a körülményeket.

5. lépés – ne kapkodj a költözéssel

Elhiszem, hogy már fullasztó otthon lakni egy kis szobában. Viszont az sem jó megoldás, ha vakon ugrassz egy hatalmasat valamibe, amit nem gondoltál át rendesen. Amikor saját lakást vagy albérletet keresünk, akkor hajlamosak vagyunk számos kompromisszumot megkötni. Gyakorlatilag beszűkül a gondolkodásunk és „minden mindegy, csak legyen valami” tudatállapotba kerülünk.

Ilyenkor cselekszünk meggondolatlanul. Szerintem annyira nem lehet rossz otthon lakni, hogy olyan lakásba költözz, ami omladozik, ahol nincsenek ablakok, ahol mindent fel kéne újítani (de nincsen pénzed rá). Mint ahogyan az sem megoldás, hogy 50-100 kilométerre költözz csak azért messzebb, mert ott találtál „olcsó lakást”.

Ha megtervezed -úgy ahogyan írtam – a költözésed menetét és anyagi vonzatait, akkor hidd el, hogy hamarosan erős háttérrel leszel képes elkezdeni az önálló életedet.

Garantálom: 3 év múlva költözni fogsz

Olvasd el a cikkemet arról, hogyan érj el magasabb fizetést.

Számoljuk ki! 25M forintba kerülne az a lakás, amit kinéztél magadnak. Ehhez 5M forint önerőre lenne szükséged. Jelenleg nettó 220 000 forintot keresel és otthon laksz, ahova havi 50 000 forintot kell fizetned. A maradék 170 000 forintból gazdálkodsz. 20M forint hitel 10 évig fix kamattal 25 évre 124 000 forint.

Havonta tegyél félre 124 000 forintot. Ez évente 1 488 000 forint. 3 év alatt összegyűlik 4 464 000 forint. Ez már önerő a javából!

Tudom, hogy nehéz három év elé nézel. Havi 46 000 forintból kell a példa szerint megélned.

De mivel jobb az a jövőkép, ahol elköltesz minden hónapban 120 000 forintot (kondibérlettől kezdve márkás ruhákon át éttermekig) úgy, hogy semmilyen látszatja nincsen? Grátisz, 3 év múlva garantáltan nem fogsz költözni. De ezzel a mentalitással 6 év múlva sem.

Tehát még egyszer: Jobban tetszik az a jövőkép, ahol legalább 6-8 évig maradsz a szobádban, de cserébe nem vontál meg magadtól semmit? Jobban, mintha 3 évig összehúzod a nadrágszíjat és végre elköltözöl a szobából?

A realitás nagyon szomorú

Senki nem mondta, hogy minden egyszerűen fog menni. Sajnos, korlátozott lehetőségekkel dolgozva meg kell hoznod a saját áldozatait. Egyszerűen nem fog működni egyszerre a gondtalan költekezés és a saját lakás megvásárlása. Valamiről le kell mondanod. Ez a te felelősséged, a saját egyéni preferenciád.

Tudom, hogy ettől a cikktől azt vártad, hogy elmondjam számokkal, diagrammal, excel táblázattal a nagy titkot, amivel elköltözhetsz otthonról. Az igazság nagyon szomorú. A realitás ebben az esetben lemondásokkal, áldozatokkal és tervezéssel jár együtt. Mindvégig a te kezedben volt a lehetőség, csak nem éltél vele. Mert fontosabbak voltak a bulis hétvégék, a shopping napok vagy a menő telefonok.

Ma mi a prioritás számodra és mit vagy hajlandó ezért megtenni?

Díjmentes hitelügyintézés

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. május 13. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tippek első lakás vásárlásához

Tippek első lakás vásárlásához

Hihetetlen érzés amikor először lépsz be az első saját lakásodba! Bevallom, hogy nekem hetekkel a beköltözés után is pillangók röpködtek a hasamban, amikor a lakásban sétáltam. Különleges érzés, igazi mérföldkő. Nézzük meg, hogy mire érdemes odafigyelni az első lakás megvásárlása esetén…

Derítsd ki a fenntartási költségeket!

Az első lakás vásárlása esetén hajlamosak vagyunk az elérhetetlennek látszó vételárra koncentrálni. Szinte mindenkivel előfordult már, hogy egy nagyon „olcsó” lakást talált valamelyik ingatlankereső oldalon.

Annyira koncentrálunk a vételár összepakolására, hogy közben elfelejtünk tovább tervezni. Márpedig hosszútávon nyomasztó terhet vehetünk a nyakunkba, amennyiben nem tájékozódunk megfelelően!

Mit tartalmaz a rezsi?

Ahány ház, annyi szokás. Vannak a lakást érintő fix és változó költségek (pl.: internet vagy ELMŰ fogyasztás az elektronikus eszközeink energetikai besorolás függvényében).

Az alábbi kérdéseket válaszoljuk meg:

  • Mennyi a közösköltség négyzetméterre vetítve?
  • Mit tartalmaz a közösköltség? (benne van például a szemétszállítási díj vagy a hidegvíz?)
  • Milyen hőveszteséggel „dolgozik” a fűtőrendszer?
  • Mennyi téli időszakban a vízmelegítési, fűtési díj?
Hogyan működik a társasház?

Amennyiben társasházba költözöl, fontos informálódni a társasház működéséről. Jelenleg a társasház költségvetése plusszos vagy hiányos? Ha plusszos, akkor az miből származik? Extra bevételi forrásból vagy pedig a lakögyűlés szavazta meg a plusz befizetéseket? A plusz befizetéseknek milyen mértékűek és milyen céllal gyűjt a társasház?

Milyen területek tartoznak hozzátok?

Könnyen előfordulhat, hogy egy lakókomplexumban található világítás és út már nem köztulajdon, hanem magántulajdon. Ez azt jelenti, hogy az ott lakóknak kell kifizetnie a fenntartási és amortizációs költségeket a világításra, útra.

Mivel rendkívül komoly költségekről beszélünk, amik végső soron beépülnek a közös költségbe és a rendkívüli közös költségbe, így nem árt erről időben informálódni!

Mennyit kell költeni a lakásra?

Az első lakás megvásárlásakor az elsődleges célunk a vételár kifizetése. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a beköltözéssel járó terhekről, mint például a felújítás költségei!

Gondoltad volna, hogy egy jó minőségű szaniter együttes a fürdőbe (mosdócsap és a fürdőcsap) + a wc-be elhelyezett csap nagyjából 60-100 000 forintba kerül?

Ma Budapesten a lakás felújítási költsége valahol 80-100 000 forint / nm körüli áron elérhető. Ez azt jelenti, hogy egy teljesen felújítandó 55 nm-es lakást további 5-5,5M forintból tudnátok rendesen felújítani. Ezt mindenféleképpen bele kell kalkulálni a kjöltségvetésbe!

Figyelj oda a lakás műszaki átadására

Akár használt lakásba, akár új építésű lakásba költözöl, mindenféleképpen oda kell figyelni a műszaki átadásra. Utóbbi esetben a kivitelezőnek kötelező javítani a felmerülő problémákat. Azonban nem mindegy, hogy a javítást még a birtokba adás előtt kell 30 napon belül megoldania, vagy pedig garanciális javítás keretében a következő hónapokban?

Használt lakás esetében pedig tárgyalási alapot nyújthat számodra, ha még a lakás megtekintése során képes vagy észrevenni és feltárni a lakás hibáit. Mivel ezzel tudsz érvelni az áralku közben! A neten sajnos ezzel kapcsolatban nagyon kevés hasznos információ található. Éppen ezért szedtem neked össze 21 oldalban, hogy mire kell figyelned műszaki átadás során!

Hogyan jön ki a matek?

Érdemes átgondolni, hogy milyen pénzügyi stratégia mentén tudod a finanszírozást megoldani! Írok néhány ötletet:

  • Babaváró támogatás: 10M forint
  • CSOK 10+15M nálad érdekes lehet?
  • Második gyerek születésénél 1M forintot elengednek a hitelből
  • Harmadik gyerek születésénél 4M forintot engednek el a hitelből
  • ÁFA 5%-kal elérhető a számodra?
  • Mikor engedik el a feleségednek a diákhitelt?

Családtámogatás: Mennyivel lehet olcsóbb a hitelünk, ha mindent kihasználunk?

Díjmentes hitelügyintézés

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. április 15. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mire figyeljek oda műszaki átadáskor?

Mire figyeljek oda műszaki átadáskor?

Elérkezett az új építésű lakás műszaki átadása? Te sem tudod, hogy mire kell odafigyelni? Én is így voltam ezzel nem is olyan régen. Segítségül hívtam az internetet, de használhatatlannak bizonyult, mivel semmilyen hasznos és összeszedett információt nem találtam a témában. Helyette mindenki ugyanazt az 5-8 dolgot ismételgette „nagy vonalakban”. Tudtam, hogy nekem ennél konkrétabbra van szükségem…

Sajnos nem találtam konkrétabbat. Vakon vágtam bele a műszaki átadás-átvételbe. Az eredmény? Sajnos a következő hónapokat a garanciális javításokkal és töménytelen szabadség kivételével töltöttem el. Ráadásul volt olyan hiba, amit nem javítottak, mivel „rám fogták”.

A műszaki átadás lényege

Ezt a cikket azért írtam meg, hogy a lehető legtöbb hasznos információt gyűjtsem neked egy csokorba.

A műszaki átadás célja, hogy a kivitelező vállalkozó írásban nyilatkozik arról, hogy a kivitelezési szerződésben foglaltak szerint az építési munkákat befejezte, azok műszaki helyességének a kivitelezési tervdokumentációk szerint eleget tett.

A műszaki átadás után még nem kapsz kulcsot

Fontos megjegyezni, hogy a műszaki átadás után nem kapod meg egyből a lakáskulcsot, hiszen még nem történt meg a birtokbaadás. A műszaki átadás során a kivitelező képviselőjével körbejárjátok a lakást és ellenőrzitek az elkészült munkát.

A cél, hogy ezen a fontos feltárjátok az összes olyan hibát, ami szabad szemmel és azonnal megállapítható. Az itt feltárt hibákat a kivitelezőnek birtokbaadásig (jellemzően 30 nap innentől kezdve) ki kell javítania.

Ezzel elkerülhető a garanciális javítás

Vásárlóként / építtetőként az egyik legrémisztőbb „szitokszó” a garanciális javítás. Ugyanis hiába lobogtatod a szerződést a kezedben, itt már egyértelműen a kivitelező jóindulatára vagy utalva.

Ugyanis a birtokbaadás után az utolsó részletet is kifizetted (vagy a bankod) a kivitelező részére, aki így már megkapta a teljes összeget. A törvény és a szerződésetek ugyan kötelezi a garanciális javításokra, viszont simán heteken át tartó tologatás veheti kezdetét.

A lehető legtöbb hibát fel kell tárnotok még a műszaki átadás-átvétel eljárás során, hiszen ezeket még azelőtt ki kell javítania a kivitelezőnek, hogy megkapná a pénzt. Tehát itt még érdekes sietni a munkafolyamatokkal.

A bejárás során figyelj oda

Érdemes magaddal vinni a műszaki tartalom kinyomtatott példányát és ellenőrizni mindenhol a beépített anyagok, szaniterek, nyílászárók minőségét és márkáját. Rendkívül fontos a minőség és márkahűség.

Szerintem te sem szeretnél prémium árat kifizetni egy alsókategóriás szaniterért. Amennyiben a műszaki tartalommal nem megegyező márkát épített be a kivitelező, abban az esetben a helyettesítő terméknek mind minőségben, mind árkategóriában meg kell felelnie a műszaki tartalomnak. Ezt neked el kell fogadnod vagy elutasítanod.

„Nagyvonalakban”

Itt egy felsorolás arról, hogy nagyvonalakban mit érdemes megnézni. Ez a lista azonban nem teljes, nem részletes. Gondolatébresztőnek megfelelő, de semmi több. Én is ilyen listákat találtam.

Fogtam magam és a saját tapasztalataimból táplálkozva megírtam egy könyvet (e-book), amit te is letölthetsz. Ebben részletesen benne vannak azok a pontok, rejtett hibák, amikre oda kell figyelned. Kategóriákba szedtem és logikailag felépítettem. Érdemes használni!

Gondolatébresztőnek
  • alapterület újramérése
  • a teljes vezetékrendszer – víz, gáz – kialakításának és működésének az ellenőrzése
  • egyéb vezetékrendszerek ellenőrzése
  • közüzemi órák ellenőrzése
  • szaniterek márka szerinti csekkolása
  • burkolatok (csempe, járólap, laminált padló, parketta) szerződéses fajtájának ás lerakásának az ellenőrzése
  • nyílászárók (ablakok, belső és külső ajtók) fajtájának és működésének az ellenőrzése
  • vasalatok, zárak, kulcsok csekkolása
  • redőnyök rendeltetésszerű használatának a vizsgálata
  • festés – mázolás szerződésszerű teljsesítése
  • kapcsolók, konnektorok ellenőrzése
  • szigetelés tesztelése
  • falak függőlegességének ellenőrzése
  • beépített extrák megléte
Kötelező dokumentáció

A műszaki átadás során különféle dokumentációkat kell megkapnod kötelező érvényűen!

  • megvalósulási tervek
  • jótállási jegyek
  • garancia füzetek
  • anyag és egyéb bizonylatok
  • használati leírások
  • műszaki átadás-átvétel jegyzőkönyv

De akkor miről írtam könyvet?

Jogosan merülhet fel benned a kérdés, hogy miről szól a könyv, ha most tételesen leírtam ilyen sok dolgot? Tapasztalatból tudom, hogy ezek a felsorolások pontosan arra elegek, hogy lásd, amit józan paraszti ésszel is ellenőriznél.

Én vittem magammal hozzértőbb embert is. 4-en néztük át a lakásomat és ennek ellenére a következő hónapokat a garanciális javítgatásokkal töltöttem! Ennek szerinted mi az oka? Itt hatványozottan igaz, hogy az ördög a részletekben rejlik.

Eszedbe jutott például söprűt vagy telefontöltőt vinni magadra a műszaki átadásra? HIBA.

A könyvben leírtam, hogy miért hiba. És még számos más ötletet hozzávettem, tippeket és konkrétumokat. Elkerültem a szaknyelvet, mindent józan paraszti ésszel közelítettem meg, hogy bárki számára közérthető és használható legyen ez a hiánypótló e-book.

Díjmentes hitelügyintézés

Segítek Neked a hitelügyintézésben. Kiemelt és ingyenes szolgáltatása keretében egyszerre több banktól is konkrét hitelajánlatot mutatok be Neked, melyek akár 6 hónapig is érvényesek. Nem kell küzdened a bankfiókban! Mindent elintézek helyetted a hitellel kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a hitelt nálunk, mintha bemennél a bankfiókba. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra(ingyenes előtörlesztés, ingyenes utalás…stb), melyeket a bankfiókban nem kapsz meg.

Ez a cikk 2019. április 11. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mit csinálj, ha megduplázódik a fizetésed?

Mit csinálj, ha megduplázódik a fizetésed?

Tudtad, hogy a lottónyertesek 1/3 záros határidőn belül tönkremegy? Jó ez rád nem feltétlenül vonatkozik, hiszen nem lottózol. Viszont könnyen érhet mostanában olyan meglepetés, amikor a fizetésed jelentősen megemelkedik. A kérdés az, hogy ilyen esetben folytathatod az életedet tovább vagy szükséged van-e egy betonbiztos tervre?

#1 Titkold el mások elől

Ha nem akarsz feltétlenül kegyetlen döntéseket meghoznod, akkor a legjobb stratégia, ha egy ideig még nem mondod el a szűk családodon kívül másoknak, hogy megduplázódott a fizetésed.

Ugyanis a többletpénzedet mindenki nagyon jól el tudja osztani helyetted. Ilyenkor érkeznek a kellemetlen kölcsönkérelmek vagy tuti befektetési ötletek. A másik pedig gyakorlatilag megsértődik a visszautasításon, „hiszen neked most úgyis van”. Akkor se jobb a helyzet, ha beleugrassz felelőtlenül és pénzt veszítesz.

Előbb barátkozz meg a helyzettel, rendezd a gondolataidat, mielőtt mások kezdenek el rendezgetni…

#2 Maradj a jelenlegi életedben

Akár játékelméletnek sem utolsó eljátszani a gondolattal, hogy mihez kezdenél a dupla fizetéssel. Ma még nettó 240e forintot keresel, ebből élsz, ebből gazdálkodsz. Holnap már 480e forintot kapsz a munkádért.

A több pénz mindig nagyobb felelősséggel jár. Ilyenkor egy nagyon fontos döntést kell meghoznod az extra pénzzel kapcsolatban:

  • a jelenedbe fekteted be
  • vagy a jövődbe?
Ha a jelenbe…

Hirtelen sokkal több pénzünk van. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy megfeledkezünk magunkról és a múltbeli küzdelmekért cserébe úgynevezett „megérdemlem bevásárlást tartunk”, aminek égisze alatt mindenféle hülyeséget megveszünk.

Ezt hívjuk tüneti kezelésnek, ami idővel függőséget okozat. Biztosan veled is előfordult, hogy nagyon szerettél volna valami nagyobb dolgot (lakás, autó, nyaralás), de végül nem jött össze rá elég pénz. Elkeseredtél és bánatodban vettél egy vágyott dolgot (telefon, számítógép…stb). Pillanatnyilag ettől jobban érezted magadat, de következő héten megint minden kilátástalannak tünt.

Ha a jövőbe…

Akkor értelemszerűen megmaradunk a jelenlegi élethelyzetünkben és a többletet megpróbáljuk egy elosztani/beosztani/befektetni, amitől hosszútávon emelkedik az életszínvonalunk. Elkezdünk nagyobb volumenü dolgokat megvalósítani (lakás, autó…stb), hiszen már megvan a fedezetünk.

#3 Számold fel a rossz hiteleidet

Fontos leszögezni, hogy vannak jó és rossz hitelek. Jó hitel például a CSOK 10+10 vagy a CSOK 10+15 hitelrésze, ami 25 évig garantáltan 3%-os kamattal ketyeg. Mivel az életben nem kapsz piaci alapon ennél kedvezőbb ajánlatot, ezért jobban megéri tartani ezt a hitelt és a pénzt befektetni/máshova helyezni, mint minél előbb megszabadulni a hiteltől.

Viszont a hitelek 85%-a kifejezetten rossz hitelnek minősül, aminek legfontosabb ismérve a kamat, ami általában magasabb, mint amennyit közepes kockázat mellett tudnál a befektetéseden elérni. Kell egy stratégia, hogy ettől megszabadul.

Szabadulj meg a diákhiteltől

Például a diákhitel szab. fel része a lehető legrosszabb hiteltípus, aminek a tőketartozása évről évre a kamat mértékében növekedik. Azt gondolom, hogy a nulladik lépés ilyen esetben ettől megszabadulni akár annak az árán, hogy a következő x hónapban az összes többletet erre fordítjuk.

Haladjunk lépésről lépésre

Sok családnak van hitelkerete, hitelkártyája, diákhitele, jelzáloghitele. Hiába duplázódik a fizetésed, nem fogod tudni azonnal kifizetni ezeket. Ne legyenek tévképzeteid, mert csalódni fogsz.

Állíts fel egy stratégiát és számold ki, hogy pontosan mennyi idő alatt tudsz megszabadulni ezektől a kötelezettségektől.

#4 Ne vegyél fel több rossz hitelt

A rossz hitel másik jellemzője, hogy nem teremt értéket. Ilyen tipikusan egy új elektornikai eszköz, nyaralás hitelből vagy egy olyan ingatlan, amit saját szórakozásodra vásárolsz (saját nyaraló) vagy az autó.

A hirtelen jött pénzügyi többlet arra biztathat, hogy tudnád fizetni az extra terheket. Ne dőlj be ennek és véletlenül se költsd a pénzedet olyan dolgokra, amik sosem biztosítanak passzív bevételt a számodra.

Ne feledd: kaptál egy lehetőséget, hogy kiszállj az adósságspirálból. Hogy ne te dolgozz a pénzért, hanem a pénz dolgozzon neked. Élj vele.

#5 Hasznos hitelt érdemes felvenni

Azt gondolom, hogy vannak olyan indokolt esetek, amikor a stratégiát részese lehet egy hitel felvétele. A hitel olyan pénz ebben az esetben, amit a jövőben fogsz megkeresni, a jelenben költesz el és a köztes időre fizeted a kamatot, mint költség.

Attól, mert duplázódott a fizetésed, még nem tudsz hirtelen lakást vásárolni, parkolót, tárolót vagy egy valamibe befektetni. Viszont a fizetésed már elegendő fedezetet nyújthat ezeknek a megvalósításához.

Tipikus példa egy kisgarzon megvásárlása, ami idővel passzív bevételt jelenthet a számotokra (albérleti díj, ingatlan értéknövekedése).

#6 Menjetek el azonnal nyaralni

Lehetőség szerint minél hamarabb menjetek el pihenni és tartsatok egy „mindent bele nyaralást”, aminek a fedezete 1-2 havi fizetéstöbbleted. Ez egy nagyon lényeges pont, hiszen meg kell jutalmaznod magatokat, ami erőt adhat a folytatásra.

Nem szabad „koplalnod”, ha többet keresel. Bizonyos „lazítást” kell alkalmaznod, máskülönben gyűlik benned az elégedetlenség és egyszer kirobban belőled mondjuk egy 1 millió forintos számítógép formájában.

Amikor nekünk hirtelen beérkezett egy nagyobb pénz, akkor mindenki kapott egy kötelezően elköltendő összeget. Ez volt a jutalom. A megállapodás pedig az volt, hogy a pénzből nem vehetünk hasznos dolgot, kizárólag luxus és felesleges valamit, amire vágytunk. Így elköltöttük a pénz egy apró hányadát, míg a 98%-a megmaradt hasznos felhasználásra.

Díjmentes nyugdíjtanácsadás

Segítek Neked a nyugdíjmegtakarítás kiválasztásában. Kiemelt és ingyenes szolgáltatás keretében egyszerre több biztosítótól is konkrét jánlatot mutatok be Neked. Nem kell küzdened a biztosítási ügynökökkel! Mindent elintézek helyetted a megtakarítással kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.

Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a nyugdíjbiztosítást nálunk, mintha bemennél a biztosítóhoz. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra (kedvező bónuszrendszer, kedvező feltételrendszer), melyeket a biztosítónál nem kapsz meg.

Cikkhez kapcsolódó tartalom

Hogyan duplázd meg a nyugdíjadat?

 Megemelhetik a magyar nyugdíjkorhatár mértékét!?

Szükséged van a segítségemre?

Bankfüggetlen hitelközvetítés és CSOK tanácsadás

Nyugdíjcélú megtakarítás tanácsadás

Gyerekmegtakarítás tanácsadás


Ez a cikk 2019. március 27. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Építs magadnak honlapot – brutális akció

Építs magadnak honlapot – brutális akció

Ma már nem létezhet vállalkozás saját honlap nélkül. Ugyanis a honlap a mi digitális névjegykártyánk, ami meggyőzi vagy elriasztja a potenciális ügyfeleket. Viszont nem minden vállalkozónak van 2-300 ezer forintja honlapot készíteni.

A sablon oldalak ideje lejárt?

Emlékszem, amikor az IFL-t először szerettem volna az online térbe elhelyezni, akkor rendkívül fontos szempont volt a költség. Mivel ez alapvetően egy „tesztüzem volt”, ezért nem szerettem volna több száz ezret elkölteni lutrira.

Éppen akkoriban jött velem szembe a Budapest Bank és egy honlapsablon készítő cég akciója a „neten a cégem” mozgalom. Az ígéret az volt, hogy ingyenesen lehet honlapom, aztán minimális éves költségért cserébe mindent elintéznek (domain, tárhely, üzemeltetés) helyettem.

Évekre beragadtam

Újszülöttnek minden új -tartja a közmondás. Mivel én is ekkoriban kezdtem ismerkedni a honlapokkal, ezért nyilvánvalóan beleszerelmesedtem a saját magam által korlátozott körülmények között összepakolt oldalba.

Utólag azt mondom, hogy borzalom volt, de én csináltam. Aztán évente fizettem átlagosan 30 000 forintot a fenntartásra. Cserébe mit kaptam? Mivel a fejlesztő cég nagyon lemaradt az upgrade-ekkel, ezért szinte napról napra lett a teljes rendszer elavult és kompromisszumokkal teli.

Nem elég az ötlet

Az évek folyamán számtalan ötletem merült fel a honlapom átalakításával kapcsolatban, de a rendszer egyszerűen brutális korlátok közé szorított. Én meg idővel feladtam és inkább a blog.hu oldalamra koncentráltam.

Aztán eljött az a pont, amikor azt mondtam, hogy ennek vége, készítünk egy új honlapot, immáron a kötetlen WordPress + DIVI alapokon, ami azt jelentette, hogy az oldalt az elejétől a végéig a saját elképzeléseim szerint tudtam felépíteni. Ennek eredménye az, amit ma látsz. És folyamatosan fejlesztünk, hiszen csak így tudok nektek (ügyfeleknek) minőségi szolgáltatást nyújtani.

Mi az a WordPress, mi az a DIVI?

Ezt a cikket azért írom, hogy megértessem veled, mit jelent WP alapon honlapot készíteni. Ezért mellőzöm a szakzsargont és a józan paraszti eszünket hívjuk segítségül.

A WORDPRESS

A WordPress eredetileg a világ legnagyobb blogszolgáltatója volt, ami a folyamatosan fejlesztéseknek köszönhetően odáig fejlődött, hogy ma már a világ összes honlapjának több, mint 50%-a WordPress alapokon működik.

Képzelj el egy olyan alaprendszert, ami lehetővé teszi az alkotás olyan szintű szabadságát, amire mindig is vágytál. Gyakorlatilag mindent meg tudsz valósítani ebben a rendszerben, amit szeretnél.

És mindezt ingyen. Ugyanis a WordPress közösség alapszabálya az ingyenesség. Persze vannak fizetős szolgáltatások és prémium csomagok, de az alapok ingyenesek.

Ráadásul több százezren fejlesztenek a WordPress rendszerekre, ami által a közösség folyamatosan javítja a kódokat, a biztonságot és a használhatóságot. Itt jegyezném meg a különbséget a régi rendszeremmel kapcsolatban, ahol egy évi 20M forintos árbevételű kis magyar cég próbálta a saját rendszerét legalább szinten tartani. Hatalmas különbség a WordPress közösség erejével szemben.

A DIVI

Ha a WordPress a test, akkor a DIVI a lélek. A DIVI a világ egyik legnépszerűbb vizuális szerkesztője. Ez mit jelent? Gyakorlatilag nem kell értened a programozáshoz, hogy képes legyél saját honlapot készíteni.

Természetesen sok gyakorlásra van szükség, hogy az eredmény kielégítő legyen, de valahol el kell kezdeni. A DIVI által lehetőséged van élőben látni, hogy mit állítasz az oldalon!

például: az egyik szöveges modult be szeretnéd színezni és balra helyezni. Akkor ezt úgy tudod a vizuális szerkesztőben megvalósítani, hogy közben látod pixelről pixelre az állítgatásokat.

Felgyorsul a megvalósítás

A DIVI egy fizetős prémium sablon, amit megvásárolhatunk a WordPress alaprendszerhez. A pénzünkért cserébe a világ egyik legfejlettebb szerkesztői felületét kapjuk és számtalan ingyenesen telepíthető oldal-sablont, amik már előre be vannak állítva.

Tehát az is elképzelhető, hogy te letöltesz a több száz sablonból egyet ingyenesen és azt átszínezed, módosítod a képeket, az elhelyezéseket és kész az oldalad. Mert neked erre van éppen szükséged.

Brutális akció

A DIVI-t kétféle konstrukcióban vásárolhatod meg. Az első verzióban éves előfizetői díjad van, amikor kb. évi 15-20e forintot kell fizetned. A második verzióban úgynevezett lifetime licencet vásárolsz kb. 70e forintért, amiért cserébe korlátlan oldalon tudod a DIVI-t életed végéig használni (+ ingyen kapod a folyamatos frissítéseket is).

Most az E-lander oldal olyan akciót hirdetett, hogyha megvásárolod a honlapkészítő kurzusukat 14 950 forintért, akkor ingyen megkapod ajándékba a DIVI lifetime licenc Api kulcsot, amit aztán korlátlan oldalon fel tudsz használni majd és folyamatosan kapod a frissítéseket életed végéig.

Nem csak vállalkozóknak

Beszélgettem Zsolti barátommal a lehetőségekről. Mindig felmerül a honlapkészítés, mint olyan skill, amire vadásznak a munkáltatók, amennyiben marketingest keresnek.

Azt gondolom, hogy ezt az akciót nem kizárólag vállalkozóknak kell megragadnia, hanem diákoknak és olyan felnőtteknek, akik próbálgatnák a szárnyaikat és kockázatmentesen készítenének honlapot először kizárólag a saját szórakozásukra.

A kurzus az alapokról szól

Néhány szót érdemes megejteni az akcióban szereplő kurzusról is. Sokan attól félnek (teljes joggal), hogy a legelső lépést nem tudják megugorni, hiszen nem tudják milyen technikai beállításokat kell eszközölni a legelején.

Amikor a saját oldalamat készítettem, akkor a neten mindenfelé keresgéltem, kutakodtam és összekukáztam az infók egy részét. A probléma, hogy ezek ilyen „meglátjuk mi lesz” megoldások voltak kétes forrásokból.

A kurzust ezt az információt adja meg számunkra. Kézenfog és egészen a vizuális szerkesztőig elkísér minket. Megtanítja a háttérmunkálatok, amikre szükségünk van.

Bántóan kellemetlen nyugdíjas évek elé nézel -jegyzet

Bántóan kellemetlen nyugdíjas évek elé nézel -jegyzet

Képzeld el, hogy a tengerparton üldögélsz nyugdíjasként. Megunod és kikapcsolod a tévét. Mert te ahhoz a számottevő többséghez tartozol, akik számára sokkal értékesebb az unokákkal töltött idő, mint a biztosítótársaságok „tengerpartos gondtalan nyugdíjaslét” ígérete. Éppen emiatt nem akarod komolyan venni az üzenetet…

Márpedig az üzenet már fel van adva és megkaptad te is. Valószínűleg besöpörted a többi „majd foglalkozom vele” üzenet közé, hiszen sokkal számottevőbb problémákat kell megoldanod, mint a tengerpartos hassüttetésed.

Elkényelmesedtünk. Olyan hosszan éljük meg a „hosszantartó béke” időszakát és annyira tudunk azonosulni a jóléti állam évtizedeken átnyúló ígéretével, hogy egyre gyanútlanabbá válunk.

Végülis túléltük a 2008-as világválságot is, ugye? Mert az emberek emlékezete nagyon szelektív és kifejezetten kontraproduktív. 2008-2011 között mindenki esküdözött, hogyha lesz pénze, akkor gondol a jövőre. Mert mostmár tudja, milyen a „baj”, ha megérkezik.

Miközben lett pénzünk, mágis elfelejtettünk sok tanítást abból az időszakból. Pedig csak tíz éve volt. És megint ugyanazokat a köröket futjuk. Az emberek túl sok hitelt vesznek fel, túlköltekeznek. Ami ennél is ijesztőbb: elfelejtették a jövőt.

Kondratyev-ciklus

Kommentár nélkül. Csak idehelyezem a Kondratyev-ciklus grafikonját.

Tennél, de nem tudsz. Nem teszel, amikor tudsz.

Ezt a ciklikusságot észrevettem az embereken is. Amikor itt a baj, hogy gondolnak a jövőre, fogadkoznak, imádkoznak. Saját maguknak tesznek ígéretet. De mind hiába, hiszen ezek üres, fedezet nélküli szavak.

Viszont amikor eljön a növekedés időszak, akkor rögtön elfelejtjük saját ígéretünket. Helyette egy kosntans időhurokba zárjuk saját magunkat, amiről elhisszük, hogy „mindig így lesz”.

Tehát mi a te ciklikusságod? Amikor rossz akkor összehúzod a nadrágszíjat, amikor jó, akkor pedig „mindent bele”. Ciklikusan gyűjtöd össze a pénzedet, amit aztán a kiköltekezés követ. És ez ismétlődik.

Hogy miért lesz bántóan kellemetlen a nyugdíjad? Mert legjobb esetben is pont egy pozitív ciklus csúcspontjához érkezel meg. Ez nem 20-30-40 évnyi megtakarítást jelent, hanem az elmúlt 3-5 évét. Azt pedig te is pontosan tudod, hogy mire lesz elég.

Minek ijesztgetnek?

Mostmár napiszinten olvasom pénzügyi tanácsadók és közvetítők oldalain az ijesztgetéseket. Megalkottak egy abszurd polaritást, aminek egyik pontja az éhező nyugdíjas képe, míg másik oldalon (ha félreteszel) a tengparti nyugdíjas víziója.

De te egyiket se akarod. Aki mondja, az sem ezt akarja. Csak valaki az értékesítő osztályon kitalálta ezt a felesleges mantrát.

Mert gondtalan nyugdíjaslét helyett mást szeretnél. Elég pénzt ahhoz, hogy tudd támogatni az unokákat és megvehess nekik dolgokat, gondoskodhass róluk.

Mert a tengerpartot gond nélkül lecseréled egy délutáni sétára a totyogó picivel, akinek egyetlen mosolya jelenti majd számodra a világot.

Díjmentes nyugdíjtanácsadás

Segítek Neked a nyugdíjmegtakarítás kiválasztásában. Kiemelt és ingyenes szolgáltatás keretében egyszerre több biztosítótól is konkrét jánlatot mutatok be Neked. Nem kell küzdened a biztosítási ügynökökkel! Mindent elintézek helyetted a megtakarítással kapcsolatban és az időközben felmerülő esetleges problémákra azonnali megoldási javaslatot adok. Kényelmes, gyors, megbízható.


Garantáltan ugyanazokkal a feltételekkel kapod meg (sokkal kényelmesebben) a nyugdíjbiztosítást nálunk, mintha bemennél a biztosítóhoz. Sőt! Több esetben is egyedi kedvezményeket tudok biztosítani a számodra (kedvező bónuszrendszer, kedvező feltételrendszer), melyeket a biztosítónál nem kapsz meg.

Cikkhez kapcsolódó tartalom

Hogyan duplázd meg a nyugdíjadat?

 Megemelhetik a magyar nyugdíjkorhatár mértékét!?

Szükséged van a segítségemre?

Bankfüggetlen hitelközvetítés és CSOK tanácsadás

Nyugdíjcélú megtakarítás tanácsadás

Gyerekmegtakarítás tanácsadás


Ez a cikk 2019. március 26. napján frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.